|
Mint korábban hírt adtunk róla, a dán Lars Ejby Pedersen játékvezető azzal vádolta meg a Horvátországban január 16. és február 1. között megrendezett világbajnokság szervezőit, hogy a vb-döntő előtt, melyben a vendéglátó horvátok és a franciák találkoztak, őt és a társait is prostituáltak által nyújtott szolgáltatásokkal próbálták megvesztegetni. A vajdasági Magyar Szó szerint a horvátok cáfolják a vádakat, sőt, visszatámadnak. |
|
Újabb fejezettel bővült a megvesztegetési botrányok sorozata: a dán TV2-nek nyilatkozva Lars Ejby Pedersen játékvezető elmondta, a januári, horvátországi világbajnokságon olyan vacsorán vett részt a teljes játékvezetői kar, ahol örömlányok is megjelentek. |
|
Tizennégy szerb drukker kapott légionárius-betegséget a horvátországi világbajnokság alatt. |
 |
Nem elégedetlen a horvátországi világbajnokságon elért eredménnyel Vladan Matics, a Pick-Szeged edzője, aki a magyar válogatott másodedzőjeként ott lehetett Eszéken és Zágrábban is. |
|
Vasárnap a francia férfi válogatott megnyerte a világbajnokságot, hétfőn, a csapat hazatértekor a szövetség elnöke pedig be is jelentette, hogy pályáznak a 2014-es Európa-bajnokság rendezésére. |
 |
Hajdu János szövetségi kapitány volt szerkesztőségünk vendége, aki a szurkolók kérdéseire válaszolt. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A horvátországi világbajnokság végén kisorsoltuk tippjáték-sorozatunk főnyereményeink nyerteseit. |
|
Négy esztendeje tragikus körülmények között hunyt el Kulcsár Anita, a magyar válogatott olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok beállója. A Magyar Kézilabda Szövetség halálának évfordulóján jótékonysági árverést szervezett.
|
|
A döntőben érdekelt csapatok tagjainak képviselői mellett mindössze egy vb-bronzérmes lengyel játékos, a jobbátlövő Marcin Lijewski tudott bekerülni a torna csapatába. A torna legjobbja a házigazdák beállója, Igor Vori lett. |
|
A franciák 2006-os Eb-címük és tavalyi olimpiai bajnoki aranyuk után a vb-címet is begyűjtötték. |
 |
Fantasztikus találkozót játszott a világ két legjobb csapata, de megérdemelten győztek a csatát fizikailag is jobban bíró franciák. (Fotó: IHF) |
|
Fáradtnak tűntek a csapatok, az első negyedórában kevés gól esett, 5-3-ra vezettek a dánok, de a 22. percre utolérte ellenfelét a lengyel csapat, a magára találó Bielecki vezetésével (8-8). A szünet előtt átvette a vezetést is Bogdan Wenta csapata. A második félidő elején sem álltak le a lengyelek, tíz perc múltán 21-15 volt az állás, Ulrik Wilbek kénytelen volt időt kérni, csapata pedig nyitottabb védekezésre váltott. A skandinávok zárkóztak, de az ötvenedik perc után ismét a lengyelek akarata érvényesült, Hvidtet is lecserélték a dánok, míg az előző vb ezüstérmese egy 5-0-a szériát produkálva 29-22-es vezetéssel kezdte az utolsó öt percet, ami elegendő is volt a mérkőzés megnyeréséhez, így Lengyelország a 2007-es vb-ezüst után ismét érmet nyert. . |
 |
A 21. férfi világbajnokság döntőjében létrejött az álomfinálé: a házigazda az olimpiai bajnokkal találkozik. Horvátország másodszor vagy a franciák harmadszor? (Fotó: IHF) |
|
Didier Dinart, a francia válogatott kőkemény védőjátékosa a dánok elleni elődöntőt ugyan kihagyta, de a horvátok elleni fináléban már számíthat rá Claude Onesta szövetségi kapitány. |
|
Felröppent a hír miszerint könnyen előfordulhat, hogy Nikola Karabatic, az olimpiai bajnok francia válogatott elsőszámú gólfelelőse, 2007-ben a világ legjobbjának választott átlövő klubot vált, noha nem is olyan régen hosszabbított szerződést a THW Kiel csapatával.
|
 |
Carlos Pérez is ott lehetett volna a magyar csapattal a horvátországi világbajnokságon, menedzsere azonban teljesíthetetlen feltételeket támasztott a szereplésért cserébe. (Fotó: foto24.hu) |
|
Pénteken a férfi világbajnokság elődöntőire kerül sor.
|
|
Júniusban, az Európa-bajnoki selejtezők után távozhat posztjáról Hajdu János, a világbajnoki hatodik helyezett magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya. |
|
Az első percekben háromgólos előnyt szerzett a házigazda, de szünetre fölzárkóztak a lengyelek, a félidőt követően azonban a házigazda felőrölte az összeomló lengyeleket, és követte a franciákat a vb-döntőbe. |
 |
Szünet előtt összeállt a franciák védekezése, így komoly előnnyel zárták az első játékrészt, majd a második félidőben könnyedén tartották meg az ötgólos különbséget, és biztosan jutottak be a fináléba. (Fotó: IHF) |
|
A bázeli ügyészség nyomozást indított a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) gazdálkodása miatt – jelentette be Peter Mühlematter, az IHF főtitkára. |
 |
Pénteken kerül sor a világbajnokság elődöntőire, a többség francia-horvát döntőt vár. Kivéve persze a dánokat és a lengyeleket. (Fotó: IHF) |
|
Heister Zoltán szlovák kapitányt "megdumálták", így mégiscsak leült a kispadra a norvégok elleni helyosztón, igaz, sok öröme nem volt benne. Csalódott csapatok mérkőzésén a legkevésbé sem a védekezés dominált, főként a szlovák csapat látszott lyukasnak hátul, így magabiztosan vezettek a norvégok szünetben, még Christoffer Rambo is betalált Stochl hálójába. A félidőt követően még közelebb tudtak kerülni ellenfelükhöz északi szomszédaink (a 40. percben 22-20 volt az állás), de Robert Hedin tanítványai végül biztosan szerezték meg a kilencedik helyet.
|
|
Császár Gábor Lantos Gábornak értékelte az 5. helyért lejátszott mérkőzést. |
|
A mérkőzés elején felváltva estek a gólok, majd a svédek a szünet előtt előnyre tettek szert, végül jóval motiváltabb játékot mutatva és jobb kapusteljesítménnyel biztosan gyűjtötték be a hetedik helyet. |
 |
Az első és a második félidőben is egy-egy időszakban védekezésben figyelmetlen volt a magyar válogatott, így a végén hiába igyekezett, már nem tudott egyenlíteni és a hatodik helyen végzett. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Nikola Eklemovics Horvátország ellen sérült meg a világbajnokságon, így már a torna vége előtt Magyarországra utazott, és itthon gyógyul, hogy a február közepén kezdődő BL-középdöntőre már ismét harcra kész legyen. |
|
A szlovák férfiválogatott egykori (?) szövetségi kapitánya, Heister Zoltán a korábbi információkkal ellentétben még Horvátországban tartózkodik, ahol a szövetség vezetői győzködik a folytatásról. Lemondásának oka korántsem szakmai: a svéd meccs után kimaradó játékosok fegyelmezetlensége miatt kíván távozni. |
|
Rendkívül szoros meccsen végig fej-fej mellett haladtak az együttesek, Macedónia Sztoilov révén tizennyolc másodperccel a vége előtt szerezte meg a győztes gólt, és ezzel a 11. helyet. Kiril Lazarov ismét szenzációs teljesítmény nyújtott, 15 gólt lőtt, ezzel 92 góllal áll a góllövőlista élén, és 31 találattal előzi meg a második helyezettet, így kijelenthető, hogy 10,2-es átlagával és vb-csúcsot jelentő mennyiségű találattal a vb gólkirálya lett.
|
 |
A magyar válogatott az ötödik helyért lép pályára Németország ellen, és leharcolva is győzni akar. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Heister Zoltán, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya meglepő bejelentést tett a horvátországi világbajnokság szerdai szünnapján: a vártnál jobb szereplés ellenére azonnali hatállyal lemondott tisztségéről. |
|
Pascal Hens, a német válogatott egyik óriása combsérülés miatt nem játszhat a mieink elleni csütörtöki helyosztón. |
|
Miközben a horvátországi világbajnokságon a legjobb mérkőzéseket európai párosok vezetik, köztük cseh, horvát, szlovén, szerb, román, német, francia, litván, lengyel, portugál és két dán kettőssel, magyar játékvezetők nem jutottak el a vb-re, és kézilabdás körökben készpénznek veszik, hogy minden csapat előnyére válik, ha az országot nem csak a válogatott, de egy bírópáros is képviseli az adott világversenyen. Megpróbáltunk utánajárni, mi az oka a magyarok hiányának? |
|
Nézd újra a lengyel-norvég vb-középdöntő legdrámaibb pillanatait és a sorsdöntő lengyel gólt! |
|
A francia csapat védelmének oszlopa, Didier Dinart, valamint az átlövő Jerome Fernandez is sérüléssel bajlódik, így – mivel a szabályok megengedik – elképzelhető, hogy az elődöntő előtt Claude Onesta kapitány cserél, és Joel Abatit nevezi a keretbe. |
 |
Nem csak a vb-láz, hanem a valós is úrrá lett a magyar csapaton, zárásként azonban a vb-címvédőt is megpróbálják legyőzni a mieink. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A középdöntők végeztével kialakult az elődöntők és a felsőházi helyosztók párosítása. |
|
Bár a biztos elődöntő tudatában mindkét csapat kissé felforgatott felállásban játszott , de így is nagyszerű mérkőzést élvezhetett a fanatikus horvát közönség. Az első félidőben a védelmek álltak a helyzet magaslatán, különösen a horvát, így négy gól volt a házigazda előnye a szünetben. A második játékrészben is karneváli hangulat urakodott a nézőtéren, hiszen Franciaország hiába kapaszkodott, nem tudott igazán közel férkőzni a hazaiakhoz. Horvátország százszázalékos teljesítménnyel végzett az első helyen, és játszhat a pénteki elődöntőben a lengyelekkel.
|
|
A keddi helyosztók után kialakult az Elnöki kupa, azaz a világbajnokság alsóházának végeredménye. |
|
Óriási volt a harc a mérkőzésen, hiszen a győztes az elődöntőbe jutott, a vesztes csak a kilencedik helyért játszhat, az első félidőben nem dőlt el semmi. A norvégok negyedórával a vége előtt kétgólos előnyt szereztek, amit az utolsó percekbe fordulva is őriztek, de a lengyelek egyenlítettek. Utolsó támadásuknál a norvégok a kapust is lehozva próbálkoztak, de elvesztették a labdát, Siodmiak saját hatosáról az üresen hagyott norvég kapuba ívelt, csapatát pedig az elődöntőbe lőtte. A norvégok a kilencedik helyért játszanak, míg Németország Magyarországgal találkozik az 5. helyért.
|
|
Számunkra kedvezően alakult az első félidőben, Stochl hiába védett szokás szerint bravúrosan, Svédország végig magabiztosan vezetett. A szünet után azonban nem dőlhettünk hátra, hiszen a szlovákok gyorsan egyenlíteni tudtak. A svédek szerencsére magukhoz tértek, és rendezték a soraikat, így az utolsó tíz percben már csak az volt a kérdés, hogy melyik csapat végez Magyarország mögött a csoport negyedik helyén. Északi szomszédaink vesztettnek látszó helyzetben sem adták fel, így az utolsó tíz másodpercben, Stochlt lehozva kettős emberelőnyben támadhattak az egyenlítésért, hiába... Együtt örülhettünk a svédekkel: ők a hetedik, mi az ötödik helyért játszhatunk csütörtökön.
|
|
A Korea ellen hat gólig jutó Iváncsik Gergő Lantos Gábornak értékelte a mérkőzést. |
|
Óriási a harc folyt az elődöntőért a meccsen, szünetig nem dőlt el semmi, sőt az utolsó percekre is döntetlennel fordultak ez együttesek, a végjátékot azonban a dánok jobban bírták, és bejutottak az elődöntőbe, akárcsak a 2006-os és 2008-as Eb-n, valamint a 2007-es vb-n. A németek csak abban az esetben jutnak be a legjobb négy közé, ha a lengyel-norvég találkozó döntetlenre végződik. |
 |
A végjáték most is a miénk volt, legyőztük Koreát, irány az 5. hely! (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Szoros meccsen a délszláv házirangadón szünetig semmi nem dőlt el, majd a második félidőben Szerbia felülkerekedett, így szerencsés esetben a 7. helyért léphet pályára. |
|
A helyosztók közül elsőként a 23. helyért küzdöttek meg, ahol a két nyeretlen válogatott csapott össze egymással. Az arabok ragadták magukhoz a kezdeményezést, és előnyük egészen a végéig kitartott, így Ausztrália zárta győzelem nélkül, az utolsó helyen a tornát. Brazília a 21. helyért szoros meccsen verte meg Kuvaitot. A 19. helyet Algéria szerezte meg, magabiztosan győzte le Kubát. A 17. hely is Afrikáé lett, miután Tunézia szoros első félidő után hat góllal múlta felül Argentínát, Afrika-Amerika 2-0. Románia gólzárporos meccsen legyőzte Oroszországot, a 42-38-as végeredmény, illetve a nyolcvan gól rekord hatvan perc alatt a vb-k történetében, így Ghioneáék megszerezték a 15. helyet. Az Elnöki kupa győztese a papírformának megfelelően Spanyolország lett, mivel legyőzte a helyosztón Egyiptomot.
|
 |
Korea ellen vezet az út az 5. hely felé a magyar válogatott számára, továbbra is Eklemovics nélkül. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Az Elnöki kupa 3. napján Kuvait Ausztrália ellen megszerezte első győzelmét, így a 21. helyért léphet pályára a helyosztón. Algéria viszont a 4. helyen végzett Szaúd-Arábia elleni sikerével, így a 19. helyért léphet pályára. Argentína legyőzte Kubát, így 3. lett csoportjában, a 17. helyért Tunézia ellen lép pályára, hiszen az észak-afrikaiak szoros meccsen legyőzték Brazíliát. Spanyolország biztosan győzte le Romániát, így a 13. helyért, azaz az Elnöki kupáért pályára léphet. A vigaszdíjért Egyiptom ellen mérkőzik, mivel az észak-afrikaiak végig vezetve legyőzték a pár éve még a világ legjobbjai közé tartozó Oroszországot. Rasztvorcevék így csak a 15. helyért játszhatnak.
|
.jpg) |
Svédország legyőzése után az 5-6. hely sem látszik elérhetetlennek a magyar válogatott számára, amelyben Nenad Puljezevics most szerepel utoljára. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A norvég-német középdöntő-mérkőzés végén a szlovén bírók háromszor is újradobatták a németekkel az oldalbedobást, az órát viszont nem állították meg 25-24-es norvég vezetésnél, az idő lepergett, így a németek már nem tudtak kiegyenlíteni. A mérkőzést követően Heiner Brand szövetségi kapitány hosszasan üldözte fenyegetve a játékvezetőket. |
|
A horvátok jobbak voltak a szlovákoknál, az első félidő végére tartosították négy-öt gólos előnyüket, amit meg is tartottak a szünet után, így a franciákkal együtt már elődöntősök.
|
|
A macedónok a dánokat is óriási harcra késztették szünetig, a skandinávok csupán a félidő legvégén szerzett góljukkal tudtak előnnyel szünetre vonulni, nagy részben a kapus Hvidtnek köszönhetően, aki a macedón lövések több mint 50 százalékát hárította. A második félidőben azonban hamar elhúztak a dánok, és végül biztosan nyertek, ezzel vezetik a II-es középdöntő csoportot.
|
|
Gál Gyula örömszavai a svédek elleni 31-30-as sikert követően. |
|
A koreaiak eddig a legnagyobb ellenállásra késztették a Dinart nélkül játszó franciákat az első félidőben, szinte végig az ázsiaiak vezettek, így Karabaticéknak össze kellett szedniük magukat, hogy győzni tudjanak. A második félidőre egy másik francia válogatott érkezett, és könnyedén gyűjtötte be az elődöntőbe jutáshoz szükséges újabb pontokat.
|
|
A mérkőzés után Lantos Gábor a győztes magyar gól szerzőjét, Harsányi Gergelyt kérdezte. |
|
A svédek ellen hét gólig jutó Ilyés Ferenc értékelt a Magyar Rádiónak. |
|
Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok a végletekig kiélezett mérkőzésen. Kjelling góljával 25-23-as norvég vezetéssel fordultak az utolsó percre a csapatok, majd húsz másodperccel a vége előtt szépítettek a németek, de egyenlíteni már nem tudtak, hiába volt a labda a kezükben az utolsó másodpercekben, mert a szlovén játékvezetők háromszor is visszafújták a szabaddobásukat. Heiner Brand kapitány ezért a végén kis híján megverte a bírókat. |
 |
Elképesztő izgalmak végén, Fazekas extraklasszis teljesítményével győztünk Svédország ellen! (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Nem elírás: a lengyelek megtáltosodtak a középdöntőre, a dánok legyőzését követően a szerbeken is átgázoltak, az 55 százalékkal védő kapus, Szmal vezérletével. |
|
Az elnöki kupa második napján a spanyolok újabb győzelmet arattak, így nagy eséllyel játszhatnak a 13. helyért, igaz, nyomukban vannak a románok is, Kuvait legyőzésével, míg Kuba legyőzte Ausztráliát. A II-es csoportban az anfrikai rangadót Egyiptom nyerte nagy csatában, míg Oroszország könnyedén múlta felül Szaúd-Arábiát. A nap utolsó találkozóján Algéria az utolsó másodpercekben szerzett góllal múlta felül a szünetben még öt gólos előnyben lévő brazilokat. |
 |
A magyar válogatott két vereség után mindenképpen győzni szeretne Svédország ellen, még Eklemovics nélkül is. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A magyar-horvát mérkőzést követően Fazekas Nándor értékelt a Magyar Rádiónak. |
 |
Eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a magyar válogatott a tornán, a végjátékban kapott ki. (Fotó: foto24.hu) |
|
Az első félidőben meglepetésre lelépték az eddig százszázalékos lengyelek a dánokat, de a skandinávok ezen vb-n álltak már föl ehhez hasonló hátrányból. Ezúttal nem sikerült, bár 29-28-ra felzárkóztak, a meccs utolsó három gólját a lengyelek érték el, így teljesen nyílt a II-es csoport.
|
|
Villámrajtot vett a francia válogatott, amely ismét bivalyerősnek tűnt az egész mérkőzésen. A szünetbeli hatgólos különbség is a svédekre nézve volt hízelgő, hiszen Franciaország már tízzel is ment. A második játékrészben hiába kezdtek jól a skandinávok, nem tudták igazán megközelíteni a franciákat. Az olimpiai bajnokok győzelmükkel óriási lépést tettek az elődöntő felé.
|
|
A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Szerbia öt góllal meglépett, háromgólos előnynel vonulhatott a szünetre. A második játékrészben gyorsan egyenlítettek a németek, majd felváltva vezettek az együttesek. A végén Németországnál volt az előny, de Szerbia az utolsó másodpercekben egyenlíteni tudott.
|
|
Jobban kezdtek a koreaiak, de az első félidő második felétől már a szlovákok akarata érvényesült. A második félidőben Stochl parádés teljesítményének köszönhetően Szlovákia már héttel is vezetett, különösebb izgalmak nélkül nyerte meg az összecsapást. A két pont sokat érhet Heister Zoltán csapatának a végelszámolásnál.
|
|
Szikrázó meccsen az eddig nulla pontos norvégok nagy küzdemelmben győztek Lazarovék ellen. |
|
Az Elnöki kupáért zajló mérkőzés sorozatot az Argentína-Kuvait találkozó nyitotta, amelyen meglepetésre az arabok végig partiban voltak a dél-amerikaiakkal, a második félidőben az argentinok ugyan elléptek három-négy góllal, de a végére csak egy maradt az előnyükből. A Tunézia - Szaud-Arábia arab házimeccsen a papírformának megfelelően, Tunézia könnyedén zsebelte be a két pontot. A középdöntőről lemaradó Spanyolország ugyan nem lehet igazán motivált, de ez nem látszott meg játékán, igaz, Ausztrália nem késztette különösebb erölködésre. Az afrikai rangadón kisebb meglepetésre Algéria legyőzte Egyiptomot, amire idáig nem igazán volt példa a két válogatott egymás elleni eredménysorában. Románia fölényesen győzött Kuba ellen, míg Oroszország nehezen verte Brazíliát.
|
 |
A középdöntő első meccsén a hibátlan házigazdával, Horvátországgal találkozunk. Most érdemes ránk fogadni! (Fotó: foto24.hu) |
|
A Sport TV a világbajnokságon a világ legjobb kézilabdázójával beszélgetett. |
|
Két meglepetésre kieső élcsapat és mindössze egy Európán kívüli válogatott a középdöntőben – ez a csoportkör mérlege. |
|
A csoportmérkőzéseket követően kialakult a világbajnokság középdöntőinek menetrendje. |
 |
A csoportkör után a magyar válogatott célja továbbra is a legjobb nyolc közé jutás, de az első hat közé vágyik a gárda. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Lantos Gábor interjúja a franciák elleni vereséget követően Nagy Lászlóval, a magyar csapat csapatkapitányával. |
|
Közös játékra, nosztalgiázásra vagy csak egy jó mozizásra invitáljuk a kézi.hu látogatóit. |
|
A csoportmérkőzéseket követően kialakult a világbajnokság Elnöki kupájának (13-24. helyért) menetrendje. |
|
A svédek tizenkétezer horvát drukker előtt sem illetődtek meg, és nagy harcra késztetik a házigazdákat, de Balicsék végül behúzták a győzelmet, és százszázalékosan zárták a csoportkört. |
|
A skandináv házi-csoportdöntő elején a norvégok vezettek, de szünetre a dánok szereztek előnyt, majd a második félidőben végig a kezőkben tartották az irányítást, így öt győzelemmel, hibátlan teljesítménnyel nyerték a D-csoportot. |
|
Az észak-afrikai rangadón az első félidőben meggyőző előnyt szereztek a tunéziaiak, amelyet tovább növelve szünet után könnyed győzelmet arattak Touati vezérletével, így két ponttal kezdik az Elnöki Kupát. |
 |
Egy gól hiányzott a csoport második helyéhez, a győzelemhez viszont csoda kellett volna a franciák ellen. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A továbbjutásért óriási volt a harc, a 2005-ös világbajnok csak egy góllal vezetett szünetben a legjobb ázsiai együttes ellen. A félidőt követően sem tudott egyik csapat sem elhúzni, a végjátékot pedig a koreaiak bírták jobban, és egy góllal győztek, holott még a döntetlent is a spanyolok továbbjutását jelentette volna. Ezzel Dél-Korea lesz az egyetlen Európán kívüli válogatott a középdöntőben.
|
|
Megmenekültek a szerbek, a brazilok pedig lemondhatnak továbbjutási álmaikról, mivel az első félidőben Egyiptom lemosta a pályáról a dél-amerikaiakat, akik már hiába kapaszkodtak szünet után. |
|
A már továbbjutott csapatok éles mérkőzést játszottak egymással, ami érhető, a lengyeleknek a németektől kellett volna pontot szerezniük, mivel nem akarták pont nélkül kezdeni a középdöntőt. Németország kezdett jobban, de az első félidő közepén a lengyelek fordítani tudtak, majd elfogyott a lendületük, így a szünetben már újra a nemeteknél volt az előny, majd a második félidőben egyértelműen a lengyelek fölé kerekedtek, így nem tudtak visszavágni a 2007-es vb-döntőben elszenvedett vereségért. Németország megnyerte a csoportot, míg a lengyelek a második helyezett macedónok mögött harmadikként léptek tovább. |
|
A továbbjutás szempontjából sorsdöntő mérkőzésen a románok ragadták magukhoz a kezdeményezést, ám a szlovákok most sem adták fel, és Kukucka vezérletével felzárkóztak a szünetre, majd a második félidőben az ő akaratuk érvényesült, így továbbjutottak, egyszersmind a magyar válogatott is a szlovákok elleni döntetlent viszi magával a középdöntőbe, egy pontot tehát a középdöntőből "elrabolt" a mieinktől Heister Zoltán együttese.
|
|
Szorosan alakult a két pont nélküli csapat összecsapásának eleje, a szünetre azonban az esélyesebbnek vélt kubaiak háromgólos előnyre tettek szert. A folytatásban pedig a karibiak tovább növelték az előnyüket, a nagyobb különbségű győzelem is elérhetőnek tűnt, ám Kuvait összekapta magát és a végére vissza tudta állítani a háromgólos különbésget. Kuba kezdheti két ponttal az Elnöki Kupáért folytatott harcot.
|
|
Szerbiának muszáj volt győznie a továbbjutáshoz, ami nem tűnt erőn fölüli feladatnak a délszlávok számára, így már szünetben magabiztosan vezettek az arab együttessel szemben. A második félidőben már csak a különbséget tartották Andjelkovicsék, a továbbjutáshoz viszont szurkolhatnak Egyiptomnak, vagy a dánoknak.
|
|
A C-csoport harmadik továbbjutó helyéről döntő mérkőzését az oroszok kezdték jobban, de Macedónia - természetesen Lazarov vezérletével - felzárkózott, majd a szünetre a vezetést is átvette. A második félidőben is lendületben maradtak a macedónok, az oroszok pedig több hibával játszottak, így végül is simának mondható macedón győzelem született. Oroszország ezzel kiesett, csak az Elnöki Kupáért folytathatja, ennek a lengyelek sem örülnek, hiszen a középdöntőre nézve két pontjuk "ugrott".
|
|
Az alsóházi meccsen a félidő vége előtt húztak el a Gull nélkül játszó argentínok, majd a szünet után kidomborodott nagyobb tudásuk, így magabiztosan szerezték meg első győzelmüket. |
|
A világbajnokság eddig statisztikáját böngészve, az élcsapatok mezőnyjátékosainak pályán töltött idejét szemlélve jól látszik, hogy a magyar válogatott öt kulcsembere (Nagy, Ilyés, Gál, Iváncsik G., Iváncsik T.) szinte pótolhatatlan, hiszen az eddigi négy játékórából mindannyian több mint két és fél órát pályán voltak. Megnézve a többi elitegyüttes statisztikáját, hasonló adatot a franciáknál, a horvátoknál, a németeknél és a svédeknél találhatunk, de náluk is jobbára csak 3-3 játékosra vonatkoztatva, míg a dánok és a spanyolok sztárjai több pihenőidőt kapnak. |
|
Négy fordulót követően a macedón Kiril Lazarov nagy fölénnyel vezeti a vb góllövőlistáját és kanadai táblázatát is, a mieink legjobbja, Nagy László a gólpasszlistán hatodik, a kanadai táblázaton pedig a kilencedik. A magyar csapatkapitány a blokkolt lövések rangsorában magasan az első eddig 15 hárításával. A kapusrangsor kapcsán sem kell szégyenkeznünk: Fazekas Nándor két svéd kollégája mögött a torna eddigi harmadik legjobb kapusa, míg Nenad Puljezevics a tizenötödik. |
|
Egykori sokszoros válogatott játékosunkat, a hosszú évekig Franciaországban légióskodó Borsos Attilát kértük fel a franciák elemzésére. |
 |
A kapitányok keverik a lapokat, kérdés, hogy a magyar kártya üti-e a römipaklit? (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A világbajnokság egyik legkellemesebb meglepetését a svédek szereplése okozza, az előzetesen kötelezőnek vélt győzelmek mellett a spanyolokat is két vállra fektették. Jöhet a horvátok elleni rangadó. |
|
Zajlik az élet a világbajnokságon, nemcsak a pályán, a pályán kívül is. A híradások elsősorban persze azzal foglalkoznak, hogy az adott ország válogatottja hogyan szerepel. A magyar sajtót a Hajdu-csapat érdekli, a horvátot a Cervar-legények és így tovább. |
|
Az argentínok fölött aratott győzelmet követően Lantos Gábor Császár Gábort kérdezte. |
|
A magyar-argentín mérkőzést követően Gál Gyula értékelt Lantos Gábornak. |
|
Gólszegényen meccsen az első félidő végén tudtak csak több gólos előnyt szerezni a dánok, de parádés védekezésükkel (az 55. percig csupán tizenkét gólt kaptak) könnyedén nyerték a meccset. |
|
Fergeteges hangulatban zajlott a B-csoport rangadója. A horvátok remekül kezdték az összecsapást, gyorsan ötgólos előnyre tettek szert, tovább fokozva a drukkerek jókedvét. A spanyolok némileg megilletődöttnek látszottak, csak próbáltak kapaszkodni a házigazda után, azonban a horvát védőfal nagyon jól működött, mögötte pedig Alilovics parádézott. A második félidőben ugyan Barrufet is egyre többször találkozott a labdával, de Spanyolország csak nem tudott közelebb férkőzni a horvátokhoz. Az idő múlásával Romeróék egyre hitehagyottabbá váltak, de becsületből azért küzdöttek. A hazaiakat végig űzte-hajtotta a lelkes közönség, és ennek meg is lett a számszerű eredménye. Spanyolországra csütörtökön ki-ki meccs vár Korea ellen, míg a horvátok a svédekkel csoportdöntőt játszanak.
|
|
Az első félidő alapján úgy tűnt, a lengyelek könnyedén veszik a Tunézia által állított akadályt, könnyedén vezettek öt góllal a szünetben. A második játékrész elején azonban az afrikaiak ráijesztettek ellenfelükre, egy gólra zárkóztak, egyenlíteni azonban nem sikerült nekik. Lengyelország a hajrában felülkerekedett, győzelmével pedig biztosította helyét a középdöntőben.
|
|
A braziloktól elszenvedett vereség után a szerbek továbbjutása is veszélybe kerülhetett volna, ha Norvégiától is kikapnak, így a délszlávok nagyon motiváltan játszva megnyerték az izgalmas csoportrangadót. Marko Vujin az utolsó negyedórában hat gólt dobott, így a szerb győzelem egyik zálogának bizonyult. |
|
Az olimpiai bajnok franciák ellen az első félidőben kevés ellenállást tudtak kifejteni a Stochl nélkül felálló szlovákok, így hamar eldőlt a mérkőzés, a szlovákok elszenvedték első vereségüket, a franciák pedig továbbra is hibátlanok. |
|
A papírformának megfelelően sima mérkőzést játszott egymással Svédország és Kuvait, a továbbra is százszázalékos skandinávok nyugodtan hangolhattak a csütörtöki, horvátok elleni rangadóra. |
|
Az első félidőben szoros, szikrázó a mérkőzést vívott egymással a két csapat, a szünetben Lazarov vezérletével még egy góllal a macedónok vezettek, de a folytatásban a németek szép lassan felörőlték a Zágráb átlövőjét már nélkülözni kényszerülő Macedónia erejét. A macedónok sorsa a 46. percben pecsételődött meg, amikor Lazarov piros lapjával kettős emberhátrányba kerültek, és ezt Németország kíméletlenül kiahsználta, öt gólra lépett el ellenfelétől. Macedónia pedig legjobbja nélkül már nem tudott visszazárkózni.
|
 |
Nehezebbre számítottunk, de ennél nagyobb bajunk ne legyen: leléptük a fáradtnak tűnő dél-amerikaiakat, így ott vagyunk a középdöntőben. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Meglepetésre a meccsen végig jól tartották magukat a szaúdiak, a második félidőt meg is nyerték, mivel a végére teljesen kiengedtek a brazilok, és 8-2-re elveszítették az utolsó tíz percet. |
|
A koreaiak a vártnál kisebb különbséggel vezettek a karibiak ellen félidőben, és szünet után is csupán eggyel tudták növelni az előnyüket, holott a meccs egyharmadában emberelőnyben játszottak, de végül nagyobb nehézség nélkül győztek.
|
|
A Sport TV kamerája belesett a magyar csapat eszéki szállására, Hajdu János szövetségi kapitányt pedig a videóelemzés rejtelmeiről faggatta Matuz Krisztián. |
|
Bár Oroszország végig vezetett, már az első félidőben látni lehetett, hogy az oroszoknak megint nagyon meg kell szenvedniük a kötelező győzelemért, csak három gól volt az előnyük a szünetben. A második játékrész elején repülőrajtot vettek az afrikaiak, és gyorsan kiegyenlítettek, ettől kezdve végig szorosan alakult a mérkőzés, a végjátékból Oroszország jött ki győztesen.
|
|
Az első félidőben lőtt kilenc gól rekord az ausztrálok számára eddig a világbajnokságon, de így sem menekülhettek meg az újabb nagy arányú vereség elől. A mérkőzés legjobbjának a tíz lövésből tíz gólt elérő Marian Cozmát, a Veszprém játékosát választották.
|
|
Amíg a magyar férfiválogatott a világbajnoki cím elnyeréséért húszmillió forint prémiumot kapna, addig az olimpiai bajnok franciáknál egy játékos díjazása 45 ezer euró (13 millió forint) lenne. |
|
Képes hangulatjelentésünk Eszékről a magyar-argentín mérkőzés előtt. |
 |
Győzni kell Argentína ellen a továbbjutáshoz. A feladat nem is olyan könnyű, mint gondolnánk. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A szerb sajtó fogadási botrányt emleget a hétfői fordulót követően, miután a válogatott váratlanul kikapott az addig csak botladozó braziloktól. |
 |
Pazar látványt nyújt az eszéki vár. A Dráva partján fekvő erődrendszer külsőleg nagyon hasonlít a szigetvári, illetve a komáromi építményre, belül azonban tündéri belváros fogadja a látogatókat. A többé-kevésbé felújított macskaköves utak, illetve épületek patinája időutazásra sarkallja az odalátogatót, a főtéren azonban gyorsan visszacsöppen az ember a valóságba. |
|
Gondok adódtak Nenad Puljezevics cipőjével, amit a csapat mellé kirendelt segítő várhatóan szerda délelőtt tud megcsináltatni. |
 |
Az itt a kérdés, legalábbis Hajdu János kapitány számára, akit a szlovákok elleni döntetlen után, a világbajnokság első három meccse után kérdeztünk. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A dánok nagyon egyoldalú meccsen harmadik győzelmüket is megszerezték az arabok ellen. |
|
A házigazda magabiztos léptekkel halad harmadik győzelme felé, tizenegy góllal ment a szünetben, végül huszonyeggyyel nyert. Három győzelemmel várhatja a szerdai folytatást. Jöhetnek a rangadók!
|
|
Az oroszok végig irányításuk alatt tartották a számukra létfontosságú mérkőzést, a szüneben öt gól volt az előnyük, amit a lefújásig meg is őriztek. Ezzel Oroszország esélye megmaradt a továbbjutásra.
|
|
A világ egyik legjobb és a vb egyik leggyengébb együttesének meccsén a franciák kiegészítő játékosai is több lehetőséget kaptak. |
|
Az első harminc percben tisztes előnyt harcolt ki a norvég együttes a fáradni látszó egyiptomiak ellen, majd a szünet után biztos győzelmet aratott. |
|
A B-csoport hétfői rangadója némi meglepetésre simábban alakult, mint azt előzetesen várhattuk. A svédek már egy félidő után hatgólos előnyre tettek szert a spanyolokkal szemben, és ezzel jól sáfárkodtak a második játékrszében is, végül négy góllal győzték le riválisukat. Ez a két pont minden bizonnyal a közpdöntőben is sokat ér majd a skandinávoknak.
|
|
A németek már az első félidőben magabiztos előnyt harcoltak ki maguknak az észak-afrikaiak ellen, és játszi könnyedséggel nyerték meg a mérkőzést.
|
 |
Érthetetlenül visszaestünk szünet után, és pár másodperccel a vége előtt a döntetlenre rászolgáló szlovákok egyenlítettek. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
A vb eddigi legnagyobb meglepetéseként a dél-amerikai bajnok meglepte a szerbeket, akik egymás után második mérkőzésüket veszítették el szoros végjátékban. |
|
Az esélyesebb koreaiak végig vezettek az első félidőben, a szünetben hat gól volt az előnyük Kuvait ellen, amire a szünet után újabb kilencet tettek rá, és magabiztosan győztek. |
|
Lengyelország az Oroszország elleni szoros győzelme után a macedónok ellen sem várt könnyed győzelem. Az első félidőben rendre Macedónia vezetett egy-egy góllal, a lengyelek pedig csak futottak az eredmény után. A szünet után a 15 kísérletéből 13-at gólra váltó Kiril Lazarov vezérletével már néggyel is mentek a macedónok, de a lengyelek most sem adták föl, igyekezetüket ezúttal azonban nem koronázta siker.
|
|
Szoros mérkőzésen az első félidőt követően Románia két góllal vezetett a dél-amerikaiak ellen, majd a második játékrészben megnyugtató négy-öt gólos előnyre is szert tett, így magabiztosan gyűjtöte be a két pontot. |
 |
Egyik nehéz meccs után jön a másik: hétfőn a szintén százszázalékos Szlovákiával találkozik a magyar válogatott Eszéken. (Fotó: Nemzeti Sport)
|
|
Komoly tanácskozást eredményezett a horvát RTL vasárnap esti sportadásának híre, miszerint Nenad Puljezevics beteg. |
 |
A magyar történelem szomorú emlékeit láthatja az utazó, aki az 56-os úton indul el Eszékre. Minden a mohácsi csatára emlékezteti: a Csele-patak, a csata helyszínét jelző történelmi emléktábla... majd a határtól úgy negyven kilométerre a Dráva-híd, az az átkelő, ahol a török 1526. augusztus 22-én átkelve benyomult a magyar területekre.
|
|
A válogatott csapatkapitánya a Magyar Rádiónak értékelte a románok elleni győzelmet. |
|
A válogatott edzője a Magyar Rádiónak értékelte a románok elleni győzelmet. |
|
A Balics nélkül játszó házigazdák nem estek még egyszer abba a hibába, mint a nyitómérkőzésen, ellentmondást nem tűrően játszottak Kuvait ellen, a szünetben már kilenc góllal vezettek, a második játékrészben pedig folytatták a gálázást.
|
|
Elképesztő rajtot vettek a szerbek, negyedóra múltán 13-6-ra vezettek az Európa-bajnok ellen, majd előnyük nagy részét szünetig meg is tartották. A második félidő elején, a 40. percben ráadásul hét góllal is vezettek, de a dánok fantasztikus szériával az 55. percre utolérték ellenfelüket (34-34), majd a végjátékban a maguk javára fordították a meccset két másodperccel a vége előtt kilenc méterről dobott Bösen-góllal.
|
|
Az oroszok végig vezettek ugyan az első félidőben, de szoros mérkőzést játott egymással a két csapat. A szünetben három gól volt Oroszország előnye, a folytatásban azonban a lengyelek megmutatatták, hogy két éve nem véletlenül nyertek ezüstérmet. A hajrá kezdetére felzárkóztak, majd a vezetést is átvették, és végül két góllal megnyerték a mérkőzést.
|
|
Az argentínok dicséretesen helyt álltak az olimpiai bajnok ellen, így szűk vereséggel megúszták. |
|
Úgy látszik Svédország tanult az ázsiaiak horvátok elleni mérkőzéséből, Lindgren és Olsson csapata négy góllal vezetett a szünetben. Korea hiába próbált meg mindent a második félidőben is, nem tudott közelebb férkőzni a skandinávokhoz
|
|
Az arab házimeccsen az esélyesebb Egyiptom kényelmes győzelmet aratott.
|
|
Remekül kezdtek az afrikaiak, 10-7-re is vezettek, a szünetre azonban visszajöttek a meccsbe a németek. A második félidőben végig fej-fej mellett haladtak az együttesek, végül a németek nagy nehezen begyűjtötték a két pontot az izgalmas találkozón. |
 |
Szünet után veszni látszott a meccs, de hatgólos hátrányból Nagy Laci vezérletével remek meccsen győztünk. (Fotó: foto24.hu) |
|
A latin házimeccsen a nagyobb tudás már az első harminc percben érvényesült, a spanyolok a második félidőben pedig gólfesztivált rendeztek a karibiak ellen. |
|
A mérkőzés eleje szorosan alakult, de a norvégok szünet előtt megnyugtatóra növelték előnyüket, majd a második félidőben alaposan megszórták magukat. |
|
Csak az első félidő eleje alakult szorosan, Macedónia 7-7 után ellépett ellenfelétől, és magabiztosan nyerte a mérkőzést Algéria ellen. |
|
A magyarok elleni első meccs után már fáradtabbnak tűnő ausztrálok vajmi kevést ellenállást tudtak kifejteni Szlovákiával szemben. |
|
Négy magyar szurkolót bántalmaztak vasárnap hajnalban Eszéken, a válogatott ausztrálok elleni mérkőzése után. |
 |
Az ausztrálok ellen csak bemelegítettünk, a magyar-román viszont több lesz, mint presztízsharc. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Az olimpiai bajnok csupán három góllal vezetett szünetben a vb-re tizennégy év után visszatérő, de a veszprémi Cozma nélkül játszó románok ellen, a meccs hajrájára azonban ellépett ellenfelétől, és könnyed sikerrel kezdte a tornát. A Szegedben szereplő Ghionea és Petrea csupán 1-1 gólt ért el, utóbbi játékos nyolc lövést hibázott el. |
|
Európa és Amerika kontinensbajnokai közül a dánok bizonyultak jobbnak, könnyedén hozták a nyitómeccset. |
|
A mérkőzés győztese versenyben marad a továbbjutásért, így nagy volt a küzdelem, amiből végül az afrikaiak egy hajszállal jobban jöttek ki, mint Lazarovék. |
|
A svédek könnyed győzelmet arattak a szebb napokat látott kubai együttes felett. |
 |
Könnyedén nyert a magyar csapat a vb-nyitányon Ausztrália ellen, egyben bemelegített a későbbi találkozókra. (Fotó: Nemzeti Sport) |
|
Egy félidőig szoros volt a D-csoport 1. fordulójának mérkőzése, de a szerbek szünet után bedarálták az egyiptomiakat. |
|
A nap rangadóján végig szorosan alakult az eredmény, így igazságos a döntetlen. |
|
Szoros első félidőt követően az argentínok vezettek, a dél-amerikai csapat játékosai jobban pörögtek eddig, a szlovákok legjobbja ráadásul kapusuk, Richard Stochl volt. Szünet után jobban koncentrált északi szomszédunk, és ha nehezen is, végül hozta első vb-meccsét az elfáradó dél-amerikaiak ellen. |
|
A 2005-ös világbajnok spanyolok a pihenő Iker Romero nélkül is harminc góllal múlták fölül a legfeljebb lelkesedésükért dicsárhető kuvaitiakat. |
|
A D-csoportban a skandinávok számára kötelező volt a győzelem az arab csapat ellen, ennek jegyében nagy különbséggel győzött is Robert Hedin együttese, az exveszprémi Bjarte Myrhol és Mamelund vezetésével. |
|
A második nap első mérkőzésén a C-csoportban a vb-ezüstérmes lengyelek magabiztosan győztek Algéria ellen. |
 |
Információink szerint az első három mérkőzésre Katzirz Dávidot nem nevezi a kapitány, hogy esetleges sérülések esetén ne kerüljön bajba a csapat a kapus- és a szélsőposztokon. (Fotó: foto24.hu) |
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. A magyar csapat csoportellenfelei közül végül, de nem utolsósorban az olimpiai bajnok franciák következnek. |
 |
Csaknem elaltatta magát Horvátország a villámgyors koreaiak ellen, de végül nagy nehezen hozta a győzelmet a vb-nyitányon. (Fotó: foto24.hu)
|
|
A magyar férfi válogatott korábbi eredményei és csapatkerete a horvátországi világbajnokságon. |
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. A magyar csapat csoportellenfelei közül Szlovákia következik. |
 |
A magyar válogatott megérkezett vb-csoportmérkőzései helyszínére, egy gyors helyzetjelentés után pedig pénteken este már edzést is tart Hajdu János az eszéki csarnokban. (Fotó: foto24.hu) |
 |
A péntek esti Horvátország-Koreai köztársaság találkozóval megkezdődik a XXI. férfi világbajnokság, és a házigazdáknak nincs könnyű dolguk: már az első nap kellemetlen ellenféllel és nagy elvárásokkal kell megbirkózniuk. (Fotó: foto24.hu) |
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. A magyar csapat csoportellenfelei közül Románia következik. |
|
A horvátországi világbajnokság varazsdi szervezői mindenre gondolnak. A vb C-csoportjának (Németország, Oroszország, Lengyelország, Macedónia, Tunézia, Algéria) vendéglátói a nagyobb konfliktusokat elkerülendő, már előre beosztották, hogy melyik szurkolótábor melyik pub-ban gyülekezhet, illetve szurkolhat sajátjainak. |
|
Mint korábban beszámoltunk róla, az IHF orvosi bizottságának két tagja kifogásolta az nemzetközi szövetség doppingelőírásait. Az IHF közleményben válaszolt. |
|
A Magyarországi Kézilabda Szurkolók Országos Szövetségének felhívása: |
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. A magyar csapat csoportellenfelei közül elsőként Ausztrália és Argentína kerül sorra. |
 |
A férfi válogatott túl van a világbajnokság előtti utolsó teszten is, Hajdu János csapata a zárt kapus, Norvégia elleni mérkőzésen egy góllal nyert, a kapitány elégedett.
|
|
Első világbajnokságára készül a szlovák férfiválogatott, amely a magyarokkal egy csoportban, Eszéken kezdi meg a menetelést. |
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. Harmadikként a magyar válogatottal azonos ágon szereplő B-csoport tagjai következnek. |
 |
Bár az ónos eső miatt se Hajdu János szövetségi kapitány, se Nagy László nem tudott Tatáról Budapestre utazni, azért nem maradt titokban az utazó vb-keret névsora.
|
 |
A szövetség elnöksége már tudja, milyen összetételű csapat utazik a horvátországi világbajnokságra, Hajdu János szövetségi kapitány ugyanis leadta névsorát. A hivatalos csapatismertetés szerdán lesz. (Fotó: veszpremkfc.hu)
|
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. Másodikként C-csoport tagjai következnek. |
 |
Pénteken a Horvátország-Koreai Köztársaság mérkőzéssel megkezdődik a férfi világbajnokság, a mieink szombaton mutatkoznak be Ausztrália ellen. Az utolsó hét programjáról, valamint a csehországi torna tapasztalatairól kérdeztük Hajdu Jánost. |
|
Sorozatunkban bemutatjuk a XXI. férfi világbajnokság résztvevőit. A sort a D-csoport tagjaival kezdjük. |
 |
A világbajnokságig már nem lép pályára hivatalos meccsen a férfiválogatott, így Hajdu Jánost az Újévi Torna értékelésére kértük. (Fotó: foto24.hu) |
 |
Szoros mérkőzést játszott egymással a két világbajnoki csoportellenfél, az első félidőben végig a mieinknél volt az előny, a folytatásban többet hibáztunk támadásban, így szoros lett a végjáték, de ezúttal meglett a győzelem. (Fotó: foto24.hu) |
|
A csehek elleni döntetlen után Hajdu János csapata Szlovákia ellen mérkőzik az Újévi Torna zárónapján. |
 |
Remekelt az első félidőben a magyar válogatott Csehországban, de a házigazdák felülkerekedtek a mieinken a szünet után, így igazságos a döntetlen. |
|
A lengyelek elleni, optimizmusra okot adó győzelmet (30-27) követően a házigazdákkal szemben folytatja az Újévi Tornát a magyar férfiválogatott Plzenben. |
 |
Nehézkes első félidő után magabiztos, 30-27-es győzelmet aratott a magyar férfiválogatott a világbajnoki ezüstérmes Lengyelország ellen az Újévi-kupa első fordulójában.
|
|
A csehországi Újévi-kupán kezdi meg idei szereplését a magyar férfiválogatott, amely Lengyelország ellen Plzneben lép pályára. A mérkőzést a Sport1 élőben közvetíti.
|
|
A norvég és a spanyol válogatott legutóbb a macedóniai női Európa-bajnokság döntőjében találkozott egymással, ezúttal a világbajnokság előtt a férfiválogatottak mérkőztek meg, de a spanyol együttes nem tudott visszavágni az Eb-fináléért. |
|
A Sport TV a magyar férfi válogatott valamennyi mérkőzését közvetíti a csütörtökön kezdődő csehországi Újévi Kupáról. |
|
Szerdán 16 játékossal utazik a csehországi Újévi Tornára a férfiválogatott. Hajdu János szövetségi kapitány az utolsó tatai tréning után úgy döntött, Mikler Roland marad itthon. |
|
Szűkítette a január végi horvátországi férfi világbajnokságra készülő keretét Hajdu János szövetségi kapitány, a nevezhető 16 fős kerethez képest 17 játékost nevezett meg. |
|
A horvátországi világbajnokságra való felkészülés jegyében Balatonfüreden csapott össze a magyar és a szerb férfiválogatott. A mérkőzést végül Magyarország 29-28-ra nyerte, Gál Gyula kilenc gólt szerzett. |
|
A hétfői, Magyarország elleni felkészülési mérkőzés előtt másodszor is megmérkőzött Romániával a szerb férfiválogatott, s ezúttal egygólos győzelmet aratott. |
|
Szerbia férfi válogatottja Belgrádban barátságos mérkőzésen 21-20-as félidő után 40-38-ra nyert Románia ellen. A két fél vasárnap Nisben ismét összecsap egymással, míg déli szomszédunk hétfőn, Balatonfüreden Magyarország ellen lép pályára. |
|
December 27-ig, szombatig kapott határidőt Porecs és Varasd városa, hogy eldöntse, rendezőként részt kíván-e venni a férfi világbajnokság szervezésében. |
|
December 29-én, Balatonfüreden Szerbia ellen lép pályára a januári, horvátországi világbajnokságra készülő magyar férfiválogatott.
|
|
Mirza Dzomba körül forog az élet a horvát kézilabdázásban, pedig a jobbszélső biztosan nem vesz részt a januári hazai rendezésű világbajnokságon. |
|
Bár korábban a Croatia Zagreb jobbszélsője, Mirza Dzomba jelezte, hogy lemondja a horvát válogatottságot, és nem vesz részt a januári hazai rendezésű világbajnokságon, mivel szövetségi kapitánya, egyben klubedzője, Lino Cervar mellőzi őt, úgy tűnik, az ügy még tartogat fordulatot. |
|
Megnevezte bő, 28 fős keretét Hajdu János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya. A névsorból kerül majd ki az a 16 játékos, aki a magyar színeket képviseli a 2009. január 16. és február 1. között megrendezésre kerülő horvátországi világbajnokságon. |
|
A horvát hírügynökségi értesülések szerint Kuba lemondta a januári férfi vb-részvételt. A döntés hátterében anyagi okok állhatnak. |
|
Nem szerepel többet a horvát válogatottban a jobbszélső Mirza Dzomba, így a januári, hazai rendezésű világbajnokságon sem lép pályára, mivel mellőzése miatt összetűzésbe került szövetségi kapitányával, Lino Cervarral, aki egyben klubedzője is. |
|
Tengerentúli hírek szerint Kuba férfiválogatottja pénzügyi okok miatt nem vállalja a világbajnoki szereplést, így a januári, horvátországi eseményen a pánamerikai zóna negyedik helyezettje, Chile lesz a beugró. |