RSS




Jön!!! Jön!!! Jön!!!
Női NB I
SIÓFOK
ALCOA
Női NB I
GYŐR
D.ÚJV.
Női NB I
VESZP.
FTC
Női NB I
ÉRD
VÁC
Női NB I
Ú.BUDA
SZ.ÁRD
Női NB I
B.CSABA
DVSC

Női Eb 2008

A váciak legjobbja is ott lesz a bronzmeccsen

A keddi orvosi konzílium után biztossá vált, hogy Tóth Tímea, a Vác játékosa pályára lép a Békéscsaba elleni sorsdöntő, harmadik találkozón. Mint kiderült az átlövőt nem kell megműteni, nyáron azonban folyamatosan kezelésekre kell járnia.

Andrjusina nélkül a Zvenyigorod

Jekatyerina Andrjusina egy meccsre szóló eltiltást kapott az EHF-től a dán Vejen elleni KEK-negyeddöntő első mérkőzésén elkövetett szabálytalanságáért, így kihagyja a szombati, oroszországi visszavágót.

Tirca: Valcea-Győr BL-döntő lesz!

Súlyos, 49-22-es vereséget szenvedett a román bajnokságban a Rulmentul Brasov női együttese a bajnok Oltchim Valceától. A brassóiak szakvezetője, Mariana Tirca úgy nyilatkozott, idén román BL-döntős lesz, és a Valcea a Győrrel meccsel a fináléban.

Beszéljük meg! - 10. rész: a szurkolók

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség.
Beszéljük meg! - 9. rész: Éles József

Beszéljük meg! - 9. rész: Éles József

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)
Beszéljük meg! – 8. rész: Pálinger Katalin

Beszéljük meg! – 8. rész: Pálinger Katalin

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)
Beszéljük meg! – 7. rész:        dr. Balogh Péter

Beszéljük meg! – 7. rész: dr. Balogh Péter

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fehérorosz gyász

December 18-án tüdőgyulladás következtében elhunyt Valha Kandracjeva, a fehérorosz női válogatott balszélsője.
Beszéljük meg! - 6. rész: Laurencz László

Beszéljük meg! - 6. rész: Laurencz László

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)
Beszéljük meg! – 5. rész: Borsos Attila

Beszéljük meg! – 5. rész: Borsos Attila

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)
Beszéljük meg! – 4. rész: Ballai Attila

Beszéljük meg! – 4. rész: Ballai Attila

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)
Üresjárat

Üresjárat

Számos kérdés vetődött fel a macedóniai Eb rendezése körül, ezért kíváncsiak voltunk az EHF véleményére a történtekkel kapcsolatban. Michael Wiederer főtitkár álláspontját közöljük. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)
Beszéljük meg! – 3. rész: Farkas Ágnes

Beszéljük meg! – 3. rész: Farkas Ágnes

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség.
Beszéljük meg! – 2. rész: Kökény Beatrix

Beszéljük meg! – 2. rész: Kökény Beatrix

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség.

Négy norvég az All Star-csapatban

Az Európa-bajnokság különdíjasai között hemzsegnek a friss norvég Európa-bajnokok.
Triplázott a négyszeres bajnok

Triplázott a négyszeres bajnok

Jól kezdtek a spanyolok, de végül szünet után a norvég szélvész mindent elsöpört. (Fotó: IHF)

A világbajnok lett a bronzérmes

Oroszország ezúttal már a meccs elején átvette a kezdeményezést a Jurack nélkül felálló, és támadásban teljesen leblokkoló németek ellen, így nagy fölénnyel vezetett a szünetben. A második félidőben inkább a kapusok, Szedojkina, illetve Woltering parádéztak, kevés gól esett, a németek négy gólnál jobban csak a hajrában tudtak felzárkózni, így Oroszország megérdemelten gyűjtötte be a bronzérmet. Németország a 2006-os Eb-hez hasonlóan ismét a 4. helyen végzett.

Vb-selejtező: nem panaszkodhatunk

A macedóniai Európa-bajnokság zárónapján kisorsolták a 2009-es világbajnokság selejtezőinek párosítását. A sorsolásunk kedvező, Szlovákiával játszunk.

Jurack: bronzmeccs helyett műtét

Az Európa-bajnokság egyik legjobb góllövője, Grit Jurack nem szerepelhetett az Oroszország elleni bronzmeccsen.
A triplázás kapujában

A triplázás kapujában

Norvégia az olimpiai döntőt követően ezúttal is sokkolta brilliáns rajtjával az oroszokat, így sorozatban harmadszor lehet Európa-bajnok vasárnap. (Fotó: IHF)

Döntőt érő spanyol csoda

Meglehetősen idegesen kezdett a spanyol csapat, de a németek nem tudták ezt kihasználni. Bár már öt góllal is vezettek, a spanyolok magukhoz tértek, és a félidő végén többször is támadhattak egyenlítésért, ami sikerült is nekik, ám az utolsó másodpercekben a slusszpoén a németeké volt. A második játékrészt viszont Beatriz Fernandez vezérletével a spanyolok keztdék jobban, a 40. percben a mérkőzés során először át is vették a vezetést, majd öt góllal is elléptek a németektől. A hajrában Jurackék mindent megpróbáltak, de hiába... Spanyolország döntős! Jorge Duneas együttese győzelmével kijutott a 2009-es kínai világbajnokságra, aranyérmük esetén pedig automatikusan kvalifikálják magukat a 2010-es dán-norvég rendezésű Eb-re is.

Túlórázás után a románoké az ötödik hely

Az ötödik helyért játszott mérkőzés elején felváltva estek a gólok, a románok a kilencedik percben vették át a vezetést, de három gólnál jobban egyszer sem tudtak meglépni a lelkesen küzdő horvátoktól. A második félidő elején Románia már 20-16-ra is vezetett, de a Zovko-csapat nem adta fel, a 46. percben átvette a vezetést. Ezután fej-fej mellett haladt a két csapat, a végén a horvátoknak kellett egyenlíteni. Jöhetett a 2x5 perces hosszabbítás! Horvátország szerzett előnyt, de a forduláskor már ismét a románoknál volt az előny, amit a ráadás hajrájában még növelni is tudtak. Fordulatos mérkőzésen Románia szerezte meg az ötödik helyet.
Eb-től vb-ig

Eb-től vb-ig

A pénteki szünnap után három mérkőzéssel folytatódott a macedóniai Európa-bajnokság. Az 5. helyet Románia hosszabbítás után szerezte meg, míg az első elődöntőben a spanyolok óriási bravúrt végrehajtva legyőzték a németeket, így ellenfélre várnak. (Fotó: IHF)

Beszéljük meg! – 1. rész: Imre Vilmos

Beszéljük meg! – 1. rész: Imre Vilmos

Nyolcadikok lettünk az Eb-n, és csalódottak vagyunk. Röviden, tömören így summázható, mi történt az elmúlt időszakban, és hogy mit érez a többség. (Fotó: Nemzeti Sport)

Beszédes magyar statisztika

Nehéz értékelni a magyar csapat Eb-produkcióját, segítségünkre lehet viszont a hivatalos statisztika.

Dániával is játszhatunk a vb-selejtezőn

Még véget sem ért a macedóniai Európa-bajnokság a legjobb együttesek számára, de már előretekinthetünk a 2009-es kínai világbajnokságra, hiszen vasárnap 12.30-kor sorsolják Szkopjéban a vb-selejtezők párosítását.

Imre Vilmos: mázsás teher az eredménykényszer

Imre Vilmos a Magyar Rádiónak értékelte az Európa-bajnokság utolsó, spanyolok elleni találkozóját, valamint az egész tornát, és kijelentette: az eredménykényszer miatt Magyarországon nincs idő csapatot építeni.

Hazai búcsú - győzelemmel

A tulajdonképpen tétnélküli mérkőzésen végig a lelkesebb házigazdák vezettek, előnyük öt gól volt a szünetben, amit egészen a végéig meg is őriztek, így győzelemmel zárták az Európa-bajnokságot. Az ötödik helyért Horvátország léphet pályára, mivel a horvátok, a svédek és a macedónok között pontegyenlőség, illetve körbeverés alakult ki, amelyből Zdravko Zovko csapata került ki a legjobban.

Útban a címvédés felé?

A továbbjutás szempontjából a románoknak fontos mérkőzésen végig a norvégok vezettek, hozzáállásuk alapján nem akarták magukkal vinni a románokat. Ha nem is olyan nagy fölénnyel, mint a mieinket, de Norvégia simán győzte le Romániát is, ezzel a csoport első helyén végzett. Jöhet a norvég-orosz elődöntő!

Jurackék veretlenül az elődöntőben

A Poljenova és Poltorackaja nélkül felálló orosz válogatott ellen az első félidőben szinte végig vezettek a németek. Oroszország 10-10-nél ugyan egyenlített, de a csoportdöntő szünetében Németországnál volt az előny. A második félidő sem hozott jelentős változást, Trefilov-mester szavai nem találtak meghallgatásra játékosainál, így a németek magabiztosan nyertek, ezzel ők végeztek a II-es csoport első helyén.

Dán betli a végére

Az első félidőben semmi nem sikerült a dánoknak a meglepően jól játszó Ukrajna ellen, majd szünet után tovább növelte előnyét a szláv csapat. A hajrában megállt ugyan Leonyid Jevtusenko edző együttesének tudománya, de előnye kitartott a mérkőzés végéig. Így a magyar válogatott az Eb-n 8. helyen végzett, Ukrajna a középdöntő csoportban az 5., Dánia a 6., azaz utolsó lett.
Ennyi…

Ennyi…

Mindkét csapat rengeteg hibával kézilabdázott, a mieink támadójátéka azonban teljesen leállt a hajrára, így csak vereség lehetett a vége. A magyar válogatott a 8. helyen végzett. (Fotó Nemzeti Sport)

Remek horvát második félidő

A svédek ragadták magukhoz a kezdeményezést, és az első félidőben nem is engedték ki a kezükből az előnyüket. A horvátok azonban nagy küzdők, és ezt a második játékrészben bizonyították is. Jóval kevesebbet hibáztak, mint az első félidpőben, így gyorsan megfordíatották az eredményt, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, amivel nagyot léptek a csoport harmadik helyének megszerzése felé. Sorsuk az esti macedón-fehérorosz találkozó kimenetelétől függ.

Fefüggesztett büntetés

Az EHF Fegyelmi Bizottsága megbüntette Csaslav Dincsicset, a szerbek szövetségi kapitányát, mert bírálta a szövetséget.
Tetszik-nem tetszik

Tetszik-nem tetszik

Az 5. helyért lejátszott találkozó elérésére is csak nagyon kevés esélye maradt, de nem is biztos, hogy a pontos helyezésszám a legdöntőbb kérdés. (Fotó: Nemzeti Sport)

Sopronyi Anett-interjú

Lantos Gábor a magyar-norvég (20-34) találkozó után a 4 gólt szerző Sopronyi Anettel beszélgetett.

Dánia megálljt parancsolt

Kiegyensúlyozott mérkőzésen egyik csapat sem tudott ellépni szünet előtt, majd a dánok a második félidő elején öt góllal is elléptek, és végül győztek, ezzel a csoportban a negyedik helyre jöttek föl.

Német lazítás

Az első félidőben meglepetésre végig a fehéroroszok vezettek, a már biztos elődöntős németek tartaléklángon égtek, de végül egy pontot szereztek. A csoportelsőség kérdése a csütörtöki orosz-német találkozón dől el a két továbbjutott együttes között. 

Hiábavaló hazai hajrá

A csoport harmadik helyének megszerzése szempontjából nagyon fontos mérkőzés végig szorosan alakult. Jobbára a svédek vezettek, de egy-két gólnál nem volt nagyobb a különbség. 17-17 után Svédország négy góllal el tudott lépni a házigazdáktól, és ezzel az előnyével már jól gazdálkodott a hajrában.
Nor-vég

Nor-vég

Tétmeccsen ez volt a magyar válogatott ötödik tizennégy gólos veresége, ami történelmi távlatokban az egyik legsúlyosabb. Az 5. hely elérésére alig maradt esélyünk. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Az oroszok hétvégére is maradnak

A mérkőzésen szinte végig az oroszoknál volt az előny, de nem tudták leszakítani a lelkes horvátokat. Zdravko Zovko csapata erejéből csupán csak az egyenlítésre futotta néhányszor, valamint a tisztes helytállásra.
Románia javított

Románia javított

A találkozó elején a románok vezettek, de az első félidő hajrájában átvették a vezetést az ukránok, a szünetben még náluk volt az előny. A második játékrészben viszont egy teljesen másik román csapat jött ki a pályára, gyorsan fordítottak, és végül magabiztosan nyerték meg a mérkőzést. A román válogatott nagy lépést tett az elődöntő felé. (Fotó: Nemzeti Sport)
Görbicz nem pihen

Görbicz nem pihen

Az index.hu információi szerint elképzelhető, hogy Görbicz Anita nem játszik Norvégia ellen, a hír azonban nem igaz: a magyar irányító pályára lép a skandinávok ellen szerdán.

Román pechszéria

A román együttes alighanem pályázhat az Eb legpechesebb csapata címére, ugyanis újabb kulcsembere szenvedett súlyos sérülést.
Hal vagy halász?

Hal vagy halász?

Az ukránok ellen ugyan győzött a magyar válogatott, de a hangulat – leginkább a mutatott játék miatt - nem éppen ünnepi, a mieinknek,  ráadásul a norvég lavinát kell(ene) megállítaniuk szerdán. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Görbicz Anita-interjú

Lantos Gábor beszélgetése a Magyarország-Ukrajna találkozót követően Görbicz Anitával.

Interjú Hornyák Ágnessel

A Magyar Rádió interjúja Hornyák Ágnessel a magyar-ukrán mérkőzést követően.

Második félidei norvég henger

A meglehetősen parázs hangulatú és nagyiramú skandináv rangadó első 15 perce szorosan alakult, majd 7-7 után a dánok zsinórban öt gólt szereztek. Ezután azonban a norvégok produkáltak egy 10-0-ás szériát, amivel el is döntötték a mérkőzést. A második félidő egy részében Jan Pytlick a kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött támadásba, de ezzel csak érdekesebbé tudta tenni a találkozót, szorosabbá nem.

Román blama, spanyol fieszta

A románok jobbszélsője, Ramona Maier kézsérülést szenvedett a mérkőzés elején. A magyar-ukránnál gyorsabb, de színvonalában nem jobb találkozón végig szoros volt az első félidőben. A folytatásban azonban a spanyolok el tudtak lépni ellenfelüktől, és végül nagy meglepetésre simán nyerték a mérkőzést az eddig magabiztos Románia ellen, alaposan megbolygatva a csoport állását.

Hideg profizmus

Hideg profizmus

Rendkívül alacsony színvonalú találkozón a kevesebbet hibázó magyar együttes győzött, így megvan az újabb két pont.
Nem Eb-t, meccset kell nyerni!

Nem Eb-t, meccset kell nyerni!

Ukrajna ellen a legszebb emlékünk a 2000-es Eb-győzelem. Ezúttal csak egy meccset akarunk nyerni ellenük. (Fotó: Nemzeti Sport)

Csere a dánoknál

A csoportmérkőzések után alkalma nyílt a csapatoknak, hogy új játékost hívjanak be a keretbe. A dánok meg is tették, igaz, eléggé sajátságos módon.
Német-orosz: tét nélkül?

Német-orosz: tét nélkül?

Úgy tűnik, a csütörtöki német-orosz csoportfinálé csupán arról határoz majd, melyik együttes hányadik helyen jut az elődöntőbe. A nap mérlege. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Húsz percig volt szoros

Jól kezdett a fanatikus közönség által hajszolt házigazda, ám csak húsz percig tudott partiban maradni az oroszokkal. A Trefilov-csapat ekkor átvette a vezetést, a szünetre háromgólos előnyt szerzett. A folytatásban nem maradt kétség afelől, hogy melyik a jobb csapat.

Már csak egy lépés?

Villámrajtot vett a német együttes, 9-0-lal indult a találkozó. Ezt követően felébredt a svéd csapat, de még így is tetemes volt a hátránya szünetben, felzárkózás helyett azonban újabb német roham következett, így Jurackék újabb sikerükkel egyre közelebb járnak az elődöntőhöz.

Gólzáporos horvát győzelem

A fehéroroszok kezdték jobban a mérkőzést, már hat góllal is vezettek, ám a horvátok feltámadtak, így a szünetben már Zdravko Zokvo csapatánál volt az előny. A folytatásban déli szomszédaink fokozatosan elléptek a beloruszoktól, így kétség sem férhetett győzelmükhöz.

Görbicz és Tomori dobogós

A csoportkör után az egyéni statisztikákban több összevetésben is jól állnak a magyar játékosok.
Ohrid, te csodás

Ohrid, te csodás

A magyar válogatott megérkezett Ohridba, a középdöntő helyszínére, ahol a szkopjeihez képest remek körülmények fogadták a csapatot. (Fotó: foto24.hu)
Szlávok egymás ellen

Szlávok egymás ellen

Hétfőn megkezdődik az Európa-bajnokság második szakasza, a II-es középdöntő csoport három mérkőzésével. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Ungureanu: fél év szünet

A román válogatott jelenlegi és a Dunaferr egykori kapusa, Paula Ungureanu súlyos térdsérülést szenvedett a Dánia elleni csoporttalálkozó hajrájában, így minden bizonnyal műtét és fél év lábadozás vár rá.
Interjú a magyar csapat tagjaival a továbbjutást követően

Interjú a magyar csapat tagjaival a továbbjutást követően

Herr Orsolya bravúrjai továbbjutást értek Franciaország ellen, a magyar válogatott folytatja az Eb-t. (Fotó: foto24.hu)

Időpont-változások Macedóniában

A Európa-bajnokság középdöntőinek pontos programja az alábbiak szerint alakul:
Kiszenvedtük, irány Ohrid!

Kiszenvedtük, irány Ohrid!

Herr Orsolya bravúrjai továbbjutást értek Franciaország ellen, a magyar válogatott folytatja az Eb-t. (Fotó: Nemzeti Sport)

Román öröm és üröm

Fordulatos mérkőzésen Románia két góllal győzte le Dániát, ezzel megnyerte az A-csoportot. Felváltva vezetett a két csapat, a románok a második félidő közepén szereztek nagyobb előnyt, de a dánok ismét egyenlíteni tudtak. A hajrá azonban a románoknak sikerült jobban, így négy pontot vihetnek a középdöntőbe, igaz, örömükbe üröm is vegyül, mivel kapusuk, Paula Ungureanu súlyos térdsérülést szenvedett.

Norvég ujjgyakorlat

A norvégok az esélyeknek megefelelően simán nyerték meg a mérkőzést, ezzel a B-csoport élén végeztek. A portugálok mindent megtettek, hogy ne szaladjanak bele egy nagykülönbségű vereségbe, ennyire tellett tőlük.

Osztozkodtak

A továbbvihető pontok szempontjából fontos mérkőzés végig szorosan alakult. A hajrára a spanyolok háromgólos előnnyel érkeztek, ám végül nekik kellett egyenlíteniük. Így Spanyolország két döntetlent, Ukrajna pedig egy pontot visz magával a középdöntőbe.

Radulovics rajtra kész

A szabályok értelmében a csoportkör után minden csapatnak lehetősége van két újabb játékos nevezésére, a hírek szerint Macedónia és Horvátország mellett erre készülnek a dánok is.

Nem csak a részvétel a fontos

Nem csak a részvétel a fontos

A tét óriási: ha kikap a magyar válogatott, a legjobb 12 közé sem jut be az Eb-n. (Fotó: foto24.hu)
Ausztria, Szerbia: ennyi!

Ausztria, Szerbia: ennyi!

Két válogatott befejezte a szereplését az Eb-n, a németek viszont négy ponttal feszítenek a középdöntő-csoport élén. (Fotó: Nemzeti Sport)

Folytatják a házigazdák

Macedónia továbbjutott a középdöntőbe, mivel a házigazdák szoros meccen legyőzték az Eb-től búcsúzó szerbeket.

Osztrák kiesés

A továbbjutásért lejátszott ki-ki meccsen a beloruszok szűk előnnyel fordultak a szünetben, de a második félidőben egyértelműen az osztrákok fölé kerekedtek, így továbbjutottak a középdöntőbe, Ausztria pedig kiesett.

A német hullámvasút futott be elsőként

A németek Krause nélkül is 9-2-re elhúztak kezdés után, majd 10-10 lett az állás, de félidő előtt ismét Armin Emrich együttese dominált. A meccs a második félidőben is hullámzó maradt, 23-14 után 26-25, majd 30-25 lett az állás, végül a németek győztek, így maximális négy ponttal kezdhetik a középdöntőt.

Szünet után ébredt fel a világbajnok

Az oroszok óriási meglepetésre csupán 5 gólt értek el az első félidőben, mivel a svédek kapusa, Grundström 72 százalékkal védett! Szünetet követően a világbajnok magához tért, de így is csak döntetlenre volt képes. Az oroszok 5 ponttal nyerték a csoportot, a svédek 4 ponttal a második helyen jutottak tovább.

Macedón matekóra

A C- és a D-csoport küzdelmei befejeződnek Macedóniában, így szombaton két válogatott biztosan búcsúzik az Eb-től.
A változatosság gyönyörködtet

A változatosság gyönyörködtet

Az edzés-mérkőzés ritmusba a dánok elleni döntetlent követően egy kis változatosságot csempészett a magyar válogatott. (Fotó: Hornyák Ágnes)

Pálinger Katalin: a dánoknál szebb és jobb kézilabdát játszottunk

A magyar csapat kapitánya a dánok elleni döntetlen után úgy vélte, nyerhető meccsen szereztünk egy pontot. A Magyar Rádió interjúja.

Négyen továbbmentek – 4. nap

Az AB-ág második fordulóját követően a hat továbbjutóból négy kiléte már ismert, a románok, a spanyolok és a norvégok győzelemmel, a dánok pedig a magyar válogatott elleni döntetlennel biztosította helyét a középdöntőben.
Brusztos iksz

Brusztos iksz

Nagy harcban szerzett egy pontot a válogatott, így a franciák ellen elég a döntetlen is a továbbjutáshoz. (Fotó: Nemzeti Sport)

Gázoltak a norvégok

Az első félidőben a norvégok állva hagyták az ukránokat, már-már megalázó különbséggel is vezettek, és végül a második félidőben már magukat nem megerőltetve simán győztek.

Románia már a középdöntőben

A franciák kezdték jobban a meccset, de a félidő hajrájában sokat hibáztak, így a magabiztosabb román csapat megérdemelten vezetett szünetben. A folytatásban Románia jó játékkal ellépett ellenfelétől, így nem férhetett kétség a győzelméhez. Az újabb két ponttal Dinuék már a középdöntőben vannak.

Elmaradt a meglepetés az ibériai házimeccsen

Meglepetésre a portugálok vettek villámrajtot, négygólos előnyükből egy a szünetre is megmaradt. A folytatásban a spanyolok gyorsan átvették a vezetést, de nem tudták lerázni a szívósan küzdő ellenfelüket. A végére Portugália elfáradt, így nem volt esélye a győzelemre.
Most mutasd meg!

Most mutasd meg!

Bár szerencsés esetben akár 2 ponttal is továbbjuthat a magyar válogatott a csoportból, a pénteki, dánok elleni meccs sorsdöntőnek tűnik. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Macedón mozaik

Két vb-érmes már a középdöntőben

Két vb-érmes már a középdöntőben

Ilyen is ritkán fordul elő: Ausztria csupán tíz gólt ért el a svédek ellen, így két vereséggel áll, de még így is továbbjuthat, Németország már középdöntős. Az Eb 3. napja.  (Fotó: Nemzeti Sport)

2 orosz, 1 győztes

Az oroszok végig vezetve nyerték meg a mérkőzést. Bár a második játékrészben félidei hatgólos előnyük egy gólra apadt, végül biztosan győzték le a beloruszokat, ezzel bejutottak a középdöntőbe.

Tétmeccsen már a házigazda örülhetett

A házigazda izgalmas találkozón némi meglepetésre, de megérdemelten győzött Horvátország ellen, amelytől a szombathelyi Pannon-kupán 37-27-re kikapott.
Az eddigi legizgalmasabb...

Az eddigi legizgalmasabb...

A szkopjei csarnok borítása rendkívül csúszóssá vált, ezért háromnegyed órás késéssel indult a találkozó, amelyen végig szoros küzdelem zajlott. A németek nem tudták leszakítani a szívósan küzdő szerbeket, és néhány másodperccel a befejezés előtt lőtt góllal szerezték meg a két pontot, így már biztos, hogy középdöntősök. (Fotó: Nemzeti Sport) 

A maccsból sem jöttek ki a sógornők

A svédek végig uralták a játékot az osztrákok ellen, már a szünetben is megérdemelten vezettek hat góllal, a második játékrészben pedig közé tettek még nyolcat.

A Magyar Rádió interjúja Szűcs Gabriellával

A Valcea légiósa, Szűcs Gabriella a románok elleni meccsről beszél, de már előre is tekint.

Ha nyersz, továbbjutsz

Az Európa-bajnokság harmadik napján újra a C- és a D-csoport mérkőzési zajlanak; a keddi győztesek már továbbjutásért lépnek pályára.
Saját csapdánkban – Imre Vilmos-interjú

Saját csapdánkban – Imre Vilmos-interjú

Egy-egy vesztes meccs után adódik a kérdés: vajon a csapat miképp tudja túltenni magát a vereségen? Ebben bizony nagy szerep jut a szakvezetésnek. A románok elleni vereséget követően tehát Imre Vilmos kapitánynak akad dolga, sportszakmai és lelki szempontból is. (Fotó: foto24.hu

Macedón mozaik

Újabb rossz hír: Balogh sem edz

Nem elég a románok elleni vereség és Vérten sérülése, újabb játékos betegedett meg a magyar válogatottból: Balogh Barbara sem edzhet a csapattal.

28/3

Döbbenetes adat, de sajnos igaz: a magyar-román mérkőzés (21-27) hivatalos statisztikája szerint 28 magyar átlövési kísérletből mindössze háromból született gól, ami, ha nem is világcsúcs, de az elithez tartozó együttesek mérkőzésén alighanem egyedülálló adat.

Vérten kidőlt

Amitől féltünk, bekövetkezett: Vérten Orsolya bokasérülése komolynak bizonyult, így a dánok ellen biztosan nem játszhat.
Hajdu János: tragédia nincs, esély van

Hajdu János: tragédia nincs, esély van

A korábbi női kapitány 2008-ban négyszer is meccselt a románokkal, így nem minden tanulság nélkül való a véleménye a magyar-román Eb-nyitányról (21-27).

Magyar bú, dán öröm, norvég meglepettség – a 2. nap

Az Eb 2. napján bemutatkozott az A- és a B-csoport is, a magyar válogatott gyenge támadójátékkal és hat gólos vereséggel rajtolt Románia ellen. Dánia hullámzó, jó iramú meccsen legyőzte Franciaországot, az ukránok pedig kiütötték Portugáliát. A nap legnagyobb meglepetése kétségkívül a norvég-spanyol döntetlen.
Dánia visszatért

Dánia visszatért

Szoros meccsen szünet előtt megléptek a franciák, de Dánia jobb második félidei játékával fordított az izgalmas meccsen. (Fotó: Nemzeti Sport)

Botlott az olimpiai bajnok

Az Eb-címvédő számára dadogva indult a torna, óriási meglepetésre vesztettek egy pontot Spanyolország ellen.
Ez fájt

Ez fájt

A magyar válogatott gyenge támadójátékkal, átütő erő nélkül játszott Románia ellen, így nem volt esélye a győzelemre az Eb első meccsén. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Az eddigi legsimább

Ukrajna biztosan gyűjtötte be a két pontot a B-csoport nyitó találkozóján.

FYR van, sztrájk még nincs

Bár Macedónia nagy hajrával tető alá hozta az Európa-bajnokságot, hiányosságok azért akadnak.

Az MR interjúja Imre Vilmossal

 Imre Vilmos-interjú
Ha arc, legyen a jobbik!

Ha arc, legyen a jobbik!

A macedóniai Európa-bajnokság második napján a magyar csapat is bemutatkozik, az ősi vetélytárs Románia ellen. Kérdés, a csapatok éppen melyik arcukat mutatják. (Fotó: foto24.hu)
Mérleg: 2 sima, 1 fordított

Mérleg: 2 sima, 1 fordított

Az Európa-bajnokság első napján az oroszok és a horvátok hozták a kötelezőt, a németek megizzadtak, míg a svédek a végén még az egy pontnak is örülhettek. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

A vége lett sima

Ausztria jól tartotta magát a világbajnok Oroszország ellen, de a végére elfáradt Herbert Müller együttese.
Szomorú Szkopje

Szomorú Szkopje

A vártnál szorosabb mérkőzésen a vb-bronzérmes németek legyőzték a házigazda Macedóniát. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)
Az első meglepetés

Az első meglepetés

Szünet után elaludtak a svédek, a beloruszok a Hódmezővásárhelyen játszó Abramovics kapus bravúrjaival felzárkóztak, és pontot csentek. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)
A Zovko-csapat nyerte a délszláv párharcot

A Zovko-csapat nyerte a délszláv párharcot

Horvátország a szünet után megtorpant, de végül begyűjtötte a 2 pontot az Eb nyitómeccsén a szerbek ellen. (Fotó: foto24.hu)
Délszláv rangadó a rajton

Délszláv rangadó a rajton

Kedden 17.45-kor megkezdődik a 8. női Európa-bajnokság, egy pikánsnak mondható délszláv rangadóval. (Fotó: foto24.hu)

Tulipános öröm

A már szombaton továbbjutott Montenegró és Szlovákia mellett Hollandia nyerte meg az 1. csoportot a női vb-előselejtezőkben, így jogot szerzett a 2009 júniusi selejtezőn való szereplésre.

Másodszorra nem sikerült

A szerb női válogatott Eb-felkészülési meccsen hazai pályán a pénteki háromgólos győzelmet már nem tudta megismételni Románia ellen, és két góllal kikapott. Szerbia a kedden kezdődő Európa-bajnokság D-csoportjában szerepel, míg Románia Magyarországgal egy kvartettben, az A-jelűben játszik az Eb-n.

Zsiga Gyuláék már páholyban

A 2009-es női világbajnokság előselejtezőin a Zsiga Gyula által irányított Montenegró, illetve Szlovákia már megnyerte selejtezőcsoportját. Vasárnapra csupán az 1-es csoportban maradt kérdés, ahol Hollandia, Litvánia, illetve Kovács Péter szövetségi kapitány együttese, Törökország között dől el, melyik válogatott játszhat selejtezőt 2009 júniusában a kínai világbajnokságon való részvételért. A továbbjutó csapatok ellenfelei a macedóniai Európa-bajnokságon szereplő gárdák közül kerülnek ki. A párharcok sorsolására december 14-én, az Eb utolsó napján kerül sor. 
Válogatott Megasztárok

Válogatott Megasztárok

Hogy mivel töltötte szabadidejét az Eb-felkészülés hajrájában női válogatottunk? Pillantsunk be a kulisszák mögé! (Fotó: foto24.hu)

Szerb oroszlánkörmök

Eb-felkészülési mérkőzésen a házigazda szerb válogatott három góllal legyőzte a magyar csapattal egy csoportban szereplő Romániát.

A Pannon hosszú távra tervez

Év végén lejár a Magyar Kézilabda Szövetség és a sportág hazai főszponzora, a Pannon közötti kontraktus, így aktuális a kérdés, vajon lesz-e folytatás. A támogatásról, illetve a kézilabdához fűződő személyes viszonyáról kérdeztük a norvég Ove Fredheimet, a Pannon magyarországi vezérigazgatóját.

Montenegró közelebb a vb-hez

A 2009-es női világbajnokság európai előselejtezőin győzelemmel kezdett a Zsiga Gyula által vezetett Montenegró, amely hazai pályán tíz góllal verte Szlovéniát.

Szucsánszki: biztos vagyok benne, hogy lesz bravúrgyőzelmünk - VIDEÓ!

Stábunk Tatán járt, ahol az Eb-re készülő női válogatott tagjait szólaltattuk meg.

Pálinger: Az első három meccs mindent eldönt - VIDEÓ!

Stábunk Tatán járt, ahol az Eb-re készülő női válogatott tagjait szólaltattuk meg.

Vérten és Iváncsik Tamás a leg...

A Magyar Kézilabda Szövetség tatai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 2008-ban a nőknél Vérten Orsolya, a Győr játékosa, a férfiaknál pedig Iváncsik Tamás, az MKB-Veszprém kézilabdázója lett az év játékosa.
Debreceni kimaradók

Debreceni kimaradók

Lehullt a lepel, Imre Vilmos női kapitány a szövetség tatai sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozta Eb-keretét. A helyszínről videóinterjúkkal jelentkezünk. (Fotó: foto24.hu)

Szabó Edina: nincs pánik

Hétvégén a francia női válogatott Párizsban szerepelt, illetve szerepelt le. A tornán a házigazdák először Spanyolországtól szenvedtek 26-25-ös vereséget, majd az Eb-résztvevő, de eddig nem jegyzett Portugáliával játszottak 28-28-as döntetlent, az utolsó nap pedig a svédektől kaptak ki 24-23-ra.
Posztról posztra

Posztról posztra

Az Eb-keret már megvan, csak még nem nyilvános. Imre Vilmos értékelése Pannon-kupa után, Eb előtt. (Fotó: foto24.hu)

Norvégia bombaformában

Csúcsformában várhatja a decemberi Európa-bajnokságot a norvég női válogatott, amely Oroszország, Dánia és Izland előtt hibátlanul nyerte meg a hazai Möbelringen-kupát.

Csúnyán elbuktak a franciák

Hazai pályán győzelem nélkül fejezte be a hétvégi tornát a francia női válogatott. A Tournoi de Paris elnevezésű viadalt Svédország százszázalékos mérleggel nyerte Spanyolország előtt, a franciák a harmdik helyen zártak, csupán Portugáliát előzték meg.

Kárpát-kupa: hibátlan románok

Mindhárom mérkőzését megnyerve diadalmaskodott a kolozsvári Kárpát-kupán a román női válogatott.

Tanulságos győzelem

Tanulságos győzelem

Rosszul kezdett, majd jobban folytatta a magyar válogatott, így végül elhódította a Pannon-kupát. Javítanivaló azért akad az Eb-ig. (Fotó: foto24.hu)

Pont nélküli sógornők

A Pannon-kupa harmadik napjának nyitómérkőzésén Macedónia négy góllal nyerte a második félidőt Ausztria ellen, így a harmadik helyen végzett. Az osztrák Engel összesen 27 gólt dobott a tornán, így jó eséllyel pályázik a gólkirálynői címre.
Egy falat finálé

Egy falat finálé

Akárcsak a férfi válogatott tette nemrégiben Eb-selejtezőn, a női csapat is vasárnap ebédidőben csap össze Horvátországgal, ezúttal a Pannon-kupa győzelemért. (Fotó: foto24.hu)

Tovább kísérleteznek a franciák

A spanyoloktól elszenvedett pénteki vereséget követően a franciák Párizsban a portugálok ellen végeztek döntetlenre. A svédek második győzelmüket is megszerezték, így 2 nap után az élen állnak.

Megfogyva bár, de törve nem...

A kolozsvári Kárpát-kupa 2. napján a Stancát, Lucát és Paslarut is nélkülöző román válogatott 4 góllal verte Ukrajnát. Németország hat gólos győzelmet aratott a horvát B-csapat ellen.

A friss olimpiai bajnok jobb a réginél

A norvégiai Möbelringen-kupa második napján a friss olimpiai bajnok házigazda hét góllal verte a korábban zsinórban három ötkarikás aranyat nyerő Dániát.
Győzelem szélről

Győzelem szélről

A Pannon-kupa második napján is magabiztosan győzött a magyar válogatott, elsősorban az összesen 17 gólig jutó szélső révén. (Fotó: foto24.hu)

Pannon-kupa: vasárnap lesz a döntő?

A szombathelyi Pannon-kupa második napján Horvátország az utolsó 10 percben nyújtott jobb teljesítményével győzte le Ausztriát, így 4 ponttal áll az utolsó nap előtt.

Fogyatkozóban a román csapat

Ionela Stanca bejelentését követően a román válogatott két másik játékosát is kénytelen nélkülözni a macedóniai Eb-n.
A nagyobb kihívás napja

A nagyobb kihívás napja

Ausztria könnyed legyőzése után Macedónia alighanem komolyabb kihívás lesz a magyar válogatott számára a Pannon-kupa második napján. (Fotó: foto24.hu)

Bevették Párizst

Meglepetésre a francia női válogatott egy góllal kikapott Spanyolországtól a párizsi Tournoi de Paris-Ile-de-France Eb-felkészülési torna 1. napján.

Az A csak kicsivel volt jobb a B-nél

A román válogatott csupán három góllal tudta legyőzni a horvát B-csapatot a kolozsvári Kárpát-kupa nyitónapján, ráadásul a második félidőben hátrányból kellett fordítania Radu Voina együttesének. Ukrajna kisebb meglepetésre legyőzte Németországot, míg a magyar juniorcsapat magabiztosan múlta fölül a házigazdák utánpótlás-együtesét.  
Egy Engel nem csinált nyarat

Egy Engel nem csinált nyarat

Csupán a 11 gólig jutó Engel okozott gondot a mieinknek, magabiztosan győzött a magyar csapat a Pannon-kupa nyitányán. (Fotó: foto24.hu)

Se győztes, se vesztes

A norvégiai Möbelringen-kupa nyitányán a dán és az orosz válogatott nem jutott dűlőre egymással. A házigazdák magabiztosan győzték le Izlandot.
Szünet után hengereltek a horvátok

Szünet után hengereltek a horvátok

A Pannon-kupa nyitányán Zdravko Zovko együttese, a horvát válogatott szoros első félidőt követően könnyedén győzött Macedónia ellen. (Fotó: foto24.hu)
Pannon-nyitány

Pannon-nyitány

Ausztria ellen kezdi a Pannon-kupát a magyar női válogatott pénteken Szombathelyen, a tét a hetedik tornán a hatodik győzelem.  (Fotó: Bölcsföldi István Péter)
Ha lemarad, kimarad

Ha lemarad, kimarad

Tizennyolc játékos kezdte meg az Európa-bajnoki felkészülés utolsó szakaszát Tatán, ez a keret vesz részt a hétvégi, négycsapatos Pannon-kupán. A nagy kérdés: vajon ki lesz az a két játékos, aki kihullik az utolsó rostán?

Európa már az Eb-re készül

Szinte valamennyi európai élcsapat felkészülési tornán vesz részt a hétvégén.

Megfogyatkoztak a románok

Stanca, Bradeanu, Bese, Varzaru és Olteanu után Steluta Luca is kihagyja a december 2–án kezdődő macedóniai női Európa–bajnokságot.

Szucsánszki: Irány az elődöntő!

Szucsánszki: Irány az elődöntő!

Hétvégén Szombathelyen lép pályára a magyar női válogatott a Pannon-kupán. Imre Vilmos szövetségi kapitány 18 fős keretet szerepeltet Ausztria, Macedónia és Horvátország ellen, ám a torna után ki is jelöli az Európa-bajnokságra utazó 16 fős keretet.
Pálinger: ott leszek az Eb-n!

Pálinger: ott leszek az Eb-n!

Pálinger Katalin vállalja a decemberi Európa-bajnokságot, Tóth Tímea viszont fáradtság, illetve betegség miatt kihagyja a decemberi viadalt.

Tóth Tímea lemondta az Európa-bajnoki szereplést

Ahogyan azt Kézi Kázmér már megsejtette, Tóth Tímea, a magyar válogatott és a Hypo balátlövője nem lesz ott a decemberi macedóniai Európa-bajnokságon.

A világ legjobbja nélkül megy az Eb-re Norvégia

Kijelölte a decemberi Európa-bajnokságra utazó tizenhat fős keretét Marit Breivik, Norvégia szövetségi kapitánya. Az olimpiai bajnok együttes tagjai közül nem lesz ott Macedóniában Soerlie-Lybekk, Nyberg, Snoroeggen, valamint 2007-ben a világ legjobbjának választott Ikast-sztár, Gro Hammerseng. Az északiak azonos ágon vannak az Eb-n a magyar csapattal.

Trefilov alakítja válogatottját

Kihirdette 28-as keretét Jevgenyij Trefilov orosz szövetségi kapitány is a decemberi, macedóniai Európa-bajnokságra. A pekingi olimpián ezüstérmet szerző orosz női válogatottból mindössze nyolc játékos maradt.

28-as keretet hirdetett a német kapitány

Megnevezte bő, 28 fős keretét Armin Emrich, a német női válogatott szövetségi kapitánya. A válogatott öt edzőmérkőzést játszik a decemberi, macedóniai Európa-bajnokság előtt.

Lemondta a válogatottságot a világ legjobb beállósa

Pálinger és Siti Eszter az Eb-keretben

Annak ellenére, hogy az olimpiát követően Pálinger Katalin bejelentette, kihagyja a macedóniai Európa-bajnokságot, Imre Vilmos szövetségi kapitány meghívta a Győr kapusát a bő, 28-as keretbe.



Retz Bútor