RSS




Jön!!! Jön!!! Jön!!!
Női NB I
SIÓFOK
ALCOA
Női NB I
GYŐR
D.ÚJV.
Női NB I
VESZP.
FTC
Női NB I
ÉRD
VÁC
Női NB I
Ú.BUDA
SZ.ÁRD
Női NB I
B.CSABA
DVSC

Férfi európai kupák

Férfi BL: északra és keletre utaznak a magyar csapatok

A német Löwen, a szlovák Eperjes és a fehérorosz Dinamo Minszk nyerte a férfi Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjait, így bejutott az első számú európai kupasorozat 24-es főtáblájára. 

Férfi BL: csak a vasárnap dönt

A férfi Bajnokok Ligája-selejtező második versenynapját követően még egyik csapat sem biztosította be továbbjutását, ám a Löwen, Tatran Presov és a Dinamo Minszk esélyei a legjobbak a főtáblára jutásra.

Férfi BL: elszállt a León?

Pénteken megkezdődtek a küzdelmek a férfi Bajnokok Ligája selejtezőiben. A szabadkártyás csoportban meglepetésre a spanyol León egy góllal kikapott a dán Silkeborgtól, így jelentősen csökkentek az esélyei a továbbjutásra, míg a házigazda Löwen öt góllal verte a szlovén Velenjét.

Rajtol a BL

Pénteken megkezdődtek a küzdelmek a férfi Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjaiban. A legnagyobb érdeklődés a szabadkártyásokat kíséri, hiszen itt szerepel a spanyol és a német liga 4. helyezettje, a León, illetve a Löwen, valamint a szlovén Velenje és a dán Silkeborg is, ám csak a csoportgyőztes juthat a BL-főtáblára. A Löwen esélyeit növeli, hogy hazai pályán játszhat, a továbbjutás sorsa azonban feltehetőleg csak az utolsó mérkőzésen, a két nagyágyú találkozóján dől el.
Uborkaszezon után

Uborkaszezon után

A nyár ugyan uborkaszezonnak számít a klubkézilabdában, azonban az elmúlt hónapokban sem állt le az élet Európában. Ha a pályán nem is, de a tárgyalóasztalok mellett számos klasszis cserélt gazdát. Összeállításunk a legjelentősebb játékos-piaci mozgásokról szól.

Szűk szegedi vereség

Horvátországban játszott felkészülési meccset a Pick-Szeged, amely helytállt Gál Gyula együttesével szemben, és öt gólos vereséget szenvedett.

Sesum: műtét és kérdőjel

A jövő hét folyamán porcműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon, a Veszprém irányítóján - értesült a Napló. Továbbra is kérdéses azonban, melyik klubban játszik a 2010-2011-es szezonban a szerb irányító. 

Eldőlt Lazarov sorsa

Hivatalossá vált, hogy a macedón Kiril Lazarov a Ciudad Real játékosa lesz a 2010-2011-es szezonban.

Szeged: tartalékosan nehéz

Mint arról beszámoltunk, hét közben megsérült a szegediek balszélsője, Vadkerti Attila, ám a tatabányai Grundfos-kupán kidőlt a sorból Katzirz Dávid, Lékai Máté, Mikler Roland és Zubai Szabolcs is.

Metlicsics távozik, Lazarov érkezik?

Tovább folytatódik, és elképzelhető, hogy hamarosan véget ér a Petar Metlicsics és Kiril Lazarov főszereplésével zajló átigazolási történet a CO Zagreb és a Ciudad Real között. A horvát játékos öt év után távozik a spanyol bajnoktól, ám nem hazájába, hanem a Celje együtteséhez írhat alá.

Gál Gyula marad Zágrábban

Amint a CO Zagreb honlapja hírül adta, lassan véglegessé válik a klub játékoskerete a következő szezonra. Gál Gyula további két évig marad a horvátoknál, miután elfogadta a klubtól kapott módosított szerződést, távozik viszont a másik beálló Frank Löke, őt a Nettelstedt szerződtette.

Nagy László, a csapatkapitány

A jobbátlövő Nagy László utoljára 2009 júniusában viselte a magyar válogatott mezét és csapatkapitányi karszalagját, és egyelőre nem tudjunk, magára ölti-e valaha ismét a magyar nemzeti színeket. A világklasszis játékost klubjában, a Barcelonában azonban óriási megtiszteltetés érte: őt választották az együttes csapatkapitányának a visszavonuló David Barrufet utódjaként.

Szuperkupa: idén sem

2009-ben gazdasági okok miatt maradt el a férfiaknál és a nőknél is a Bajnokok Trófeája, azaz a BL-, KEK- és EHF-kupa-győztesek részvételével korábban sorra kerülő európai Szuperkupa. Az Európai Kézilabda Szövetség közlése szerint a tornát 2010-ben sem rendezik meg, az EHF azonban ezúttal nem indokolta meg, miért marad el a Szuperkupa.

Sesum: megy vagy marad?

Továbbra sincs döntés Veszprémben Zsarko Sesum jövőjét illetően. A szerb játékos korábban szerződést kötött a Löwen csapatával, de eszerint csak a 2011-es szezontól játszana a német klubnál, a felkészülést így a bakonyi csapattal kezdte meg.

Változások a Veszprém csoportellenfelénél

A Veszprémmel azonos BL-csoportban szereplő német bajnoki ezüstérmes Hamburgnál komoly változások várhatók – az idény végén.
Beálló a piacon

Beálló a piacon

A horvát sajtó szerint előfordulhat, hogy Gál Gyulát anyagi megfontolásból eladni kényszerül klubja, a CO Zagreb, ám a válogatott beálló arra készül, hogy hétfőn egy sikeres horvátországi szezonnak vágjon neki, miközben már eszébe jut a januári svédországi világbajnokság is.

Bielecki újra a pályán

Azután, hogy június 11-én a egy barátságos mérkőzésen Karol Bielecki egy szerencsétlen mozdulat következtében elvesztette látását a bal szemére, hétfőn edzésre jelentkezett a Löwen csapatánál.

Férfi BL: a menetrend

Az Európai Kézilabda Szövetség közölte a férfi Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek mérkőzésbeosztását. A Veszprém a selejtezőből feljutó együttessel (az Eperjes-Drammen-Bregenz-Besiktas négyes győztesével) kezd szeptember végén idegenben és Montpellier-ben zár 2011. március elején, míg a Szeged nyitásként a svájci Schaffhausent fogadja, a 10. fordulóban pedig a dán AaB Handball vendégeként lép pályára.

KEK és EHF-kupa: valamennyi csapatunk kiemelt

Július 27-én kedden Bécsben sorsolják a férfi és női KEK és EHF-kupa küzdelmeinek párosítását. A magyar együttesek közül a Balatonfüred (férfi KEK), a Tatabánya és a Dunaferr (mindkettő férfi EHF-kupa), valamint a Ferencváros (női KEK) a 3., a Vác és a Békéscsaba (mindkettő női EHF-kupa) a 2. fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe a sorsolás előtti kiemelés értelmében.

Új játékos Mocsai csapatában

A 2007-ben a Kiel-lel BL-győztes osztrák válogatott Szilágyi Viktor Mocsai Tamás csapattársa lett, a játékost ugyanis a Gummersbachtól a Flensburg együtteséhez igazolt. Szilágyi két éves szerződést kötött az egyesülettel - adta hírül a Flesnburg honlapja.

Zvizej hazatért

A Celje honlapjának közlése szerint a szlovén együttes leigazolta a Szegedről távozó balszélsőt, Luka Zvizejt. A klasszis hazatér nevelőegyesületéhez, hiszen 1997-2003 között a szlovén csapatot erősítette, majd Szegedre igazolása előtt a spanyol Santander és a Barcelona játékosa volt, a katalánokkal 2005-ben BL-t nyert.

Mocsai óriási küzdelemre számít

Miután Bécsben kisorsolták a férfi Bajnokok Ligája 2010-2011-es szezonjának csoportjait, Mocsai Lajos és Skaliczki László értékelte a Veszprém, illetve a Szeged beosztását.
Gyilkos csoportban a Veszprém

Gyilkos csoportban a Veszprém

Kedden Bécsben kisorsolták a férfi Bajnokok Ligája 2010-2011-es idényének csoportbeosztását. A Veszprém két másik Final Four-ra pályázó együttes, a francia Montpellier és a német Hamburg társaságában pokoli erős csoportba került, míg a Szeged első pillantásra gyengébb, de kiegyenlítettebb kvartettben küzdhet ősztől a továbbjutásért.

Vujin csak egy vagyonért távozhat

Mint arról korábban beszámoltunk, a Veszprém jobbátlövője, Marko Vujin távozhat az egyesülettől, ez esetben elképzelhető, hogy ismét a Zágrábból eligazoló Kiril Lazarov szerepelne a magyar bajnokcsapatban a balkezes átlövő posztján. A 2012-ig szerződéssel rendelkező Vujin eligazolására azonban kevés az esély.
Szuperliga Közép-Európában?

Szuperliga Közép-Európában?

Veszprém, Szeged, Croatia Zagreb, Kadetten Schaffhausen, Szarajevó. Csupán néhány csapat a horvátok által a közeljövőben elindítani kívánt Regionális Liga résztvevői közül. A magyar élcsapatok képviselői meghallgatják az új versenysorozat tervének részleteit, és – ha nem is idén - el is indulnának, megfelelő feltételek mellett.

Lazarov jön, Vujin megy?

Horvát lapinformációk szerint elképzelhető, hogy Kiril Lazarov ismét a Veszprém játékosa lesz, míg Marko Vujin Németországba távozhat.

Férfi BL: hivatalos a sorsolási kiemelés

Véglegesítette az EHF a férfi Bajnokok Ligája sorsolási kiemelését,  miként azt múlt héten közöltük, így a Veszprémet az 1., a Szegedet a 3. kalapból sorsolják. Szabadkártyával a szlovén 2. Velenje, a spanyol bajnoki 4. León, a német 4. Löwen és a dán 3. Bjerringbro indulhat külön selejtezőcsoportban.

2011: újra Köln

Az Európai Kézilabda Szövetség végrehajtó-bizottsági döntésének értelmében 2011-ben is Kölnben kerül sor a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjére. Az EHF az első final four szakmai és anyagi sikere mellett döntött ismét Köln mellett. A legjobb négy csapat 2011. május 28-29-én találkozik a Lanxess Arénában.

Dzomba Lengyelországban

Az Interia lengyel hírportál közlése szerint a Kielce együtteséhez igazolt a Croatia Zagreb jobbszélsője, Mirza Dzomba.

Újabb két érkező a Barcában

Raúl Entrerrios után újabb két játékos szerződését jelentette be a BL-döntős Barcelona.

BL-kiemelés: a legjobbak között a Veszprém

Az első kalapba került a férfi Bajnokok Ligája csoportbeosztásának sorsolása előtt a Veszprém az EHF kiemelése értelmében. Az információt az Európai Kézilabda Szövetség hivatalosan még nem tette közzé, de a a szlovén szövetség honlapján az EHF-re hivatkozva már szerepel a kiemelési rend.

Gál kupagyőztesként tér haza

Lejátszotta utolsó szezonbeli mérkőzéseit Gál Gyula csapata, a Croatia Zagreb. A magyar beálló együttese a Horvát Kupa spliti négyes döntőjében előbb 39-30-ra győzött a Nexea ellen, majd 40-26-ra verte a fináléba óriási meglepetésre bejutó másodosztályú Adriachemet, így biztosan hódította el valamennyi verseny első helyét hazájában.

Újabb cseh átlövő a BL-győztesnél

A BL-győztes és német bajnok német Kiel Filip Jicha mellé újabb cseh átlövőt igazolt: Daniel Kubes a Lemgóból érkezik a zebrákhoz és 2012-ig szóló szerződést írt alá az együtteshez - közölte a klub honlapja.

Világbajnokok körforgása Spanyolországban

A spanyol marca.com közlése szerint a Barcelona leigazolta a Valladolid világbajnok átlövőjét, Raul Entrerriost, aki három éves szerződést írt alá a BL-döntős katalán együtteshez.

Császár a hónap legjobbja

Császár Gábort választották a hónap legjobb játékosává Franciaországban. A francia liga honlapjának közlése szerint a magyar irányító-átlövő májusban 5 bajnoki mérkőzésen 25 gólt ért el. A Veszprémbe igazoló játékos utolsó franciaországi mérkőzésén 5 gólt dobott a Toulouse ellen.

Sesum kalózakciója

A német Löwen honlapjának közlése szerint a klub 2011-től leigazolta Zsarko Sesumot, a Veszprém szerb játékosát, akinek szerződése jövőre jár le a magyar klubnál.

Omeyer elnézést kért

A Barcelona-Kiel BL-döntőt követően a győztes német csapat hőse, a francia kapus, Thierry Omeyer elnézést kért az ellenfél inzultálásáért.

A BL-döntő statisztikái

A Barcelona-Kiel férfi BL-döntő statisztikái:
Omeyer-parádéval trónon a Kiel

Omeyer-parádéval trónon a Kiel

Túl korán örült a Barcelona, hat gólos vezetésről vesztette el a BL-döntőt a Kiel ellen. A németek francia kapusa, Omeyer parádéjára nem volt válasza a katalánoknak az utolsó negyedórában, így 2007 után győzött ismét a THW.

Kiel: páratlan sorozat

A kölni BL final four megnyerésével páratlan bravúrt hajtott végre a Kiel: két napon belül legyőzte a Ciudad Realt és a Barcelonát, egy héttel korábban pedig idegenben a Hamburgot is, így teljes joggal foglalta el helyét Európa trónján.

Final four: újra Köln?

Az EHF előírásai szerint legalább 15 ezer férőhelyes csarnok szükséges a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének megszerzéséhez, így erősen leszűkülnek a pályázó városok lehetőségei. Kölnben mindenesetre már gyűjtik az aláírásokat, hogy 2011-ben is a Lanxess Aréna adjon helyt a szupertornának.

Átlövő-problémák a Kielben

A Barcelona elleni BL-döntő előtt fogadkozik a Kiel, ám leginkább lelkesedésében és a hazai pályában bízhat, hiszen átlövő-poszton rengeteg problémával küzd a második Bajnokok Ligája-győzelméért harcba szálló együttes.

BL: könnyed Ciudad-siker

A Final Four bronzmérkőzésén a Ciudad Real nyolc góllal bizonyult jobbnak a Csehovszki Medvegyi csapatánál, így az elődöntők két vesztesének mérkőzése után Entrerriosék lehetnek boldogabbak.

Férfi BL-döntő: a nyolcadik és a második

A Barcelona nyolcadszor, a Kiel másodszor nyerhet BL-t vasárnap Kölnben. A katalánok 2005 után újra, a németek zsinórban negyedszer szerepelnek a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.
Megdőlt a Ciudad Real uralma

Megdőlt a Ciudad Real uralma

2008 és 2009 után zsinórban harmadszor biztosan nem tud BL-t nyerni a Ciudad Real, mivel a négyes döntő első napján Kölnben a Kiel remek hajrával legyőzte a címvédőt. A német csapat ellenfele a fináléban a Csehovszki Medvegyit biztosan legyőző Barcelona lesz, amely 2005 után került ismét BL-döntőbe. A Kiel zsinórban negyedszer játszhat a trófeáért.

Karabatic: 50-50 százalék

A férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjének kölni helyszínén tartózkodó egykori sokszoros válogatott játékos, Borsos Attila szerint mindenki kiegyenlített küzdelmet vár a Ciudad Real-Kiel elődöntőtől.

Férfi EHF-Kupa: Lemgo-siker a döntőben

Noha az első félidő végén a Schaffhausen már majdnem ledolgozta első mérkőzésen összeszedett hátrányát, ám Mocsai Tamás félidő végi bombája is kellett ahhoz, hogy ez ne történjen meg. A második félidőben aztán a svájciak kevésbé voltak pontosak, míg Ilyés Ferencék védekezése feljavult, így a Lemgo megérdemelten örülhet a kupasikernek.

KEK-győztes a Gummersbach

Tankönyvbe illően őrizte odahaza megszerzett kilenc gólos előnyét a Gummersbach: a német együttes nem hagyta meglépni a Granollerst, és mindvégig a spanyolok nyomában haladt a csütörtöki visszavágón. A németek végül néggyel kikaptak ellenfelüktől, ám így is magabiztosan - és teljesen megérdemelten - szerezték meg a KEK-trófeát.

Távozhat Veszprémből az irányító

Nyártól két évig a német Rhein-Neckar Löwen játékosa lehet Zsarko Sesum, a Veszprém szerb irányítója. A játékost szerződés kötötte a magyar bajnokcsapathoz, ám a német együttes az mkbveszprem.hu szerint kivásárolta kontraktusából - a szerződés létrejöttét azonban a klub cáfolta. Sesum 2007-ben érkezett a bakonyiakhoz, 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben bajnoki címet, 2009-ben és 2010-ben Magyar Kupát, 2008-ban pedig KEK-et nyert az együttessel.

Férfi EHF-kupa-döntő: a siker kapujában a Lemgo

Hazai pályán hatgólos győzelmet aratott a Lemgo a svájci Schaffhausen ellen, így Mocsai Tamás és Ilyés Ferenc együttese biztos előny tudatában várhatja a visszavágót.

Férfi KEK-döntő: tetemes német előny

A férfi KEK-döntő első mérkőzésén jókora előnyt szerzett a Gummersbach: a német együttes kilenccel verte a Granollers csapatát, így közel került a végső diadalhoz.

Super Globe: megvédte címét a Ciudad Real

Hiába fegyverkezett fel a katari Al Sadd olyan nemzetközi klasszisokkal, mint Mirko Alilovics, Ivano Balics vagy éppen Kiril Lazarov, a döntőben öt góllal a Cuidad Real bizonyult jobbnak, a spanyol együttes így megvédte 2007-ben elhódított klubvilágbajnoki címét.

Super Globe: papírforma-döntő

A papírformának megfelelően a Ciudad Real és a házigazda katari Al-Sadd jutott a férfi klubvilágbajnokság döntőjébe. A spanyolok a csütörtöki elődöntőben kiütötték libanoni ellenfelüket, míg a katariak négy góllal győzték le egyiptomi ellenfelüket. A BL-címvédőnél az egyaránt nyolc gólig jutó Jerome Fernandez és Garcia Parrondo voltak a legjobbak, Sterbik Árpád 53, Hombrados 44 százalékos hatékonysággal védett. A katariaknál Kiril Lazarov 12 találatig jutott.

Super Globe: teljes az elődöntő mezőnye

Az egyiptomi Zamalek és a libanoni Al Sadd is biztosította helyét a férfi klubvilágbajnokság, azaz a Super Globe csütörtöki elődöntőjében.

Super Globe: ketten már az elődöntőben

A Katarban zajló férfi klubvilágbajnokság, azaz a Super Globe második napján ismét győzött a BL-címvédő Ciudad Real, valamint a házigazda Al-Sadd, így mindkét együttes csoportgyőztesként biztosította be helyét a csütörtöki elődöntőkben. A spanyol együttes legjobbjának a hat gólig jutó Garcia Parrondo, illetve az 5-5 gólos Abalo, Gull, Davis és Entrerrios bizonyultak. A hazai csapatnál a León horvát kapusa, Alilovics vitte a prímet, aki 17 lövésből 9 próbálkozást hárított az ausztrál Southern Stars ellen.

Super Globe: Lazarov tucatnyi gólja

Katarban megkezdődött a férfi klubvilágbajnokság, azaz a Super Globe. A nyitónapon a BL-címvédő spanyol Ciudad Real hat góllal verte az egyiptomi Zamaleket, míg a házigazda Al Sadd könnyedén múlta felül névrokonát, a libanoni Al Saddot. A győztes katari együttesben a tornára leigazolt Kiril Lazarov 12-szer, Ivano Balics 3-szor volt eredményes, míg a vesztes együttesben Spoljarics 2, Toncsi Valcsics 3 gólt szerzett. A Ciudad Real nagyszerű kapusteljesítményével villogott: Sterbik 46, Hombrados 44 százalékos hatékonysággal védett.

Dán játékvezetők a BL-döntőn

Az Európai Kézilabda Szövetség kijelölte a férfi Bajnokok Ligája május 29-30-i négyes döntőjén szereplő játékvezető-párosokat. A finálét a dán Olesen-Pedersen kettős dirigálja, magyar kettős nem kapott küldést a final four-ra.

Délszláv sztárokkal rajtol a klubvilágbajnokság

Hétfőn Katar fővárosában, Dohában elrajtol a férfi kézilabda klubvilágbajnokság, hivatalos nevén a Super Globe. Az IHF által szervezett eseményen Európát a BL-címvédő Ciudad Real képviseli, de több csapat is számos délszláv klasszist leigazolt az öt napos eseményre.

Döntöttek Balics és Lazarov között

A Croatia Zagreb két sztárjátékosa, Ivano Balics és Kiril Lazarov közül csak az egyiket tudja megtartani, így a macedón balkezes minden bizonnyal távozik, mivel a balkan-handball.com információi szerint nem egyezett bele évi 200 ezer eurós fizetésének 40 százalékos csökkentésébe.
Ki nevel a végén?

Ki nevel a végén?

Végéhez közeledik az európai kupaszezon, ezért górcső alá vettük a legjobb férfi és női csapatok játékoskeretét, hogy megnézzük: milyen a hazai játékosok, ezen belül a saját nevelésű kézilabdázók, illetve a külföldiek aránya.

Tragédia Constantán

Szívinfarktusban elhunyt a Constanta jelenlegi, a Szeged egykori edzője, a 44 éves szerb Zoran Kurtes, aki 2002-2003-ban hazája férfiválogatottjának szövetségi kapitányaként is dolgozott - adta hírül a román gsp.ro. 

A final four menetrendje

A férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjének sorsolását követően az is kiderült, hogy mi lesz a május végi torna pontos menetrendje. Az elődöntők közül a Csehovszki Medvegyi-Barcelona mérkőzésre kerül sor előbb, majd ezt követi a Ciudad Real-Kiel találkozó.
Döntő az elődöntőben

Döntő az elődöntőben

Kedden Kölnben kisorsolták a férfi Bajnokok Ligája május végi elődöntőinek párosítását. (Fotó: foto24.hu)

Császár a francia liga legjobbja lehet

A Francia Kézilabda Liga honlapja, a L’Equipe-pel és a handzone.net internetes oldallal közösen voksolást szervez, amelyen a szurkolók megszavazzák a francia bajnokságban szereplő legjobb játékosokat posztonként, a legjobb védőt, fiatal játékost és edzőt. A jelöltek között van Császár Gábor, a Chambéry irányítója is.

Dzomba távozik Zágrábból

Eldőlt, hogy a szezon végén távozik a Croatia Zagrebtől a korábban Veszprémben is megfordult Mirza Dzomba. A kiváló jobbszélső hat évnyi légióskodást követően 2007 óta szerepel ismét a horvát főváros csapatánál.
Veszprémi délibáb

Veszprémi délibáb

A Barcelona elleni kettős vereséggel a Veszprém nem jutott be a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Ha igyekszünk nem szurkolóként elemezni a történteket, objektív mércével nézve rájöhetünk: egyelőre a realitástól kissé távol eső álom a legjobbak közé kerülés célként való megfogalmazása.

Férfi BL: csak egy csapat volt a pályán

Talán maguk a spanyolok sem hitték az első mérkőzés után, hogy a visszavágó számukra egy könnyű, nyolcgólos győzelmet fog hozni, pedig így történt: a Ciudad Real átrobogott a lendület nélkül játszó Hamburgon, ezzel pedig biztosította helyét a Final Fourban a Barcelona, a Csehovszki Medvegyi és a Kiel mellett. A négyes döntő sorsolását kedden tartják Kölnben.

Mocsaiék továbbjutása

Bejutott az EHF-kupa döntőjébe Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás csapata, a német Lemgo, mivel hazai pályán nyolc góllal verte a spanyol La Rioját az idegenben elszenvedett öt gólos vereséget követően. Az együttes ellenfele a döntőben a svájci Schaffhausen lesz, amely bravúros teljesítménnyel búcsúztatta az előző szezonban még BL-negyeddöntős Flensburgot. A KEK-ben német-spanyol fináléra kerül sor, a 2009-es EHF-kupa-győztes Gummersbach és a Granollers között.

Férfi BL: a végén megint a Kiel örülhetett

Rendkívül hullámzó mérkőzésen a Kiel hazai pályán is legyőzte a Löwen gárdáját, így kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Férfi BL: horror Montpellier-ben

A Csehovszki Medvegyi csapata jutott be a kölni Final Four-ba, miután rendkívüli izgalmak és büntetődobások után jobbnak bizonyult a Montpellier-nél.

Nagy: éreztem a nyomást

Mocsai: büszke vagyok a csapatomra!

Álom maradt a négyes döntő

Álom maradt a négyes döntő

Bár többször is vezetett a Veszprém a továbbjutáshoz szükséges hat góllal a Barcelona ellen a BL-negyeddöntő visszavágóján, végül vereséget szenvedett, így a kölni négyes döntőbe kettős győzelemmel jutottak a katalánok.

Iváncsik vállalja

Kézsérülése ellenére vállalja a játékot a Barcelona ellen Iváncsik Tamás, a veszprémiek jobbszélsője.
Veszprém-Barca: mind a két csapat az Arénában

Veszprém-Barca: mind a két csapat az Arénában

Másfél órával a kezdés előtt érkezett meg a Veszprém Arénához a Barcelona - a Veszprém csapatbuszával. A katalánok közül Nagy László mellett Iker Romeróra csaptak le a legtöbben a szurkolók közül, így több közös fotó is készült.

Magyar Barca-drukkerek vagy...?

Több mint kétszáz magyar sportszerető ott lesz szombaton délután a Veszprém Arénában, ám egyelőre kérdéses, melyik csapatnak drukkol majd.
Éljen május 1-je?

Éljen május 1-je?

Hat gólos hátrányból kísérli meg a továbbjutást a Veszprém a Barcelona ellen férfi BL-negyeddöntőben. A közelmúltban többször is beleszaladt legalább ekkor különbségű vereségbe a katalán együttes, de a magyar bajnok csodavárás helyett a pályára koncentrál.

Többé nem viccelnek vele

A Veszprém és a Barcelona egyaránt kedden játszotta bajnoki mérkőzését a BL-negyeddöntő párharc találkozói között, igaz, a magyar együttesnek jóval nehezebb volt a dolga, míg a Barca egy különös gólt és annak szerzőjét köszönhette.

Legjobbjaik nélkül a franciák

Nincs könnyű helyzetben a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjére pályázó francia Montpellier, amely 32-27-es vereséget szenvedett szerdán Csehovban, így szombaton hazai pályán öt gólos hátrányt kell ledolgoznia.
Tizedikre jöhet az első

Tizedikre jöhet az első

Hat gólos hátrányból várja a szombati, Barcelona elleni BL-negyeddöntő visszavágóját a Veszprém. Ekkora mínuszból igazi sztárcsapat ellen az elmúlt bő másfél évtizedben még nem tudott fordítani magyar férfiegyüttes, noha többször is közel állt ahhoz a csodához, amelyre a Veszprém készül. 

Férfi BL: nehéz helyzetben Karabaticék

A Csehovszki Medvegyi öt góllal legyőzte a Montpellier-t, így igen jó esélyekkel várhatja a Bajnokok Ligája-negyeddöntő szombati visszavágóját.

Óraproblémák Barcelonában

A kézi.hu a Barcelona-Veszprém BL-negyeddöntő kapcsán a TV-közvetítés minőségét kifogásolta – ám az EHF is jelezte nemtetszését mérkőzést közvetítő TV-társaságnak.
Nagy Laci nem számított hat gólra

Nagy Laci nem számított hat gólra

Nagy László 2009. június 18-án lépett utoljára pályára Magyarországon, akkor a válogatott színeiben Békéscsabán a görögök elleni Eb-selejtezőn három gólt szerzett. Csaknem egy év után ellenfélként érkezik Veszprémbe, a Barcelonával. (Fotó: foto24.hu)

Távozik a Zagreb elnöke

A szezon végén távozik posztjáról Zoran Gobac, a Croatia Zagreb elnöke, aki két évtizedig vezette az egyesületet. A Sportske Novosti szerint mindez forradalmat jelenthet a horvát kézilabdában, hiszen Gobac volt minden döntés alfája és omegája a kétszeres BEK-győztes klubnál.
Mennyi esély maradt?

Mennyi esély maradt?

Szakembereket kérdeztük a Barcelona-Veszprém (33-27) BL-negyeddöntőt követően: véleményük szerint a sok bekapott lerohanásgól, illetve kihagyott helyzet okozta a magyar csapat vereségét, a gyengeségeket pedig a spanyol együttes könyörtelenül kihasználta. (Fotó: foto24.hu)

Kézi.hu vélemény: nem csak a Veszprém bukott

Mocsai: nincs még vége!

Mocsai: nincs még vége!

33-27-es vereséget szenvedett Barcelonában a Veszprém a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, így emberfeletti teljesítményre lesz szüksége május 1-jén, hogy bejusson a négyes döntőbe.

Mocsaiék hátrányban

Öt gólos vereséget szenvedett Spanyolországban Mocsai Tamás (3 gól) és Ilyés Ferenc (2 gól) együttese, a Lemgo az EHF-kupa elődöntőjének első meccsén. A másik ágon a Flensburg csupán egy góllal tudta felülmúlni svájci ellenfelét. A KEK-ben a Gummersbach és a Steaua Bucuresti egyaránt négy gólos előnyről várhatja a visszavágót.

Férfi BL: idegölő gólpárbaj, kieli öröm

Számszerű és egyben lélektani előnyt szerzett a párharc esélyesének tartott Kiel a Löwen vendégeként a BL-negyeddöntő első összecsapásán.

Férfi BL: előny a fogadónál

A Hamburg várhatja előnnyel a jövő vasárnapi spanyolországi visszavágót a Ciudad Real ellen, mivel egy küzdelmes mérkőzésen négygólos győzelmet arattak Lindbergék a negyeddöntőben, megtörve ezzel a spanyolok hibátlan BL-szériáját.
Pokolian nehéz lesz

Pokolian nehéz lesz

A szokásosnál bizonytalanabb támadójátéka, valamint halványabb kapusteljesítménye miatt komoly, hat gólos hátrányba került a Veszprém Barcelonában a BL-negyeddöntő első mérkőzésén, így nagyon nehéz visszavágó vár a magyar bajnokra május 1-jén.
Az év meccse - 1. felvonás

Az év meccse - 1. felvonás

Vasárnap délután Barcelonában szerepel a Veszprém a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A párharc az év kiemelkedő magyar vonatkozású kézilabdás eseménye, amely meghatározza a magyar bajnok idei szezonját – és akár jövőjét is.

Férfi BL: előrehozott döntő és házirangadó

A Barcelona-Veszprém mérkőzése mellett további két párharc is elkezdődik vasárnap a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjében: egy német házirangadó mellett a világ két legerősebb bajnokságának listavezetői is összecsapnak egymással.
Barcelona-Veszprém - posztról-posztra

Barcelona-Veszprém - posztról-posztra

A vasárnapi szupermeccs előtt bemutatjuk a Barcelona és a Veszprém játékosait, összehasonlítva a két csapat keretét.

Veszprém: két hiányzó

Sérülése miatt Iváncsik Tamás és Milan Mirkovics sem léphet pályára vasárnap Barcelonában, a BL-negyeddöntő első mérkőzésén.
A hagyomány nem kötelez

A hagyomány nem kötelez

Gazdag múltra tekint vissza a magyar férfi kézilabdacsapatok és a Barcelona közös történelme. Az eddigi nyolc párharcból hat alkalommal a katalánok kerültek ki győztesen, legutóbb éppen a Veszprémnek sikerült kiejtenie riválisát, amellyel ezúttal a BL-negyeddöntőben találkozik.

Törő már vágja a centit

Négy fordulóval a spanyol bajnokság zárása előtt a góllövőlista 15. helyén álló magyar balszélső, Törő Szabolcs csapatával, az Arratével a kiesés ellen küzd, és szinte biztos, hogy távozik klubjától a szezon végén.

Nem úszta meg sérülés nélkül a Barca

A keddi, Posada elleni idegenbeli, 34-25-re megnyert bajnoki mérkőzésen megsérült a Barcelona balszélsője, Cristian Ugalde. A játékos az ellenfél kapusával ütközött, majd a földre érve eltörött a kulcscsontja. Felépülése a Marca információi szerint hat hetet vesz igénybe, így biztosan nem léphet pályára a Veszprém elleni BL-negyeddöntő április 25-i és május 1-jei találkozóin.
Harcállások csata előtt

Harcállások csata előtt

A Barcelona-Veszprém BL-negyeddöntő első mérkőzése előtt három nappal a Veszprém felkészülését térképzetük fel.
A pályára koncentrál Veszprémben

A pályára koncentrál Veszprémben

Nagy László néhány társával együtt felmentést kapott a Barcelona keddi bajnoki mérkőzése alól, így minden idegszálával a Veszprém elleni vasárnapi BL-negyeddöntőre készülhet.

Csehov-Montpellier: újabb halasztás

A Montpellier honlapjának közlése szerint a bizonytalan európai légiközlekedés miatt ismét elhalasztották a Csehovszki Medvegyi-Montpellier BL-negyeddöntő oroszországi mérkőzését.

Veszprém: szállj, csak szállj!

Miután Európa nagy részén már megnyitották a légteret az izlandi vulkánkitörést követően, jelen állás szerint repülővel vághat neki a barcelonai útnak a Veszprém együttese, ám a bakonyiak egyelőre kénytelenek a kedvezőtlenebb eshetőségekkel is számolni.
Találós kérdés

Találós kérdés

Ketten együtt 144 évesek, összesen 20 európai kupadöntőben szerepeltek, hazájuk bajnokságát pedig 40 alkalommal nyerték meg. Kikről van szó?

Barcelona: több mint egy klub

2005-ben aratta utolsó nagy sikerét Európa egyik legeredményesebb férfi klubcsapata, a Barcelona. A Veszprém BL-negyeddöntőbeli ellenfele öt évvel ezelőtt BL-t nyert, azóta annak ellenére nem sikerült még döntőbe sem jutnia, hogy Nagy László együttesét változatlanul a világ egyik legjobbjaként tartják számon.

Halasztás a BL-ben

A Montpellier honlapjának közlése szerint az európai légtérzárlat miatt elhalasztották az április 22-i, csütörtöki, oroszországi Csehovszki Medvegyi-Montpellier férfi BL-negyeddöntő mérkőzést. A találkozót két nappal később, április 24-én rendezik, magyar idő szerint 12 órakor. 

Katari sztártúra

A Croatia Zagreb  négy kitűnősége is pályára lép májusban a katari klubvilágbajnokságon. Kiril Lazarov és Ivano Balics a katari Al Sadd együttesét erősíti majd, míg a libanoni Al Sad Denisz Spoljaricsot és Toncsi Valcsicsot kölcsönzi ki néhány napra, bizonyára nem aprópénzért - adta hírül a Sportske Novosti.

Távozik a Ciudad Real átlövője

Nem hosszabbítja meg júniusban lejáró szerződését a Ciudad Realban kézilabdázó Viran Morros. Az egykori válogatott balátlövőt máris szóba hozták a Barcelonával.

Veszprém-Barca: megtelt!

Ahogyan az várható volt, fél nap alatt elfogytak a jegyek a május 1-jei Veszprém-Barcelona BL-negyeddöntő mérkőzésre, szerda délutántól már csak a bérletesek válthatják meg belépőiket.

Veszprém-Barca: éljen május elseje?

Megvannak a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőinek időpontjai: a Veszprém április 25-én, 16:45-kor lép pályára Barcelonában, majd május 1-jén, 16:20-kor fogadja a visszavágón a katalánokat.
Mocsai: hosszú hadjárat

Mocsai: hosszú hadjárat

A következő két és fél hónapban a Veszprém és a férfiválogatott szereplése óriási hatással lesz a magyar férfi kézilabdázás eredményességére és jövőjére, így Mocsai Lajos, a magyar bajnok vezetőedzője, a nemzeti csapat szakmai igazgatója sűrű hetek elé néz. (Fotó: foto24.hu)

Barcelonában nem sírnak

Xavi Pascual edző, illetve a Barcelona egykori legendás játékosa, Enric Masip elégedettek a BL-negyeddöntő sorsolásával, azaz hogy a Veszprémet kapta ellenfélül a katalán együttes.

Nagy Laci tudja, mi vár rájuk

Nagy László, a Veszprém BL-negyeddöntőbeli ellenfelének, a Barcelonának klasszisa úgy véli, a legjobb nyolc között már nincs könnyű ellenfél, így természetesen a Veszprém is nagyon komoly ellenfél a Barcelona számára.

Veszprém-Barcelona: amikor sikerült

2003 decemberében egyszer már sikerült a nem mindennapi bravúr a Veszprémnek: akkor a BL nyolcaddöntőjében búcsúztatta a Barcelonát.

Mocsai: éreztem, hogy a Barcát kapjuk

Mocsai Lajos, a Veszprém vezetőedzője a klub honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy igazi világklasszis csapatot kaptak ellenfélül a BL-negyeddöntőben, de örül, hogy a Hamburgot elkerülte együttese.
Nagy Laci Veszprémben

Nagy Laci Veszprémben

Ahogyan 2009-ben, ezúttal sem volt szerencséje a Veszprémnek a BL-negyeddöntő-sorsolással: ismét a kontinens trónjára pályázó sztárcsapaton, a Barcelonán keresztül vezet a magyar csapat útja a legjobb négy közé.

Spanyolországba mennek Mocsaiék

Bécsben kisorsolták a férfi KEK- és EHF-kupa-elődöntők párosítását. Mocsai Tamás és Ilyés Ferenc együttese, a német Lemgo a spanyol La Rioja otthonában kezdi a párharcot, így Mocsai Lajos csapatához, a Veszprémhez hasonlóan, amely Barcelonába látogat a BL-negyeddöntőben, a Lemgo is Spanyolországba utazik. 
Mázli vagy majré?

Mázli vagy majré?

Az európai élcsapatok egész szezonját meghatározza a kedd délelőtti, bécsi sorsolás, amelyen kiderül a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítása, így az is elválik, melyik csapatnak mennyi esélye marad a május végi kölni final four-ba jutásra.

Négy magyarból kettő maradt

Kialakult a legjobb négy mezőnye a férfi KEK-ben és EHF-kupában, az elődöntőkbe két spanyol, egy német, egy román, illetve két német, egy spanyol és egy svájci csapat jutott be. Elődöntőt játszhat Mocsai Tamás és Ilyés Ferenc együttese, a német Lemgo az EHF-kupában, miután a hazai hét gólos siker után csak egy góllal kapott ki Zaragozában Grebenár Gábor Aragónjától. A visszavágón Ilyés Ferenc ezúttal több lehetőséget kapott támadásban, mint az elmúlt időszakban, így négyszer is eredményes tudott lenni, Mocsai Tamás nem szerzett gólt, míg az Aragónban Grebenár Gábor egyszer talált a kapuba. Kiesett Tatai Péter francia csapata, a Dunkerque, amely a hazai pályán elért döntetlen után hat góllal kapott ki a La Rioja vendégeként.

Orosz, német vagy spanyol?

Kialakult a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőinek mezőnye, a legjobb négy közé jutást eldöntő párharcok sorsolását kedden tartják Bécsben. A tíz fordulós csoportkör végeredménye pontos képet alkotott a mezőnyről, mivel a legjobb nyolc közé a csoportelsők és a csoportmásodikok jutottak be, nem született meglepetés. A negyeddöntők párharcaiban a csoportelsők, azaz az első kalapban szereplők játsszák hazai pályán a visszavágót. A magyar bajnokcsapat az orosz Csehovszki Medvegyit, a spanyol Barcelonát, illetve a német Löwent vagy Hamburgot kaphatja ellenfélül a final four-ba jutásért.

Északról érkezett a nyolcadik

Utolsóként a német bajnoki címvédő, 2009-ben BL-döntős Kiel jutott be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, miután hazai pályán szoros első félidőt követően végül hat góllal győzte le a dán FC Köbenhavnt, és kettős győzelemmel került a negyeddöntőbe.

A második német

A Löwen hazai pályán egy gólos előnnyel kezdhette a visszavágót, és Bieleckiék már szünetre megnyugtató előnyt szereztek. A 2. félidő első tíz percében nem nőtt tovább a különbség, majd öt perccel a vége előtt Myrhol góljával 36-30-ra alakult az állás. Egy perccel a vége előtt Perales találatával négy gólra felzárkózott a Valladolid, de közelebb már nem tudott, így a Hamburg után második német csapatként a Löwen is várhatja a negyeddöntők keddi sorsolását, és akár a Veszprémmel is összekerülhetnek a mannheimiek.

Most is a legjobb nyolc között

Szoros meccset játszott egymással a BL-címvédő Ciudad Real és a Gorenje Velenje, de végül a spanyol együttes kettős győzelemmel jutott tovább a legjobb nyolc közé, így tartja egyedi rekordját: eddigi valamennyi BL-indulása során eljutott legalább a legjobb nyolc közé.

Férfi BL: Montpellier-gála a hajrában

A sorsolás pillanatában mindenki a francia Montpellier-t tartotta e párharc esélyesének, ám a dán Kolding az esélyekre fittyet hányt az első mérkőzésen, a 26-26-os döntetlennel nyitottá tette a visszavágót. A dán csoda második mérkőzésen is folytatódott.
Irány a final four!

Irány a final four!

Teljes a veszprémi örömünnep: a Constanta ellen kettős győzelemmel, bár a visszavágó végére kicsit kiengedve jutott a legjobb nyolc közé a magyar bajnok a BL-ben, ráadásul sérülése után góllal tért vissza Marko Vujin. A magyar bajnok egy lépcsőre van a final four-tól.

Férfi BL: a végét a Barcelona bírta jobban

Amennyire alárendelt szerepet játszott a Zagreb a párharc első összecsapásán, annyira felszívta magát a visszavágóra Gál Gyula együttese. A horvát csapat a találkozó elején vezetést szerzett, amit idővel növelni is tudott, Nagy László csapata csak a félidő közepén ébredezett. A Barcelona továbbra is csak annyit adott ki magából, amennyi a biztos összetettbeli vezetéshez szükséges volt, ám a félidő végére a katalánoknak végül összejött az egyenlítés. A második félidő fej fej meletti küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudta lerázni a másikat, a Zagreb nem pukkadt ki olyan hamar, mint az első mérkőzésen, ennek eredményeként 32-32-es döntetlent mutatott az eredményjelző az utolsó percek előtt. A Barcelona viszont jobban bírta a végjátékot az elfáradó Balicsékkal szemben, így kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe. Nagy Lászlóval tehát még találkozhatunk a Bajnokok Ligájában, de az orrtöréssel bajlódó Gál Gyulának és csapatának már csak a horvát bajnokság maradt.

Férfi BL: meglepte a Kielce a Hamburgot

A párharc első összecsapásán a Hamburg idegenben hatgólos előnyt szerzett, ami megnyugtatónak tűnt a visszavágó előtt. Mindez akkor ingott meg először, amikor az első félidő elején a Kielce három góllal elhúzott a német csapattól, Bogdan Wenta tanítványai ugyanis komolyan vették edzőjük nyilatkozatát, miszerint jó mérkőzést akarnak játszani és nem félve lépnek pályára.
Páholyból?

Páholyból?

Szombaton a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé juthat a Veszprém, amennyiben nem szenved három gólosnál nagyobb különbséget hazai pályán a román Constantától. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: jönnek az oroszok

A Csehovszki Medvegyi szoros meccset játszott az Ademar Leónnal, de az utolsó percekben lelépte a spanyolokat, így kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

Április 1-je

Mint korábban beszámoltunk róla, a szlovén Celje Vid Kavticnik és Nikola Karabatic leigazolásának lehetőségéről adott hírt, az áprilisi tréfák azonban Montpellierben is megjelentek.

Bombaigazolás(ok) Celjében?

A Celje hivatalos holnapja arról számolt be, hogy Vid Kavticsnik, a francia Montpellier kiváló jobbszélsője nyártól a szlovén együttes színeiben folytatja pályafutását.
Császár hazatér

Császár hazatér

Nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését a francia Chambéry együttesénél Császár Gábor, és nyártól három évig ismét Magyarországon kézilabdázik.
Nem párhuzamos életrajzok

Nem párhuzamos életrajzok

Tizennégy hónap után találkozott először ismét a pályán Nagy László és Gál Gyula, ezúttal azonban ellenfélként, a Zagreb-Barcelona BL-meccsen. (Fotó: foto24.hu)

Nehéz helyzetben Tataiék

Csupán döntetlent ért el az EHF-kupa elődöntőjének első mérkőzésén hazai pályán Tatai Péter francia együttese, a Dunkerque, így a kapus csapata nehéz helyzetbe kerül a La Rioje elleni spanyolországi visszavágó előtt. A KEK-ben a spanyol Granollers és a német Gummersbach került előnybe az első találkozókon.

Első felvonás, második jelenet

A szombati négy mérkőzés után vasárnap a Constanta-Veszprém találkozóra, valamint további három párharc első összecsapására kerül sor a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Hagyományőrzők

Hagyományőrzők

Egy negyedórás időszakot kivéve végig uralta a BL-nyolcaddöntő első mérkőzését a Veszprém a Constanta ellen, így a forduló hagyományaihoz hűen idegenben is eredményes tudott lenni.
Visszatérhet

Visszatérhet

Vasárnap a Constanta otthonában teheti meg újabb lépését a BL négyes döntője felé a Veszprém. A magyar bajnok ellenfele hazai pályán a sorozatban a Montpelliert is legyőzte.

Fél lábbal az elődöntőben

A férfi EHF-kupa szombati ngyeddöntői közül magyar szempontból a Lemgo-Aragón párharc első találkozója bizonyult a legérdekesebbnek, hiszen összesen három magyar játékos lépett pályára. Mocsai Tamás egy góllal járult hozzá a Lemgo hét gólos sikeréhez, Ilyés Ferenc nem szerzett gólt, míg a zaragozaiaknál Grebenár Gábor szintén nem talált a kapuba. A sorozatban könnyen lehet, hogy három német együttes jut a legjobb négy közé, míg a negyedik helyre Tatai Péter együttese, a francia Dunkerque vagy a spanyol La Rioja futhat be. A KEK-ben a Pamplona biztos előnyt szerzett Svájcban, míg a román-szerb párharc első találkozója után a Steauáé az előny.
Fő az udvariasság!

Fő az udvariasság!

Nem termett túl sok babér a hazai csapatoknak a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első napján. Gál Gyula maszkban vette fel a versenyt Nagy László ellen.

Gál mindenre kész

A horvát Jutarnji List című napilap közlése szerint Gál Gyula saját felelősségére vállalja a játékot a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén.

Barcelonára várva: edzőváltás Gáléknál

Mindössze öt nappal a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzése előtt a Croatia Zagreb menedzsere, Zoran Gobac leváltotta Senjanin Maglajilja és Mirko Basics edzőket, valamint Bozsidar Jovics sportigazgatót, a Veszprém egykori játékosát. Az új vezetőedző Nenad Kljaics lett, segítője Vladimir Jelcsics, a klub új sportigazgatója pedig az olimpiai és világbajnok kapus, Vlado Sola.

Gál Gyula álarcot ölt

Idáig kérdéses volt, hogy a csütörtökön orrtörést szenvedett Gál Gyula vállalni tudja-e a játékot a március 27-i, Barcelona elleni BL-meccsen, de a hétfői orvosi vizsgálatot követően optimistán nyilatkozott honlapunknak a Croatia Zagreb beállója.

Orrtörést szenvedett Gál Gyula

Csütörtökön orrtörést szenvedett a Croatia Zagreb edzésén Gál Gyula, a horvát együttes és a magyar válogatott beállója. A klub honlapjának közlése szerint a játékost megműtötték, miután tréning közben ütközött csapattársával, Marino Mariccsal.
Constantától Veszprémig

Constantától Veszprémig

Schuch Timuzsin remekül teljesít a BL-ben bravúrosan szereplő, jelenleg a Veszprém elleni nyolcaddöntőre készülő Constantában, kérdés azonban, hogy a román együttes meg tudja-e tartani a beállót. A játékos neve felmerült már a Veszprémmel kapcsolatban is, ahol nem titkoltan szeretnék előtérbe helyezni a magyar játékosokat.

Sterbik mégsem lesz a Barcelonáé

Ugyan korábban arról szóltak a hírek, hogy a szezon végén visszavonuló David Barrufet helyét Sterbik Árpád veheti át a Barcelona kapujában, ám a szenzáció elmarad: az egykori veszprémi hálóőr 2017-ig meghosszabbította szerződését a Ciudad Reallal.

Fazekas: elvárható a továbbjutás

Fazekas Nándor Mocsai Lajossal ellentétben pozitívan értékelte a BL-sorsolást: a veszprémi kapus szerint több okból is a Constanta volt az ideális ellenfél a lehetséges hármasból.
A Constantával találkozik a Veszprém

A Constantával találkozik a Veszprém

Megtartották Bécsben a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását. A B-csoportból első helyen továbbjutott Veszprém a román Constantával mérkőzik majd meg a legjobb nyolc közé jutásért. Mocsai Lajos úgy véli, csapata a lehető legnehezebb ellenfelet fogta ki.
Dán vagy román ellenfélre várva

Dán vagy román ellenfélre várva

A férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolása előtt meglehetősen egyszerű a képlet: a B-csoport élén végzett Veszprém következő ellenfele a román Constanta, vagy a két dán egyike, a Kolding vagy az FCK lesz.

BL: Gál és Zácsik is hatig jutott

A Bajnokok Ligájában az elmúlt hétvégén a férfiaknál és a nőknél is teljes fordulót rendeztek, így jó néhány magyar idegenlégiós pályára lépett. Nem Schuch Timuzsinon múlt, hogy a Constanta végül simán elvérzett Szegeden, a magyar válogatott beálló ugyanis három gólig jutott, valamint védekezésben is odatette magát. Császár Gábor ezúttal nem remekelt: a továbbjutásról végül lecsúszó Chambéry játékosa ugyan lőtt két gólt, ám ehhez hét kísérletre volt szüksége. A négy alkalommal eredményes Nagy László sem lehet elégedett, koldingi pontvesztésével ugyanis elbukta a csoportgyőzelmet a Barcelona. Gál Gyula a legeredményesebb BL-meccsén van túl zágrábi színekben, ám a beálló remek játéka és fél tucat találata is kevés volt a Bundesliga listavezetője ellen. A nőknél a hat gólos Zácsik Szandra Lekiccsel karöltve oroszlánrészt vállalt a Ljubljana lipcsei sikeréből, amivel a szlovén együttes megőrizte továbbjutási esélyét. A hazai győzelemmel véget ért Hypo-Viborg meccsen Léránt Vivien és a vendégeknél játszó Kovacsicz Mónika sem lőtt gólt, Kirsner Erika azonban hozzátett kettőt az osztrák terméshez.

Férfi BL: a továbbjutók

A férfi Bajnokok Ligája csoportkörének befejeztével kialakultak a csoportok végeredményei. A négy hatos csoportból az első négy-négy csapat jutott tovább a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntők sorsolását kedden tartják Bécsben.

Férfi BL, A-csoport: pontot vesztett a csoportgyőztes

Szünetben még vezetett a Valladolid Montpellierben, ám a francia együttes végül egy pontot megszerzett a férfi BL A-csoportjának zárófordulójában.

Szeged: legalább a búcsú szépre sikerült

Utolsó BL-összecsapásán a parádés második félidőt produkáló Szeged tíz góllal verte a román Constantát, így győzelemmel búcsúzott el az idei sorozattól.

Férfi BL, C-csoport: Hamburg-győzelem Zágrábban

Öt góllal győzött hazai pályán a Koppenhága a svéd Alingsas ellen, így biztosan szerezte meg a 4. helyet a férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában. A német bajnokságot vezető Hamburg már a szünetben ötgólos előnyt harcolt ki a Croatia Zagreb otthonában, és végül mindkét pontot megszerezte a hat gólig jutó Gál Gyulát is soraiban tudó horvát csapat otthonában.

Férfi BL, D-csoport: a Kiel nyerte a csoportot

A Kiel kihasználta a Barcelona szombati, dániai pontvesztését, és megnyerte a férfi Bajnokok Ligája D-csoportját, ezzel könnyebb utat kiharcolva magának a kölni négyes döntő felé vezető úton. Ehhez a németeknek mindössze a nem túl acélos macedón Vardar Szkopjét kellett legyőzniük hazai pályán, amely nem is okozott komoly gondot. A Kiel szorosabb első félidő után végül kiütéses sikert aratott.   
A szép búcsú reményében

A szép búcsú reményében

Utolsó mérkőzésén szerepel a Bajnokok Ligája idei szezonjában a Szeged, a magyar együttes már nem juthat tovább a legjobb 16 közé, ennek ellenére a román Constanta ellen megmutathatja: fölveszi a versenyt a nyolcaddöntősökkel.
Becsületből behúzta a Veszprém

Becsületből behúzta a Veszprém

Iváncsik Gergő, Terzics és Pérez fantasztikus játékával tét nélküli utolsó mérkőzését is megnyerte a Veszprém Kielcében a BL csoportkörében, így kilenc győzelemmel és egy vereséggel nyerte meg a B-csoport küzdelmeit.

Férfi BL, B-csoport: Császárék kiestek

A már biztos csoportmásodik Löwen a Veszprémhez hasonlóan ügyelt a presztízsére, és hat góllal legyőzte a sereghajtó Boszna Szarajevót. A negyedik továbbjutó helyről a Velenje-Chambéry mérkőzés döntött: a szlovén csapat lehengerlően kezdett és hét góllal elhúzott az első félidőben. Császárék azonban nem adták fel, és óriási küzdelem árán egy gólra feljöttek az utolsó percekben, fordítaniuk azonban már nem sikerült, sőt, a hazaiak a legvégén biztossá tették a győzelmüket.

Férfi BL, C-csoport: oktatott a címvédő

A Ciudad Real tizedik meccsét is megnyerte a csoportkörben, így a mezőnyben egyedüliként továbbra is hibátlan mérleggel büszkélkedhet. A BL címvédője a Fyllingen otthonában 22 gólos győzelmet aratott, de már az első félidő után is egy tucattal vezettek a spanyolok.

Férfi BL, D-csoport: előzhet a Kiel

A Barcelona csak döntetlent ért el Koldingban, így a vasárnap pályára lépő Kiel egy győzelemmel megelőzheti a katalánokat a két nagycsapat egymás elleni eredményeinek köszönhetően. Nagy Lászlóék az első félidő után még vezettek, a végén mégis nekik kellett kapaszkodniuk az egyenlítésért. A magyar átlövő öt találatot szerzett a mérkőzésen. Az Ademar León legyőzte a Zürichet, így a Koldinggal szembeni eredményeinek köszönhetően elkerült a negyedik helyről.

Veszprém: presztízscsata

Az immáron biztos csoportelső Veszprém a férfi Bajnokok Ligája B-csoportjának harmadik helyét már megszerző Kielce otthonában lép pályára szombaton a BL első szakaszának zárófordulójában, így a magyar és lengyel bajnok tét nélküli presztízsharcot vív egymással.

Légiósok: Spanyolország a legjobb célpont

Összeállításunkban a válogatott, illetve korábban meghatározó NB I-es játékosaink légiósként mutatott teljesítményének néztünk utána a 2009-2010-es szezonban. A számok alapján a spanyol Asobalt választó kézilabdázóknak jött be legjobban a váltás, de Európa más pontjain is bőven találni elégedett magyar légióst.
Németek nélkül Kölnben?

Németek nélkül Kölnben?

Az utolsó forduló következik a férfi Bajnokok Ligája csoportkörében, így a keddi, bécsi sorsolás előtt egyre több kérdésre kapunk választ a továbbjutókat, illetve a nyolcaddöntő lehetséges párosítását illetően.(Fotó: foto24.hu)
Barátok közt

Barátok közt

Gál Gyulának bejött a váltás: a Tatabányán kölcsönben szerepelt válogatott beálló januárban szerződött a CO Zagrebhez, és rögtön alapemberré nőtte ki magát a horvát élcsapatnál. Gál így újra éles Bajnokok Ligája-meccseken szerepelhet, ráadásul több régi ismerősével együtt dolgozhat a klubnál.

Férfi BL, A-csoport: K.O. Szalonikiben

A PAOK Szaloniki súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Csehovtól. Az oroszok már az első félidő után 24 gólnál tartottak, a végén pedig a különbség volt ugyanennyi. Ezzel eldőlt, hogy a Medvék a második helyen zárják a csoportot.
Nem lesz átjáróház a Veszprém

Nem lesz átjáróház a Veszprém

A bajnoki címvédő Veszprém keretében nagy változásokra nem lehet számítani a nyáron, de Laluska Balázs leigazolására reális esélye van a klubnak.
Császár még nem döntött

Császár még nem döntött

Császár Gábor a szezon elején igazolt a Chambéryhez, ám kézsérülése miatt novembertől februárig alig volt bevethető. A válogatott irányító-átlövő mostanra teljesen felépült, és egyre jobban érzi magát az együttesnél, az azonban még kérdéses, hogy meghosszabbítja-e szerződését a Chambéryvel, avagy máshol, esetleg Magyarországon folytatja nyártól a pályafutását.

Férfi BL: három magyar gól volt a penzum

Schuch Timuzsin kétszer, míg Gál Gyula, Császár Gábor és Nagy Laszló egyaránt három-három alkalommal volt eredményes a Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában a magyar idegenlégiósok közül. Csapatuk eredményességét illetően az összkép felemás: Schuch és Nagy győzelmet ünnepelhetett, így a Constanta biztossá tette továbbjutását a B-csoportból (a Szeged kárára), míg a Barcelona idegenbeli sikerével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a D-csoportban (a katalán együttesnek az utolsó fordulóban Koldingban még győznie kell). Császár Gábor és Gál Gyula hazai pályán kapott ki a Chambéryvel, illetve a Zágrábbal, így a francia együttesnek még alaposan meg kell küzdenie a továbbjutásért (az utolsó fordulóban pont kell szereznie Velenjében), míg a Zágráb csak akkor léphet előrébb a C-csoport harmadik helyéről, ha a zárókörben legalább tíz góllal megveri a Hamburgot, így a Croatia minden bizonnyal a harmadik helyen zár.

Férfi BL, D-csoport: könnyed Barca-diadal

A Barcelona sima, tízgólos sikert aratott a szintén spanyol León otthonában, így továbbra is vezeti a férfi Bajnokok Ligája D-csoportját. Nagy László három gólt szerzett. A katalánok az utolsó körben a dán Koldinghoz látogatnak majd, és győzelmük esetén biztosan megelőzik a csoportban a német Kielt, amivel jelentősen könnyebb dolguk lehetne a négyes döntő felé vezető úton.  

Férfi BL, C-csoport: hibátlan maradt a Ciudad Real

A férfi Bajnokok Ligája C-csoportjának rangadója után is megőrizte hibátlan mérlegét a Ciudad Real, miután a spanyolok három góllal nyerni tudtak Zágrábban. A három gólig jutó Gál Gyulát is soraiban tudó horvát klub így nehéz helyzetbe került a hatos második helyéért folytatott harcban, hiszen az előzéshez az utolsó fordulóban tíz góllal kellene győznie a Hamburg ellen.

Férfi BL, B-csoport: győzött a Löwen

A férfi Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában a Löwen idegenben verte öt góllal Császár Gábor együttesét, a francia Chambéryt. A németek már biztos, hogy a hatos második helyén végeztek az MKB Veszprém mögött, míg a gallok továbbjutása a szlovén Velenje elleni idegenbeli összecsapáson fog eldőlni.

BL: hatgólos előnyről ikszelt a Szeged Valladolidban

Fantasztikus játékkal hatgólos előnyt szerzett a szünetre a Pick Szeged együttese a Valladolid otthonában, ám a második félidő botrányos kezdése után a pontszerzésnek is örülnie kellett.

Férfi BL, B-csoport: nem tud nyerni a Kielce

Idén már a harmadik vereségét szenvedte el a férfi Bajnokok Ligája B-csoportjában a lengyel Kielce. Bogdan Wenta együttese szünetben még vezetett Szarajevóban, de végül a Boszna négy gólos győzelmet aratott, így bejelentkezett a még továbbjutást jelentő negyedik helyre a Chambéry és a Velenje mellé.
Hat közül a legjobb

Hat közül a legjobb

A sérült Perics nélkül a Velenje elleni öt gólos sikerével már egy fordulóval az első szakasz vége előtt megszerezte a B-csoport első helyét a Veszprém a férfi Bajnokok Ligájában, így a nyolc közé jutásért a hatosok leggyengébb továbbjutói közül kap ellenfelet.

Férfi BL, C-csoport: svéd és német siker

Hazai pályán aratott sima győzelmet a svéd Alingsas a norvég Fyllingen felett, valamint a kezdeti bizonytalanság után a Hamburg a Koppenghága ellen a férfi BL C-csoportjában.

Perics nélkül a Veszprém

A csonthártyasérüléssel bajlódó Dejan Perics nélkül szerepel a Veszprém a Velenje elleni szombati BL-találkozón, így a héten vírusos betegséggel küzdő Fazekas Nándor, valamint Andorka Gábor lesz a magyar bajnok két kapusa. A szlovén együttes ellen idegenben ősszel úgy győzött Mocsai Lajos csapata 28-27-re, hogy éppen Perics védte ki a végén Csupics időn túli hétméteresét.

Férfi BL, A-csoport: kiesett a Szeged, továbbjutott a Constanta

Hozta a kötelezőt, s hazai pályán 11 gólos győzelmet aratott a román Constanta a görög PAOK ellen, ezzel továbbjutott csoportjából a következő BL-körbe, míg Schuch Timuzsin együttesének sikere egyúttal azt is biztossá tette, hogy a Szeged matematikailag is kiesett a Bajnokok Ligájából, hátralévő két mérkőzésétől függetlenül.

Férfi BL, D-csoport: gálázott a Kiel

Már a félidőben tízgólos előnyre tett szert a Kiel a férfi Bajnokok Ligája D csoportjának első szombati mérkőzésén, végül 38-23-ra verte a dán Koldingot. A Szkopje első győzelmét szerezte meg, miután győzni tudott Züichben a két kieső mérkőzésén.
Még egy lépés

Még egy lépés

A korábban idegenben is legyőzött szlovén Velenje elleni újabb sikerével a Veszprém szombaton bebiztosíthatja csoportelsőségét a férfi Bajnokok Ligájában, míg a Szeged az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat Valladolidban.

Csupics nyártól a Löwené

Ivan Csupics, a világ egyik legkiválóbb jobbszélsője három éves szerződést írt alá a Rhein-Neckar Löwen csapatához - közölte a német klub honlapja. A Velenje horvát játékosa így nyártól a mannheimi együttest erősíti, ám szombaton Veszprémben szlovén csapatával lép pályára BL-mérkőzésen.

Bajban a Barca?

Térdsérülést szenvedett a Ciudad Real elleni rangadón Shiarei Rutenka, a Barcelona klasszisa. A fehérorosz születésű játékos a spanyol bajnoki cím sorsát befolyásoló mérkőzés első félidejének végén szenvedett sérülést a jobb térdében, és 3-4 hétig nem állhat csapata rendelkezésére.

Férfi BL, A-csoport: csoportgyőztes a Montpellier

Csehovi győzelmével bebiztosította csoportgyőzelmét a Montpellier. A Szegeddel egy hatosban szereplő franciák az első félidőt követően öt, a szünet utáni percekben pedig hét góllal is vezettek, amiből egyet meg tudtak őrizni a lefújásig.

Csúcsmeccsen vezet a magyar páros

Rendkívül megtisztelő megbízatást kapott Herczeg Péter és Südi Péter. A magyar játékvezető-kettős vasárnap Leónban az Ademar León-Barcelona BL-csoportrangadót dirigálja a D-csoportban. A Barcelonának a csoportelsőség megszerzéséhez feltétlenül győznie kell a spanyol házimeccsen, míg a Leónnak a csoport harmadik helyének megszerzéséhez van szüksége a pontokra.

Magyar-magyar párharc a férfi EHF-kupában

Bécsben elkészítették a férfi KEK- és EHF-kupa negyeddöntő sorsolását. Az EHF-kupában a legjobb nyolc között Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás együttese, a Lemgo, Grebenár Gábor csapatát, az Aragónt kapta ellenfélül. Tatai Péter, a Dunkerque kapusa a spanyol La Riojával néz szembe az elődöntőbe jutásért. Az elmúlt szezonban még a BL-ben szereplő német Flensburg és a szlovén Celje már a negyeddöntőben összekerült egymással.

Európai kupadömping magyarokkal

A férfi és női Bajnokok Ligájában a legutóbbi fordulóban pályára lépő nyolc magyar idegenlégiós közül többen is eredményesek voltak, közülük alighanem a Constanta beállója, Schuch Timuzsin örülhetett a legjobban, hiszen a magyar játékos Valladolidban az utolsó pillanatban dobott góljával igen értékes pontot szerzett együttese. Császár Gábor, Gál Gyula, Nagy László győzelmet ünnepelhetett, Zácsik Szandra négy, valamint Kirsner Erika három gólja ellenére azonban a Ljubljana hazai pályán, míg a Hypo Volgográdban vereséget szenvedett. A férfi KEK-ben Laluska Balázs két mérkőzésen szerzett 9 gólja ellenére a szlovén Koper kiesett a spanyol Granollersszel szemben, az EHF-kupában viszont Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás együttese, a Lemgo, szégyenletes portugáliai vereségét követően végül könnyedén jutott tovább a Benfica ellen, míg Grebenár Gábor csapata, a spanyol Aragón a szlovén Trebnje búcsúztatásával biztosította helyét a legjobb nyolc között.
Veszprém: összejött a négygólos siker

Veszprém: összejött a négygólos siker

Sikerült a nagyon fontos győzelem a Veszprémnek a Löwen elleni BL-csoportrangadón. A magyar együttes négygólos sikerével nagyon közel kerül a csoportelsőséghez, hiszen a következő fordulóban Veszprémben elég legyőznie a szlovén Velenjét, hogy a legkedvezőbb helyzetből várja a nyolcaddöntő sorsolását.

Férfi BL, D -csoport: a Kiel első sikere Leónban

Története során először tudott győzni a leóni Palacio de los Deportesben a Kiel. A német együttes, amely az 1999-2000-es és a 2007-2008-as szezonban is kikapott spanyol ellenfelénél, ezúttal - második félidei kitűnő teljesítményének köszönhetően - magabiztosan nyert. 

Férfi BL, B-csoport: Császárék győzelme

A Chambéry nyerte a 8. forduló zárómérkőzését a férfi BL "veszprémi" csoportjában. Császár Gábor együttese három góllal verte a Boszna Szarajevót.

Férfi BL, C-csoport: nem botlott a Ciudad Real

Nyolcadik mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája csoportkörében a Ciudad Real. A címvédő spanyol együttes ezúttal az FC Köbenhavn otthonában győzött.
Négy az egyhez

Négy az egyhez

Ha vasárnap a Veszprém legalább négy góllal győzni tud BL-csoportmérkőzésen a Löwen ellen hazai pályán, nagyon közel kerül a csoportelsőséghez, ami a legjobb 16 között kedvező sorsolást jelenthet a magyar együttes számára.

Fazekas és a BL-meccsek: a kapus egy napja

Fazekas Nándor, a Veszprém kapusa a Löwen elleni BL-csoportrangadó előtt avatott be a részletekbe: miként telik egy „átlagos” meccsnapja.

Férfi BL, A-csoport: román bravúrpont

A Constanta jól tartotta magát Valladolidban, mintegy 20 perc után 10-10-re álltak a felek. A spanyolok ezután egy 5-1-es szériával hozták az első félidőt, hogy aztán a szünetet követően a román csapat kezdjen egy ugyanilyen sorozattal. Schuch Timuzsinék (a magyar beálló kétszer volt eredményes) a folytatásban tartani tudták az eredményt, így házigazdák végül kénytelenek voltak beérni egy ponttal.

Férfi BL, D-csoport: könnyed hazai sikerek

Ahogy azt várni lehetett, nem ezen a játéknapon kezdte el a győzelmek gyűjtögetését a Vardar Szkopje és az Amicitia Zürich: előbbi csapat a Kolding otthonában vérzett el, míg a svájciak Barcelonában szenvedtek sima vereséget - Nagy László három találatának is köszönhetően. A katalánok ezzel megerősítették vezető pozíciójukat a csoportban, míg a dánok feljöttek a harmadik helyre.

Férfi BL, C-csoport: nem szórakozott a HSV

A Hamburg az Alingsas vendégeként nyert nagy fölénnyel, így valamelyest közelebb zárkózott az éllovas Ciudad Realhoz, és ideiglenesen elszakadt a CO Zagrebtől. A horvátok aztán el is tüntették a hátrányt, ugyanis magabiztos, 12 gólos győzelmet arattak a Fyllingen ellen.
Ez a realitás

Ez a realitás

A Szeged az első félidő reménytelen játéka után alaposan összeszedte magát, és végül elfogadható különbségű vereséget szenvedett a Csehovszki Medvegyi otthonában. Az első meccsen is remeklő Katzirz újfent kitett magáért, de Zvizej is eredményesen kézilabdázott, védekezésben azonban nem tudott felnőni az igen nehéz feladathoz a magyar csapat.
A becsület a tét

A becsület a tét

Szaloniki vereségével gyakorlatilag elvesztette továbbjutási esélyét a Szeged, így a Tisza-partiak már csak a becsületükért küzdhetnek a hátralevő BL-meccseken. Az első feladat roppant nehéz lesz, Zubaiéknak ugyanis az orosz válogatottal gyakorlatilag megegyező Csehovszki Medvegyi otthonában kell helytállniuk.

Megsérült a Szeged BL-ellenfelének kapusa

A férfi Bajnokok Ligája honlapjának közlése szerint a La Rioja elleni bajnoki találkozón megsérült a Szegeddel azonos BL-csoportban szereplő Valladolid kapusa, José Manuel Sierra. A játékos bal térdét meg kell operálni, így a hátralévő BL-találkozókon - köztük a Szeged ellenin - nem léphet pályára a csoportkörben.
Veszprém-Löwen - posztról-posztra

Veszprém-Löwen - posztról-posztra

A Bundesliga egyik élcsapata, a Rhein-Neckar Löwen érkezik vasárnap Veszprémbe, és könnyen lehet, és a mérkőzés győztese nagy lépést tesz a csoportelsőség felé a Bajnokok Ligája B-csoportjában. A két csapat játékosállományát hasonlítottuk össze.

Férfi BL, A-csoport: nem hibázott a Montpellier

A Szeged BL-csoportjában a listavezető Montpellier könnyed győzelmet aratott a magyar együttest az előző fordulóban egy góllal legyőző Szaloniki otthonában.

Férfi BL, B-csoport: kipukkadt a Kielce

A Löwentől hazai pályán elszenvedett vereséget követően ismét kikapott a Kielce a Veszprém csoportjában a férfi BL-ben. A lengyelek végig szoros meccsen kaptak ki Velenjében, noha 36-35-ös szlovén vezetésnél Bogdan Wenta együttese büntetőt kapott négy másodperccel a vége előtt, ám Sztojkovocs hétméteresét Gajics kivédte.

Frank Löke a Nettelstedté

A német Nettelstedt hivatalos honlapja arról számolt be, hogy a klub a szezon végéig kölcsönvette a CO Zagreb világklasszis norvég beállóját, Frank Lökét.
Köln felé fél(?)úton

Köln felé fél(?)úton

Kimondva-kimondatlanul a Bajnokok Ligája négyes döntője, azaz a kölni aréna a Veszprém célja az idei szezonban. A sportágban idén először sorra kerülő final four felé hét mérkőzésen van túl a magyar bajnok, és még ugyanennyi áll előtte, feltéve, ha az elit kapujáig eljut az együttes.

23 magyar BL-gól

A férfi és női Bajnokok Ligájában a legutóbbi fordulóban pályára lépő hét magyar idegenlégiós közül minden játékos szerzett gólt, közülük a Veszprém ellen szerepelő Császár Gábor, illetve a ljubljanai Zácsik Szandra bizonyult a legeredményesebbnek, hiszen mindketten hétszer találtak be az ellenfél kapujába, Zácsik ráadásul a Lipcse ellen győzelmet ünnepelhetett.

Férfi BL: még öt hely kiadó

A férfi Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulója után immár tizenegy csapat biztosította be helyét a nyolcaddöntőben, így a hátralévő három fordulóban további öt klub csatlakozik a továbbjutók közé.

Férfi BL, D-csoport: győzött Kielben a Barcelona

Visszavágott a Kielnek a hazai pályán elszenvedett vereségért a BL-ben a Barcelona. A katalánok történetük során először nyertek a Sparkassen Arenában, és kétgólos győzelmükkel átvették a vezetést a D-csoport tabelláján.
Veszprém: közelebb a célokhoz

Veszprém: közelebb a célokhoz

Remek védekezése révén gyors indításokból szerzett könnyű gólokkal szünetre biztos előnyt szerzett a Veszprém a Chambéry ellen, amit aztán sikeresen meg is tartott a folytatásban, így egyre kedvezőbb a magyar bajnok helyzete a csoportelsőség szempontjából, a nyolcaddöntőbe jutását pedig már bebiztosította a Bajnokok Ligájában.

Férfi BL, D-csoport: már csak a sorrend kérdéses

A Kolding ellen se gyarapította pontjai számát a Zürich, így maradt a csoport utolsó helyén, miközben a dánok biztosították helyüket a legjobb 16 között. Igaz, ehhez az is kellett, hogy az Ademar León nyerjen a másik kiesőjelölt Vardar Szkopje otthonában. Mindez egyben azt is jelenti, hogy ebben a csoportban három körrel a vége előtt fény derült a négy továbbjutó kilétére.

Férfi BL, C-csoport: hiba nélkül a Ciudad Real

A címvédő Ciudad Real a hetedik mérkőzését is megnyerte a csoportkörben, igaz, a spanyol topcsapat nem erőltette meg magát különösebben az Alingsas ellen. Gál Gyula új csapata, a Croatia Zagreb a közvetlenül mögötte álló Köbenhavn együttesét látta vendégül, és az első félidőben mutatott elképesztő fölényének köszönhetően hamar dűlőre vitte a dolgot.

Férfi BL, B-csoport: bravúros Löwen-siker

Úgy tűnt, a Kielce másodszor is borsot tör a Löwen orra alá, a lengyelek ugyanis az első félidőben négy gólos előnyre tettek szert, ám a vendégek fantasztikus második félidőt produkálva megfordították a meccset, és a csoport élére ugrottak - a Veszprém sikere miatt csak ideiglenesen. A Szarajevó és a Velenje találkozója döntetlennel ért véget, aminek igazán egyik fél sem örülhet, a továbbjutásban ugyanis csak győzelem esetén reménykedhettek volna igazán a felek.

Veszprém: nehéz, de megoldható feladat

A francia bajnokság harmadik helyezettje, Császár Gábor együttese érkezik szombaton Veszprémbe BL-mérkőzésre, Fazekaséknak pedig kötelező győzniük a Chambéry ellen az idegenbeli tíz gólos siker után.

Szeged: repülőút után edzés

A Szalonikiben elszenvedett szégyenletes BL-vereséget követően csütörtök este tért haza a Szeged csapata. Az együttes tagjai este hét órakor értek vissza a csongrádi megyeszékhelyre, Dragan Djukics edző azonban nem engedte el a játékosokat, hanem az utazást követően rögtön edzést vezényelt a kézilabdázóknak.

Férfi BL, C-csoport: hamburgi rohanás szünet után

Bár az első félidő még viszonylag szorosan alakult, végül könnyed győzelmet aratott a Hamburg az eddig még pont nélkül álló norvég Fyllingen ellen a férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában.

Férfi BL, A-csoport: orosz-lecke a Valladolidnak

Meglepetésre nagy különbségű vereséget szenvedett a KEK-címvédő Valladolid a férfi Bajnokok Ligája A-csoportjában a Csehovszki Medvegyi otthonában, így a két csapat helyet cserélt a tabellán.

Djukics: szégyellem magam

Letörten nyilatkozott a Szeged görögországi BL-veresége után Dragan Djukics, a Pick vezetőedzője a delmagyar.hu-nak.

Férfi BL, A-csoport: kiütéses francia siker

A Montpellier az első félidőben alaposan állva hagyta a Constantát, és bár a románok a szünet után egy darabig tartották magukat, az esélyesebb házigazda az utolsó negyedórában tovább növelte a különbséget, és megerősítette pozícióját a csoport élén.
Elszállt a remény

Elszállt a remény

A rengeteg hibával játszó, ziccerek sorát elpuskázó, gyenge teljesítményt nyújtó Szeged nem bírt a PAOK Szalonikivel, így gyakorlatilag már csak matematikai esélye maradt a továbbjutásra a férfi BL-csoportkörben.

Szeged: csak a győzelem

A Szeged nehéz helyzetből várja a BL csoportkör folytatását, ezért ahhoz, hogy a továbbjutásra reális esélye maradjon, mindenképpen győznie kell szerdán Szalonikiben.
Bravúr és kötelesség

Bravúr és kötelesség

Az Európa-bajnokság után újrainduló férfi Bajnokok Ligájában a Szegednek a kötelező győzelmek mellett bravúrokra is szüksége van a továbbjutáshoz, miközben a Veszprémnek már „csak” az első hely megőrzéséért kell küzdenie.

Koppenhágába tart a Barca sztárja

Nyártól az AG Köbenhavn színeiben folytatja pályafutását Mikkel Hansen, a Barcelona mindössze 22 esztendős balátlövője. Hansen 2008 nyaráig a GOG Gudme színeiben játszott, majd ezt követően került a katalán sztárcsapathoz, 2010 nyarától azonban az új, feltörekvő dán egyesület színeiben kézilabdázik tovább.

Felavatták a Cozma-szobrot

A Veszprém Aréna előtti parkban szombaton felavatták az egy éve meggyilkolt Marian Cozma emlékművét.

Visszvonul a spanyol kapuslegenda

A marca.com közlése szerint bejelentette visszavonulását David Barrufet, a Barcelona kapuslegendája.

Fogynak a beállók Gál körül Zágrábban

Gál Gyula immár a Croatia Zagreb együttesénél készül, miközben csapata a napokban két beállótól is megválni készül.

Ghioneát fél évre kölcsönadta a Szeged

A delmagyar.hu közlése szerint az idény végéig a román Resita csapatában játszik kölcsönben Valentin Ghionea. A Szeged jobbszélsőjére Dragan Djukics edző fegyelmi okok miatt nem tart igényt.
Zsebre megy

Zsebre megy

Időről-időre felmerül a kérdés: kinek kell állnia a sportolók válogatottnál eltöltött időszakára vonatkozó bérét. Ezúttal a magyar élklubok vezetőinek álláspontjára voltunk kíváncsiak.

Gál aláírta szerződését

Aláírta szerződését a Croatia Zagreb csapatához Gál Gyula, a magyar válogatott beállója, aki az elmúlt hónapokban Tatabányán szerepelt kölcsönben, szerződése viszont Veszprémhez kötötte. A három klub azonban megegyezésre jutott, így a játékos két év fél éves szerződést kötött a horvát élklubbal - számolt be róla a sportandmedia.com

Sterbik két hét múlva visszatérhet

Szerencsés esetben egyetlen mérkőzésen sem kell nélkülözni a Ciudad Realnak az ausztriai Európa-bajnokságon megsérült kapusát, Sterbik Árpádot. A klubjához visszatért kézilabdázó hétfőn megkezdhette a rehabilitációs munkát, és nagyjából két hét múlva ismét pályára léphet.

Richard Stochl Montpellier-ben

Nem tart sokáig Richard Stochl celjei pályafutása: a szlovák kapus nyáron hagyta el a Dunaferrt, és igazolt a szlovén együtteshez, de a szezon végén máris továbbáll és a Montpellier játékosa lesz - közölte a francia klub.

Gál: feldob, hogy ismét a világelitben játszhatok

Néhány apró részletet leszámítva mindenben megegyezett Gál Gyula, a Veszprém, a CO Zagreb, valamint a játékost kölcsönjátékosként foglalkoztató Tatabánya-Carbonex, tehát kijelenthető: a beálló az Európa-bajnokság után a horvát sztárcsapatnál folytatja pályafutását. Az ausztriai Eb-re készülő játékost rendkívüli módon feldobja, hogy ismét világklasszisok oldalán szerepelhet, ugyanakkor nem felejt el köszönetet mondani az őt mindenben segítő és támogató Tatabányának.
Gál: egyre közelebb Zágrábhoz

Gál: egyre közelebb Zágrábhoz

Minden valószínűség szerint az ausztriai Európa-bajnokság után immár nem a Tatabánya színeiben, hanem a horvát Croatia Zagreb csapatánál folytatja pályafutását Gál Gyula, a magyar válogatott beállója, bár írásos megállapodás még nem született a Veszprém Tatabányán kölcsönben szereplő játékosának klubváltásáról. (Fotó: foto24.hu)

Gondban a Veszprém szlovén ellenfele

A Veszprémmel azonos BL-csoportban szereplő Gorenje Velenje meggyengülni látszik, három játékos után ugyanis Ivica Obvran vezetőedző is távozott a csapattól.

Löke: kilenc hónap, tízezer euró

Megszületett a végleges döntés Frank Löke ügyében: a norvég beálló kilenc hónapig nem léphet pályára horvát klubjában nemzetközi kupamérkőzésen, valamint tízezer euró pénzbüntetés befizetésére is kötelezték.

Ez volt 2009 - 11. rész: november

Év végi sorozatunkban hónapról-hónapra felidézzük az év kézilabdás eseményeit, avagy: mi is történt a sportágban 2009 novemberében.
Mocsait a Gálán is díjazhatják

Mocsait a Gálán is díjazhatják

Mocsai Lajos egy díjat már megkapott, 2009-ben az Év edzőjének választották, de a december 30-i OrangeWays Sport&Media Kézilabda Gálán elnyerheti az Év kézilabdaedzője díjat is.

Ez volt 2009 – 2. rész: február

Év végi sorozatunkban hónapról-hónapra felidézzük az év kézilabdás eseményeit, avagy: mi is történt a sportágban 2009 februárjában.

Putics 2012-ig a Mindené

A német Bundesligában szereplő GWD Minden együttesének honlapja közölte, hogy az egyesület szerződést kötött Putics Barnával, a magyar válogatott átlövőjével. Putics a 2008-2009-es szezon elején az Essen, majd a Barcelona játékosa volt, bár mindvégig a Veszprémhez kötötte szerződése, majd Marian Cozma 2009. február 8-i halálát követően visszarendelte a magyar bajnok. Mocsai Lajos együttesében kevés lehetőséget kapott, így 2009 nyarán a Cimos Koper kézilabdázója lett, ám most közös megegyezéssel szerződést bontott a szlovénokkal, és a Bundesliga 14. helyén álló Minden kézilabdázója lett. A német csapat honlapja arról tudósít, hogy mivel nagy perspektívát lát a 2 méter magas átlövőben, ezért 2012. június 30-ig kötött vele szerződést.

Férfi KEK: helytállt a Fradi a visszavágón

Az EHF-kupából kieső PLER és Dunaferr után férfi európai kupacsapataink közül a KEK-ben induló Ferencváros is búcsúzott. A pályaválasztói jogát feladó egyesület Koperben a szombati öt gólos vereség után a 2. mérkőzésen hat találattal kapott ki Laluska Balázs és Putics Barna együttesétől.

Férfi EHF-kupa: kiesett a Dunaferr

Győzelme ellenére búcsúzott a Dunaferr a férfi EHF-kupától, miután a magyar bajnokságban is szereplő szlovákiai Tatran Presov elleni visszavágón nem sikerült ledolgozni az idegenben összeszedett nyolcgólos hátrányt.   

Férfi BL, C-csoport: Sterbik volt a spanyol siker kulcsa

Végig szorosan alakult a Hamburg spanyolországi vendégjátéka. Egy gólos Ciudad Real-vezetésnél az utolsó percben Sterbik ziccert védett, majd egy időkérést követően David biztosította be a győzelmet a BL-címvédő számára.
Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

Bár a Szeged az első félidőben remek teljesítményt nyújtott, végül érvényesült a papírforma, és a múlt héthez hasonlóan a francia Montpellier ismét hét góllal volt jobb az idei utolsó BL-összecsapáson.

Férfi BL, B-csoport: könnyedén nyert a Löwen

A veszprémiek BL-csoportjában biztosan nyert a Löwen a szlovén Velenje otthonában, így a német csapat pontszámban beérte a listavezető bakonyiakat.

Férfi BL, D-csoport: a védelmek domináltak Dániában

Végig szorosan alakult Dániában a León vendégszereplése, végül a kevés gólt hozó találkozón minimális különbséggel győzött a spanyol csapat.
Andjelkovics is a fedélzeten

Andjelkovics is a fedélzeten

Egy héttel a Montpellierben elszenvedett hétgólos vereség után a Szeged hazai pályán fogadhatja a 2003-as BL-győztes francia sztárcsapatot, és egy esetleges pontszerzéssel sokat javulnának a Tisza-partiak továbbjutási esélyei.

Férfi BL, A-csoport: simán verte a PAOK-ot a Valladolid

Könnyed, 19 gólos győzelmet aratott a spanyol Valladolid a görög PAOK ellen a szegediek A- csoportjában.

Férfi KEK: ötgólos Fradi-vereség

Kikapott az FTC a szlovén Cimos Koper otthonában a férfi KEK-ben. A visszavágót vasárnap szintén Koperben rendezik. A szlován csapatban Laluska Balázs ötször, Putics Barna egyszer volt eredményes.

Férfi BL, D-csoport: könnyed Barca-siker

Bár a félidőben még mindössze két góllal vezetett, végül 35-28-as győzelmet aratott a spanyol Barcelona a macedón Szkopje ellen. Nagy László egy gólt szerzett.

Férfi BL, C-csoport: idegenben nyert a Zagreb

Megszerezte negyedik győzelmét a Bajnokok Ligája C csoportjában a CO Zagreb együttese, amely a svéd Alingsas otthonában kilenc góllal diadalmaskodott.
Férfi BL: Szarajevó egy másik kávéház

Férfi BL: Szarajevó egy másik kávéház

Kiütötte bosnyák ellenfelét az MKB-Veszprém az elmúlt héten a Bajnokok Ligájában, ám Szarajevóban ennek ellenére nem mehet biztosra.

Férfi BL, B-csoport: Császár kidőlt, csapata vesztett

Bár szünetben még a hazai pályán játszó Chambéry vezetett, Császár Gábor csapata nem tudta megtartani előnyét a férfi Bajnokok Ligája B-csoportjában a Kielce ellen, így a lengyel együttes hét góllal győzött. A L'Equipe francia sportnapilap online kiadása szerint Császár Gábor már a mérkőzés elején kivált csapatából, mivel kezében minden bizonnyal eltörött egy csont. 

Férfi BL, A-csoport: szünet után fordítottak az oroszok

A Szeged BL-csoportjában szünetben még vezetett Oroszországban a Constanta, de végül öt góllal győzött a Csehovszki Medvegyi.

Szarajevó-Veszprém: a Viasaton csak felvételről

A Port.hu TV-újság közlése szerint a korábbiakkal ellentétben nem a Viasat 3, hanem a TV6 közvetíti élőben vasárnap a Veszprém szarajevói BL-mérkőzését. Az európai kupaidény előtt felvetődött, hogy a Bajnokok Ligája-mérkőzések egy része nem a Viasat3-on, hanem a TV6-on kerül sugárzásra, de végül a csatorna visszakozott. Ennek fényében meglepő, hogy a jelek szerint mégis a kisebb, kevesebb érdeklődő által látható csatornára kerül át a Veszprém találkozója. Szombaton 17:30-tól a Viasat 3-on a Koktél című 1988-as amerikai filmet vetítik, majd 20:50-től felvételről sugározzák a Veszprém mérkőzését. 

Felemás a sérültek helyzete Szegeden

A delmagyar.hu közlése szerint felépült vállsérüléséből Daniel Andjelkovics, a Pick-Szeged irányítója, így van rá esély, hogy három hónapos kihagyást követően pályára lépjen csapata vasárnapi, Montpellier elleni hazai BL-mérkőzésén.

Férfi EHF-kupa: peches PLER-búcsú

A PLER együttese férfi EHF-kupa visszavágó mérkőzésen öt másodperccel a vége előtt kapott góllal szenvedett vereséget az izlandi Haukar otthonában. Ezen a találaton múlt a fővárosiak továbbjutása, miután a pályaválasztói jog feladása miatt hivatalosan most játszottak "hazai pályán", így idegenben szerzett gólokkal a magyar csapat lépett volna a következő körbe.

Férfi BL, A-csoport: idegenben nyert a Csehov

A Szeged BL-csoportjában az orosz Csehovszki Medvegyi idegenben verte hattal a román Constantát, így a két csapat helyet cserélt egymással a tabellán.

Férfi EHF-kupa: komoly hátrányban a Dunaferr

Komoly hátrányba került a Dunaferr az EHF-kupa 3. fordulójában, hiszen nyolc góllal kapott ki Eperjesen. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Újvárosban.

Férfi BL, D-csoport: oktatott a Kiel

A Kiel egy viszonylag szoros első félidő után kiütötte az anyagi gondokkal küzdő Zürichet, így a németek vezetik a Bajnokok Ligája D-csoportját.
Papírforma vereség

Papírforma vereség

Bár a Szeged remekül küzdött a Montpellier otthonában, a sokkal esélyesebb franciákkal szemben nem volt esélye a pontszerzésre.

Férfi BL, C-csoport: zágrábi hajrábravúr

Az utolsó percben dobott góllal győzött a Croatia Zagreb Koppenhága otthonában, a férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában, így följött a harmadik helyre a Ciudad Real és a Hamburg mögé.
Bravúrra várva

Bravúrra várva

A Pick-Szeged nagyon nehéz helyzetben várja a Montpellier elleni vasárnapi BL-csatát, a franciák játékerejét, és a Tisza-partiak formáját figyelembe véve kisebbfajta csoda lenne az idegenbeli pontszerzés.

Férfi BL, B-csoport: újabb kielcei pontok

A Veszprém BL-csoportjában újabb győzelmet aratott a Kielce, amely Császár Gábor együttesét, a Chambéryt múlta felül, így tartja harmadik helyét a magyar bajnok és a Löwen mögött.

Férfi EHF-kupa: döntetlent játszott a PLER

Első mérkőzésén 25-26-os döntetlent játszott a PLER az izlandi Haukar vendégeként az EHF-kupa 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésén.

Férfi BL, D-csoport: pontot rabolt idegenben a Kolding

A férfi Bajnokok Ligája D-csoportjában Spanyolországban szerzett pontot a Kolding, miután a találkozó végéig a dánok ledolgozták háromgólos félidei hátrányukat, maguk mögött tartva így a Leónt a tabellán.
Leiskolázta a Szarajevót a Veszprém

Leiskolázta a Szarajevót a Veszprém

Gálaelőadást rendezett a Veszprém, amely a Bajnokok Ligája B-csoportjában 16 perc alatt lerendezett mindent, a félidei 15 gólos előnyt pedig a végére 35-18-re tornázta a bosnyák Szarajevó ellen.

Férfi BL, C-csoport: gázolt a Hamburg

A férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában a címvédő Ciudad Real Svédországban győzött, míg a Hamburg Norvégiában ütötte ki a Fyllingent.

Veszprém: elvárható a győzelem

Utolsóként a bosnyák Boszna Szarajevó együttesével találkozik a férfi BL-ben a Veszprém csapata, amely a csoportkör félidejében a vezetést is átveheti a csoportban.

Férfi BL, A-csoport: Martínez 17 gólt lőtt

A Pick-Szeged után a sereghajtó PAOK Szaloniki otthonában is győzött a Valladolid a férfi BL A-csoportjában. A spanyol együttes már az első játékrészben eldöntötte a találkozó sorsát, hiszen mindössze 11 gólt kapva, óriási előnyt szerzett, végül pedig tízgólos sikert aratott. A Valladolidban Chuchi Martínez 17 találatot jegyzett.

Férfi BL, B-csoport: veretlen maradt a Löwen

Ötödik mérkőzésén is veretlen maradt a férfi BL B-csoportjában a Rhein-Neckar Löwen együttese. A németek szoros mérkőzésen verték hazai pályán a Gorenje Velenjét. 14-14-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd két emberelőnyt kihasználva, zsinórban három gólt dobtak az Oroszlánok. A második félidő elején nagyon feljavultak a hazaiak, akik már hét góllal is vezettek. A Löwen a végén kiengedett, de győzelmét nem fenyegette veszély.

Férfi BL, D-csoport: nem sikerült a bravúr Szkopjéban

Bár sokáig remekül tartotta magát a Vardar a Barcelona ellen, a vendégek végül nyertek Szkopjéban. A hazaiak az első félidőt követően még egy góllal vezettek, de a spanyolok 7-1-es rohammal kezdték a második játékrészt, és innen már nem is engedték ki a kezükből a győzelmet, melyet a végén fölényessé tettek.

Lemondott Laluskáék edzője

Távozott a Cimos Koper vezetőedzője, Matjaz Tominec. Laluska Balázs és Putics Barna csapatának trénere a hétvégi bajnoki vereség után ajánlotta fel lemondását, amit a klub vezetői elfogadtak.

Bajban a Zürich is

Szinte minden hétre jut egy pénzügyi gondba került kézilabdaklubról szóló hír. Ezúttal a svájci bajnok az „áldozat”.

Férfi BL, A-csoport: nem hibázott a Montpellier

Félidei öt gólos előnyét megtartva győzött a Szeged BL-csoportjában a Montpellier az orosz bajnok Medvegyi ellen.

Férfi BL, C-csoport: az FCK fekete napja

Rossz napja volt vasárnap az FC Köbenhavnnek. A női együttes meglepő hazai veresége után, kikapott a klub férficsapata is a BL-ben. A Hamburg magabiztos, hétgólos sikert aratott Dániában.
Messze a továbbjutás

Messze a továbbjutás

Az első félidő végén megszerzett három gólos előnyét tovább növelte a Valladolid szünet után, így biztosan győzött Szegeden Dragan Djukics edző első meccsén. Vereségével szinte minden esélyét elveszítette a Pick a nyolcaddöntőbe jutásra.

Djukics bemutatkozik

Vladan Matics távozását követően első mérkőzését vívja a Pick-Szeged a férfi Bajnokok Ligájában. A régi-új tréner, Dragan Djukics a KEK-győztes Valladolid ellen vizsgázik először.

Férfi BL, B-csoport: lengyel győzelem

A Veszprém BL-csoportjában négy gólos győzelmet aratott a lengyel Kielce a bosnyák Szarajevó ellen.
Bravúros Veszprém-siker

Bravúros Veszprém-siker

A sérült Lapcsevicset és Vujint nélkülöző Veszprém kiválóan küzdött, s ugyan az első félidőben még egygólos hátrányban volt, végül 28-27-re győzött a szlovén Velenje otthonában, hála Pericsnek, aki időn túli hetest hárított.

Férfi BL, D-csoport: győzött a Barca, pontot vesztett a Kiel

A férfi Bajnokok Ligája D-csoportjában a spanyol házirangadót hat góllal nyerte meg a sérült Nagy László nélkül játszó Barcelona a León ellen (a két csapat két héttel ezelőtti spanyol bajnoki mérkőzése a katalánok otthonában döntetlenre végződött), míg a Kiel kisebb meglepetésre pontot vesztett Dániában, a Kolding vendégeként. Az eddig pontnélküli Szopje és Zürich döntetlent játszott Macedóniában.

Férfi BL, C-csoport: a Ciudad Real nyerte a csoportrangadót

Három góllal idegenben is győzni tudott a svéd Alingsas a norvég Fyllingen vendégeként az eddig pont nélkül álló csapatok mérkőzésén a férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában. A csoport rangadóját öt góllal nyerte meg a címvédő Ciudad Real, amely a Croatia Zagrebet győzte le Spanyolországban.
Kulcsemberek nélkül

Kulcsemberek nélkül

Harmadik idegenbeli mérkőzésén lép pályára a sérülés miatt két játékosát is nélkülözni kénytelen Veszprém a férfi Bajnokok Ligájában. A magyar bajnoknak nem lesz könnyű dolga Szlovéniában.

Férfi BL, B-csoport: Császárék bravúrpontja

Bravúros döntetlent ért el Császár Gábor csapata, a Chambéry a Löwen otthonában a férfi Bajnokok Ligája B-csoportjában, amelyben a Veszprém is szerepel. A mérkőzés nagy részében a Löwen vezetett (a 36. percben 21-13-ra!), de a hajrában egyenlített a francia együttes. A magyar irányító-átlövő öt gólt szerzett.

Férfi BL, A-csoport: idegenben nyert a Constanta

Idegenben is megszerezte a pontokat az előző fordulóban a Pick-Szegedet  legyőző Constanta a férfi Bajnokok Ligája A-csoportjában. A román együttes a görög Szaloniki otthonában aratott négy gólos sikert.

Vujint műteni kell

A hétfői MRI-vizsgálat alapján kiderült, hogy a Pannon-kupa Magyarország elleni mérkőzésén elszakadt Marko Vujin keresztszalagja, így műteni kell a Veszprém világklasszis jobbátlövőjét, aki 5-6 hónap múlva térhet vissza. Szintén a Pannon-kupát követő vizsgálat állapította meg, hogy a románok ellen térdsérülést szenvedő Gál Gyula ízületi problémája nem szorul operációra, a játékos két pihenőt követően ismét edzésbe állhat.

Megsérült Lino Cervar

Sajnos az elő szokott fordulni, hogy egy játékos megsérül egy mérkőzésen. Az edzőkkel ugyanez nagyon ritkán történik meg. Lino Cervarral most megtörtént... A horvát férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltő szakember klubcsapata, a macedón Metalurg Vardar Szkopje elleni találkozóján rendkívül elégedetlen volt együttesével a rengeteg kihagyott helyzet miatt. Mikor megpróbált belerúgni egy, az oldalvonal mellett álló műanyag palackba, elcsúszott, és olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a jobb keze.

Férfi BL: óriási az érdeklődés a Final Four iránt

A jelek szerint nagyon várják a kézilabda-rajongók a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét. A jövő májusban első alkalommal megrendezendő Final Fourra az első néhány héten már 8 500 jegyet eladtak.

Férfi EHF-kupa: hazajár az Eperjes

Bécsben kisorsolták a férif EHF-kupa harmadik fordulójának párosítását. A magyar csapatok közül a Dunaferr a magyar bajnokságban is szereplő Tatran Presovot, míg a PLER a tavaly a Bajnokok Ligájában a Veszprémet is legyőző izlandi Haukart kapta ellenfélül. Mindkét magyar csapat idegenben kezdi a párharcot. Grebenár Gábor spanyol együttese, az Aragón osztrák, míg Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás csapata, a német Lemgo montenegrói ellenfelet kapott.

Férfi BL, A-csoport: győzelmével vezeti csoportját a Montpellier

A francia Montpellier gólszegény első félidő után ötgólos sikert aratott a Valladolid otthonában, így vezeti a férfi Bajnokok Ligája A-csoportját, míg három forduló után a spanyolok a Pick-Szegeddel azonos pontszámmal állnak.

Férfi BL, C-csoport: könnyedén nyert a Hamburg

A Croatia Zagreb elszenvedte első vereségét a férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában, miután szoros első félidő után súlyos, kilencgólos külöbséggel maradt alul Hamburgban, így a Ciudad Real mögött jelenleg három gárda is négy ponttal áll. 

Férfi BL, B-csoport: nem hibázott a Löwen

Nem borult a papírforma, a Löwen könnyedén győzni tudott Szarajevóban, így az MKB Veszprémet megelőzve ismét élre állt a férfi Bajnokok Ligája B-csoportjában. A hatos másik vasárnapi összecsapásán megszerezte első pontjait Császár Gábor együttese, a francia Chambéry, miután négy találattal jobbnak bizonyult hazai pályán a szlovén Velenjénél.

Férfi BL, D-csoport: tízzel nyert a Barca és a Kiel

Gólfesztivált rendezett a Barcelona a Kolding ellen, a katalán együttes 46 gólt szerezve győzött a férfi Bajnokok Ligája D-csoportjában. A sérült Nagy László nem lépett pályára. A Kiel is hasonló különbségű sikert könyvelhetett el, a Szkopje vendégeként, míg a León Zürichben győzött. 
Harcos siker

Harcos siker

Magabiztosan nyerte meg a szezon első hazai BL-meccsét a Veszprém, amely megharcolt a magabiztos sikerért a Kielce ellen. (Fotó: Bölcsföldi István Péter)

Férfi BL, C-csoport: dán siker a skandináv meccsen

Magabiztosan győzött a dán FC Köbenhavn a férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában az Alingsas otthonában. A címvédő Ciudad Real magabiztosan verte a Fyllingent.
Egy félidő nem elég

Egy félidő nem elég

Hiába vezetett már öt góllal is a Pick Szeged a Constanta ellen, jó második félidejének köszönhetően a román csapat 32-30-ra győzött a férfi Bajnokok Ligája  A-csoportjának 3. fordulójában.
Mesterek és tanítványok

Mesterek és tanítványok

A Szeged egykori edzője csapata ellen, míg a Veszprém a megerősödött lengyel bajnokkal szemben lép pályára szombaton a férfi Bajnokok Ligájában. Mindkét mérkőzésen egykori mesterek és tanítványok rivalizálnak a kispadokon.

Férfi BL, A-csoport: könnyed orosz győzelem

Könnyedén szerezte meg első győzelmét a férfi Bajnokok Ligája A-csoportjában (itt szerepel a Pick-Szeged is) az orosz Csehovszki Medvegyi, amely hazai pályán tizenkét góllal verte a görög PAOK Szalonikit.

Marjanac az újabb szegedi sérült

Dragan Marjanac, a Pick-Szeged remek formában lévő szerb kapusa bokasérülést szenvedett klubcsapata hétfői edzésén. Az együttes honlapján Szabó István csapatorvos elmondta, hogy Marjanacnak külső bokaszalag-szakadása van, gyógyulási ideje hozzávetőleg négy hét, így a játékos minden bizonnyal a november 8-i, Valladolid elleni hazai BL-találkozón állhat ismét kapuba. Addig Liszkai Szilveszter mellett Farkas József szerepelhet kapusposzton a Pickben.

Férfi BL, B-csoport: drámai szlovén siker

A szlovén sajtó szerint drámai, egygólos győzelmet aratott a Gorenje Velenje a bosnyák Boszna Szarajevó ellen a Bajnokok Ligája B-csoportjában.

Férfi BL, A-csoport: ismét ikszelt a Csehovszki

Második félidei kiváló játékával mentett pontot a Valladolid együttese az orosz Csehovszki Medvegyi ellen a Bajnokok Ligája A-csoportjában, így pontszámban beérte a Pick Szegedet.

Férfi BL, D-csoport: otthon kapott ki a Barca

Szinte végig kézben tartva a mérkőzést a német Kiel 30-27-re nyert a spanyol Barcelona otthonában a Bajnokok Ligája D-csoportjának rangadóján. Nagy László nem szerzett gólt.
Veszprémi K.O.

Veszprémi K.O.

Kiütéses idegenbeli győzelmet aratott az MKB Veszprém a Chambéry otthonában a BL 2. fordulójában. A magyar bajnok tíz góllal győzte le francia ellenfelét. A találkozó sorsa az első félidő második felében dőlt el, amikor a magyar együttes 12-3-as sorozattal elhúzott, a hazaiak pedig már nem tudtak felzárkózni.

Férfi BL, C-csoport: javított az FCK

Az első fordulóban elszenvedett vereség után hazai pályán javított az FC Köbenhavn férfi csapata a Bajnokok Ligája C csoportjában: a dán együttes alaposan elverte a norvég Fyllingent.

Knezevicsre szívműtét vár

Háromnapos megfigyelés után szombaton kiengedték a kórházból Milena Knezevicset, a Buducsnoszt T-Mobile és a montenegrói nőikézilabda-válogatott játékosát.

Az első pontokért

Az első pontokért

Embert próbáló feladat vár a veszprémiekre vasárnap Chambéryben, Császár Gábor csapata ellen, hiszen a Löwentől elszenvedett BL-vereségüket követően győzniük kell Franciaországban, ha a csoport élén akarnak végezni. (Fotó: foto24.hu)
Nehéz szülés

Nehéz szülés

Rendkívül nehézzé tette saját maga számára a PAOK elleni BL-meccset a Szeged, de Marjanac kapus a hajrában több bravúrt is bemutatott, így három góllal győzött a magyar együttes.

Férfi BL, D-csoport: magabiztos dán győzelem

Nyolc góllal győzött a Kolding a Zürich ellen a férfi Bajnokok Ligája D-csoportjában, miután szünetbeli négy gólos előnyét megduplázta a végére. A León magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a macedón Vardar ellen.
Győzelemre ítélve

Győzelemre ítélve

Második mérkőzését is hazai pályán vívja a Bajnokok Ligájában a Pick-Szeged, amely szombaton esélyesként fogadja a görög PAOK Szalonikit.

Fellebbezések a bundabotrányban

Az európai szövetség, a Kiel esetét kivéve, döntést hozott a sportágat megrázó bundabotrányban. Három érintett is fellebbezést nyújtott be a döntések ellen.

Zsarolásról beszélnek a horvátok

Tovább bonyolódik Frank Löke ügye. A norvég játékost az európai szövetség kilenc hónapra eltiltotta, miután a Croatia Zagrebhez és a Skjernhez is aláírt.

Férfi BL, B-csoport: lengyel bravúr a Löwen ellen

Döntetlent ért el a lengyel bajnok Kielce a Löwen ellen Karlsruhéban, így az első fordulóban aratott győzelme után remek helyzetbe került a továbbjutást illetően, míg a német együttes hazai pontvesztése igazi meglepetés, miután vasárnap a Löwen a Veszprémet is legyőzte három góllal.

Férfi BL, A-csoport: Schuch megleckéztette Karabatic csapatát

Meglepetés született a férfi Bajnokok Ligája A-csoportjában (itt szerepel a Pick-Szeged is), mivel a végső győzelemre is esélyes francia Montpellier, Nikola Karabatic együttese négy gólos vereséget szenvedett Romániában. Félidőben még a franciák vezettek, de Schuch Timuzsin, a magyar beálló parádés teljesítményének és nyolc góljának is köszönhetően a hajrában átvette a vezetést, és végül izgalommentesen győzött, kijavítva ezzel múlt heti, hazai pályán a Valladolidtól elszenvedett vereségét.

Férfi BL, C-csoport: esélyest vert a címvédő

Újabb győzelmet aratott a Croatia Zagreb a Bajnokok Ligája C-csoportjában, miután hazai pályán könnyedén fektette két vállra a svéd Alingsast. A címvédő, de nyáron több játékosától is megválni kényszerülő Ciudad Real kisebb meglepetésre nagy különbséggel győzött a végső sikerre is esélyes Hamburg otthonában.

Férfi BL, D -csoport: a vártnál nehezebben nyert a Kiel

Megnyerte első mérkőzését a Bajnokok Ligájában a legutóbbi kiírás döntőse, a Kiel. A német bajnok azonban a vártnál nehezebben szerezte meg a győzelmet a története legrosszabb bajnoki rajtját produkáló Ademar León ellen. Az első játékrészben szinte végig a spanyolok vezettek, a hazaiak csak a félidő végén fordítottak. A szünet után is jól tartották magukat a vendégek, de Gentzel kapus remek védéseinek is köszönhetően végül a Kiel nyert.

Férfi BL, A-csoport: 26 góllal nyert a Montpellier

Kiütéses győzelmet aratott a Montpellier a PAOK Szaloniki ellen a Bajnokok Ligája A-csoportjában, ahol a Pick-Szeged is szerepel. A franciák 46-szor vették be a görög kaput, és végül 26 gólos különbséggel nyertek. A hazai siker egy pillanatig sem forgott veszélyben, már a szünetben 16 találat volt a különbség.
Vereség az Oroszlánbarlangban

Vereség az Oroszlánbarlangban

Elvesztette első mérkőzését a BL-ben az MKB-Veszprém. A magyar bajnok háromgólos vereséget szenvedett a Rhein-Neckar Löwen otthonában. A második félidő közepén egyszer még egyenlítettek a veszprémiek, de az Oroszlánok végül otthon tartották a pontokat.

Mocsai szerint a két továbbjutó találkozik Karlsruhéban

Hosszú interjút közölt Mocsai Lajossal a Löwen-MKB Veszprém BL-mérkőzés előtt a német klub hivatalos honlapja. A magyar csapat edzője szerint ez a két együttes jut majd tovább a csoportból, a mannheimieket a Final Fourba várja, és szerinte valószínűleg egy német csapat nyeri majd meg a Bajnokok Ligáját. A beszélgetésben természetesen a veszprémi sikerek titka és a Cozma-gyilkosság is szóba került.
Kellemes emlékek

Kellemes emlékek

Vasárnap az MKB-Veszprém is nekivág a 2009-2010-es BL-idénynek, mégpedig a csúcsra törő, nyáron komoly erősítésen átesett mannheimi Rhein-Neckar Löwen ellen. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL, D-csoport: idegenben hengerelt a Barca

Zürichben aratott tizenkét gólos sikert a Barcelona a férfi Bajnokok Ligája D-csoportjában.A katalán csapatban Nagy László két gólt szerzett.

Férfi BL, B-csoport: Császárék betlije

Kisebb meglepetésre vereséggel kezdett Császár Gábor csapata, a francia Chambéry a Bajnokok Ligája B-csoportjában, miután egy góllal kikapott Szarajevóban. A magyar irányító-átlövő csapata egyik legjobbjaként öt gólt szerzett. A Kielce négy gólos félidei hátrányból fordított az EHF-kupa-döntős Velenje ellen. A lengyelek dán játékosa, Henrik Knudsen 15 gólt (hetet büntetőből) dobott.
Heroikus pontszerzés

Heroikus pontszerzés

Szinte végig hátrányban játszott a Szeged a Csehovszki Medvegyi elleni BL-nyitányon, végül azonban óriási küzdelemben szerzett pontot Zvizej, Katzirz és Krivokapics remek játékával.

Férfi BL, C-csoport: győztes zágrábi rajt

Norvégiában is győzni tudott a C-csoport nyitányán a Croatia Zagreb a férfi Bajnokok Ligájában, mivel hét góllal verte a Fyllingent. A Hamburg könnyed győzelemmel kezdett a svéd Alingsasszal szemben. A címvédő Ciudad Real hengerelt a Koppenhága ellen.
Medvék a Tiszánál

Medvék a Tiszánál

Szombaton megkezdi BL-szereplését a Pick-Szeged, a magyar bajnoki ezüstérmes a Csehovszki Medvegyi együttesét fogadja, amely két legjobbjának távozása ellenére is bombaerős.

Férfi BL-nyitány: idegenben győzött a KEK-győztes

Romániában játszották le a férfi Bajnokok Ligája 2009-2010-es szezonjának első főtáblás mérkőzését. A Pick-Szeged csoportjában a KEK-győztes Valladolid idegenben is begyűjtötte a pontokat Schuch Timuzsin csapata, a Constanta ellen. A magyar válogatott beálló három gólt szerzett. A két együttes tavasszal a KEK-negyeddöntőben találkozott egymással, a spanyolok akkor kettős győzelemmel léptek tovább.

Kilenc hónap Lökének

Az Európai Kézilabda Szövetség kilenc hónapra eltiltotta Frank Lökét, a norvég válogatott beállóját, mivel nyáron szerződést kötött a dán Skjern együttesével és a Croatia Zagrebbel is.

Újabb szegedi sérült

Daniel Andjelkovics és Lele Ákos után újabb játékos dőlt ki a szombati, Csehovszki Medvegyi elleni BL-rajtra készülő Pick-Szeged együtteséből, miután a csapat szélsője, Vancsics János bokasérülést szenvedett. A fiatal kézilabdázó nem szerepelhetett a Tatran Presov elleni keddi találkozón, és a Pick honlapja szerint kihagyja az orosz bajnok elleni hétvégi meccset is.

Német Kupa: óriási lebőgést úszott meg a Löwen

Kis híján már a Német Kupa 2. fordulójában kiesett a Rhein-Neckar Löwen. Az MKB-Veszprémmel azonos BL-csoportban szereplő együttes a szünetben már 17-9-es hátrányban volt a másodosztályú Bittenfeld otthonában. Egy időn túli Stefansson-büntetővel aztán hosszabbításra mentette a találkozót a Löwen. A ráadásban Bielecki négy gólt is szerzett, az Oroszlánok pedig végül 33-32-re győztek.

Marad a BL a VIASAT3-on

Felülvizsgálta korábbi döntését a VIASAT3 televíziós csatorna, így továbbra is ott lesznek láthatóak a Bajnokok Ligája mérkőzései.

MKSZ: sajnálatos a BL-meccsközvetítések átalakítása

A Magyar Kézilabda Szövetség közleménye a 2009-2010-es idény férfi és női Bajnokok Ligája-mérkőzéseinek magyarországi közvetítéseivel kapcsolatban.

Császár Chambéryben

A Chambéry honlapjának információja szerint a francia klub egy évre szerződtette Császár Gábort. Az eddig a Viborgban szereplő magyar irányító-átlövő a múlt héten szerepelt próbajátékon a francia bajnoki ezüstérmesnél.
Pérez: kéztörés

Pérez: kéztörés

Kéztörést szenvedett Carlos Pérez, az MKB-Veszprém átlövője csapata Croatia Zagreb elleni balatonfüredi mérkőzésén. A kiváló játékos kezét műteni kell. (Fotó: foto24.hu)

A végleges férfi BL-csoportok

A selejtezők lezárultával véglegessé váltak a csoportok a férfi Bajnokok Ligájában.

Férfi BL-selejtező: a Kielcével találkozik az MKB-Veszprém

A Kielce nyerte a férfi BL selejtezőjének 4. csoportját. A lengyel együttes a hazai rendezésű torna rangadóján simán verte a szlovák Tatran Presovot, így a főtáblán, az MKB-Veszprém csoportjában folytathatja. A 2. csoport a PAOK Szaloniki sikerét hozta, amely az utolsó fordulóban döntetlent ért el a Zaporozsje ellen. Mivel a ciprusi Sztrovolosz ellen több gólt szereztek a görögök, mint az ukránok, a PAOK lépett tovább, amely a Pick-Szegeddel is találkozik a csoportkörben. Kiharcolta a főtáblás szereplés jogát a macedón Vardar Szkopje és a norvég Fyllingen is. A szabadkártyát a spanyol Ademar León szerezte meg, miután kiütötte a mindhárom összecsapását elveszítő Lemgót. A német csapatban Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás 2-2 gólt dobott.

Veszprémi tornagyőzelem

Az MKB-Veszprém sikerét hozta a balatonfüredi Kézilabda Fesztivál. A magyar bajnok a fináléban 34-32-re verte a horvát Croatia Zagrebet, amely korábban már kétszer nyerte meg a tornát. A bronzmérkőzésen az orosz Csehovszki Medvegyi magabiztosan győzte le Putics Barna és Laluska Balázs együttesét, a szlovén Cimos Kopert.

Férfi BL-selejtező: kiesett a Lemgo

Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás csapata, a Lemgo már biztosan nem juthat a BL-főtáblára, mivel a szabadkártyáért zajló leóni selejtezőn a német együttes egygólos vereséget szenvedett a Celjétől. Ilyés két gólt szerzett, Mocsai nem talált a kapuba. A vasárnapi utolsó fordulóban Celje-Schaffhausen és León-Lemgo mérkőzésekre kerül sor.

Veszprém-Zágráb döntő

Az MKB-Veszprém és a Croatia Zagreb jutott a balatonfüredi Kézilabda Fesztivál döntőjébe, miután a magyar bajnok a Cimos Kopert, a horvát csapat pedig  Csehovszki Medvegyit győzte le szombaton.

BL-selejtező: meglepő vereséggel kezdett a Lemgo

Meglepetésre elvesztette első mérkőzését a férfi Bajnokok Ligája szabadkártyájáért zajló spanyolországi selejtezőtornán a Lemgo. Mocsai Tamás és Ilyés Ferenc együttese 30-29-re kapott ki a svájci Schaffhausentől. A szünetben még a németek vezettek, akik a második félidőben már csak futottak az eredmény után. 29-29-nél Liniger a svájciakat juttatta előnyhöz, a másik oldalon Mocsai nem tudta bevenni a kaput, így vereséget szenvedett a Lemgo. Ilyés ötször, Mocsai egyszer volt eredményes a találkozón.

Gudjonnson a Löwenben

Megtalálta Gregorz Tkaczyk helyettesét a Rhein-Neckar Löwen. Az MKB Veszprémmel azonos BL-csoportban szereplő német együttes a szezon végéig szerződtette Snorri Gudjonssont.

Dusebajev visszatér?

Talant Dusebajev, a Ciudad Real edzője pályára lépett, sőt, gólt is szerzett csapata Rayet Guadalajara elleni felkészülési mérkőzésén, így könnyen előfordulhat, játszik a csapatban az Antequera elleni jövő heti spanyol bajnoki nyitányon.  

Császár mégis Veszprémben?

Könnyen előfordulhat, hogy Császár Gábor Veszprémben kézilabdázik - egy mérkőzés erejéig. A dán Viborg magyar válogatott irányító-átlövője ugyanis a Chambéry honlapja szerint csütörtöktől próbajátékon vesz részt a bakonyiakkal egy BL-csoportban szereplő francia csapatnál, amely a Kielbe távozó Daniel Narcisse helyére keres játékost.

Duvnjak a Hamburgé

Hivatalossá vált, hogy a világklasszis horvát irányító, Domagoj Duvnjak a Hamburg játékosa lesz. A kézilabdázó három éves szerződést kötött a német egyesülettel. Korábban úgy tűnt, hogy a Zágrábban a tartalékcsapathoz száműzött játékmester (a klub úgy vélte, játékosa cserbenhagyta, mert akkor úgy tűnt, hogy 2011-től lesz a Hamburg játékosa, amikor a horvát egyesület már nem kérhet érte pénzt) nyártól kölcsönben a Kielben szerepel, ám végül a Hamburg megvásárolta Duvnjakot.

Hatodik lett a Szeged

A hatodik helyen végzett Chemnitzben a Pick-Szeged csapata, miután legyőzte a spanyol Pamplonát, ám ezt követően kikapott a Füchse Berlintől, az orosz Asztrahánytól, végül a francia Ivrytől. A torna végén már igencsak tartalékos felállásban szerepelt a Matics-csapat, mivel Kos, Zvizej és Katzirz sem tudott pályára lépni sérülés miatt.

Harmadik a Veszprém

A harmadik helyet szerezte meg az MKB-Veszprém csapata a németországi Schlecker-kupán, miután a bronzmérkőzésen legyőzte az FC Köbenhavnt. A tornát a BL-döntős Kiel nyerte.

Szoros veszprémi vereség

A németországi Schlecker-kupa első napján az MKB-Veszprém legyőzte a KEK-döntős Valladolidot, majd egy góllal kikapott a BL-döntős Kieltől, így a harmadik helyért lép pályára az FC Köbenhavn ellen. Ilyés Ferenc és Mocsai Tamás együttese, a Lemgo az 5. helyért játszik.

Narcisse elkelt

A L'Equipe francia sportnapilap értesülései szerint szombaton megegyezett egymással a Chambéry és a Kiel, így a francia olimpiai-, világ- és Európa-bajnok átlövő, Daniel Narcisse 1,3 milló euróért a BL-döntős német csapat játékosa lesz, és 2013-ig szóló szerződést köt a német bajnokkal. A francia klub eredetileg 1,5 millió eurót kért Narcisse-ért, ám a Kielnek végül sikerült lejjebb tornásznia az összeget.

Narcisse ára 1,5 millió euró

A Kieler Nachrichten című német hírlap szerint a BL-döntős Kiel érdeklődött a francia olimpiai-, világ- és Európa-bajnok átlövő, Daniel Narcisse iránt, ám a Chambéry által meghatározott 1,5 millió eurós kivásárlási árat a klub túlzottnak tartja. Uli Derad, a Kiel menedzsere szerint nem tenne jót a kézilabdának, ha ilyen magas áron cserélnének klubot a játékosok. Narcisse iránt az újság szerint érdeklődik a Lemgo és a Löwen is. A játékos jelenleg nem készül együtt a francia csapattal, mivel el akarja hagyni a Chambéryt.

Kielbe tart a legek ura

A világ legatlétikusabb kézilabdázója, a francia Daniel Narcisse a L'Equipe sportnapilap információi szerint elhagyhatja a Chambéry együttesét és Kielbe szerződhet.

Rangos tornát nyert a Veszprém

Rendkívül erős mezőnyben tudott a németországi Lünebergben felkészülési tornát nyerni az MKB-Veszprém. A hat csapat részvételével zajlott versenyen minden együttes három mérkőzést játszott. A magyar bajnokcsapat legyőzte a Croatia Zagrebet, a Magdeburgot és az EHF-kupa-győztes Gummersbachot is, így jobb gólkülönbségével megelőzte a BL-döntős Kielt. Iváncsik Gergő kisebb sérülést szenvedett, így néhány napos pihenőre van szüksége.

Harmadik a Szeged

A Kielcében szereplő Pick-Szeged egy győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen végzett a lengyelországi tornán, miután legyőzte a Nettelstedtet, ám vereséget szenvedett a Hamburgtól és a házigazdáktól.

Megvenné Puticsot a Koper

Laluska Balázs után a veszprémi Putics Barnát is leigazolná a szlovén Cimos Koper. A Nemzeti Sport információi szerint a délszláv klub megerősítette kivásárlási szándékát az MKB-Veszprémnek, és a játékos áráról is nagyon közel kerültek a felek a megegyezéshez. Putics augusztus elején járt először Koperben, ahol a klubbal ismerkedett meg. Az egyesület ezt követően tette meg ajánlatát a veszprémieknek.

Gálával búcsúzott Lövgren

Kielben egykori és mai világsztárok sokasága búcsúztatta az aktív játéktól visszavonuló Stefan Lövgrent, a svédek világ- és Európa-bajnok játékosát. A show mindkét mérkőzését a Világválogatott nyerte meg a Kiel csapatai ellen.

Stochl távozik

Richard Stochl, a szlovák válogatott kapusa a Dunaferrtől a 2004-es BL-győztes Celje csapatához igazolt. A klasszis kapus 2001-ben igazolt az újvárosiakhoz, és egy év veszprémi kitérőtől eltekintve végig a Dunaferr kapusa volt. Stochl egy éves szerződést kötött a Celjével.

Nem lesz Szuperkupa

Az Európai Kézilabda Szövetség törölte a 2009-2010-es szezon versenynaptárából a Bajnokok Trófeáját, azaz az európai Szuperkupát a sűrű versenyprogramra, illetve a televíziós közvetítéssel kapcsolatos nehézségekre hivatkozva. Mind a férfi, mind a női Bajnokok Trófeája négyes döntőjére 2009 szeptemberében került volna sor, a férfiaknál a BL-győztes Ciudad Real, a BL-döntős Kiel, a KEK-győztes Valladolid és az EHF-kupa-győztes Gummersbach, a nőknél pedig a BL-győztes Viborg, a BL-döntős Győri Audi ETO, a KEK-győztes FC Köbenhavn és az EHF-kupa-győztes Itxaco Navarra részvételével. A Szuperkupa kiírása óta a férfi torna eddig mindig megrendezésre került, és a nők versengése is mindössze egy alkalommal maradt el, 2005-ben.

Megveszi Laluskát a Koper

A Pick-Szeged hivatalos honlapja szerint kivásárolja Laluska Balázst a szlovén Cimos Koper. A KEK-ben induló szlovén csapat szerdán délelőtt elküldte a hivatalos levelet a Tisza-parti klub vezetésének, hogy Laluskát megvásárolja a magyar együttestől. A Pick a Laluskáért megállapított összeget várja, és amint megérkezik a pénz, aláírja az átigazolási lapot.

Lövgren sztárbúcsúja

Parádésnak ígérkező gála keretében búcsúzik a játéktól Stefan Lövgren, a Kiel világ- és Európa-bajnok klasszisa. A svéd játékos befejezte játékos-pályafutását, ennek alkalmából augusztus 8-án egykori és mai klasszisok, köztük Nagy László, tisztelegnek a legenda előtt.

Veszprémből Gummersbachba

A német Gummersbach játékosa lesz Zsarko Markovics, az MKB-Veszprém montenegrói jobbátlövője. Markovics 2008-ban és 2009-ben magyar bajnokságot, 2008-ban KEK-et, 2009-ben Magyar Kupát nyert Mocsai Lajos együttesével. A délszláv játékos három évre szerződött az EHF-kupa-győztes Gummersbachhoz.

Cervar aláírt

Bár eddig csak tárgyalásokról szóltak a hírek, hivatalosan is bejelentették, hogy Lino Cervar, a horvát férfi válogatott szövetségi kapitánya lesz a macedón Metalurg Szkopje edzője. A KEK-induló Metalurg a legjobb 16 közé jutásért a moldáv Olimpus csapatával mérkőzik.

Laluska és Putics Koperben

A Délmagyarország információi szerint a szlovén Cimos Koper együttesében folytatja pályafutását Laluska Balázs, aki nem fogadta el a Pick-Szeged módosított szerződésajánlatát, ezért a klub eladólistára tette, illetve közölte, hogy az átlövő nem látogathatja a Tisza-partiak edzéseit. A napilap szerint a jobbátlövő a Cimos Koperhez igazol, amely kifizeti érte a kivásárlási összeget, igaz, a pénz még nem érkezett meg a csongrádi klubhoz. A Cimos Koper az előző idényben a BL-csoportkörben szerepelt (a Pamplona, a Csehovszki Medvegyi és a Steaua Bucuresti mögött végzett), a következő idényben pedig az FTC-Cityline csapata lesz az ellenfele a KEK-ben a legjobb 16 közé jutásért.

Lemme-Ullrich: öt év indexen

Az Európai Kézilabda Szövetség öt évre eltiltotta a játékvezetéstől a német Lemme-Ullrich játékvezetői kettőst, miután a 2006-os Csehovszki Medvegyi-Valladolid férfi KEK-döntő után az orosz határon 50 ezer dollárt találtak náluk. Az orosz klubot az EHF két évre kizárta az európai kupaküzdelmekből, az ítéletet azonban négy évre felfüggesztette, az egyesület azonban 25 ezer euró büntetést fizet.

Október elejéig tiltották el a lemgói kapust

Doppingvétség miatt október elejéig tartó eltiltást és 20 ezer euró pénzbüntetést kapott a német Lemgo kapusa, a cseh Martin Galia. A játékos áprilisban produkált pozitív doppingtesztet, amikor efedrint találtak szervezetében.

KEK, EHF-kupa: szlovén, cseh, fehérorosz és török ellenfelek

Az Európai Kézilabda Szövetség elkészítette a férfi és női KEK és EHF-kupa sorsolását. A férfiaknál a KEK 3. fordulójában az FTC-Cityline a legutóbbi szezonban még BL-főtáblás szlovén Cimos Koperrel találkozik novemberben, az EHF-kupa mezőnyéhez viszont a Dunaferr és a PLER csak a 3. fordulóban csatlakozik. A női kupákban a KEK-ben a DVSC-Aquaticum a cseh Zora Olomuc ellen próbálkozhat a továbbjutással, az EHF-kupában a Békéscsabára a fehérorosz BNTU-Minszk, a Fehérép-Alcoára a török Izmir vár októberben.

Kölnbe igyekszik a Veszprém

Megkezdte felkészülését a 2009-2010-es szezonra az MKB-Veszprém csapata. Az új keretet bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a BL-ben a legjobb nyolc közé jutás a kitűzött cél, de a csapat szeretne eljutni a négyes döntőbe, azaz a Köln Arénában is ott akar lenni 2010 májusában. Hivatalossá vált a csapat 16 fős kerete, igaz, még nem dőlt el, hol folytatja Gál Gyula és Putics Barna. Zsarko Markovics viszont a Gummersbach játékosa lehet, Marko Bagarics Katarba szerződik, míg a Cozma-gyilkosság alkalmával az egyik veséjét elveszítő Ivan Pesics Szarajevóba mehet kölcsönbe.

Urios-Fonseca befejezi

Bejelentette visszavonulását Rolando Urios-Fonseca, a Ciudad Real kubai származású, de spanyol állampolgársággal is rendelkező beállója. Urios-Fonseca pályafutása során Veszprénben is szerepelt néhány mérkőzésen, majd a francia Ivry, végül a spanyol Ciudad Real együttesének tagja volt.

Új irányító Ciudad Realban

Shirei Rutenka Barcelonába távozása után nem sokkal új játékost igazolt a BL-címvédő Ciudad Real, miután a Granollers együttesétől megszerezte az irányító Joan Canellast, aki a spanyol válogatottnak is tagja. A klub hivatalos honlapján Domingo Diaz de Mera klubelnök elmondta, hogy a 22 éves, 2 méter magas játékos stílusa eltér a szintén irányító poszton szereplő Chema Rodriguezétől, így Talant Dusebajev edző szerint jól kiegészíti egymást a két kézilabdázó.

Rutenka rekordösszegért a Barcáé

Amint sejteni lehetett, Shiarei Rutenka, a Ciudad Real fehérorosz születésű, de szlovén és spanyol állampolgársággal is rendelkező klasszisa öt évre a Barcelona játékosa lett rekordösszegű 800 ezer euróért.

Rutenka Barcelonában?

A szlovén 24ur hírportál szerint Shiarei Rutenka, a Ciudad Real klasszisa 1,2 millió euróért három évre a Barcelona játékosa lehet.

Löke lett a Zagreb beállója

A Croatia Zagreb hivatalos honlapja szerint a Hamburgba távozó Igor Vori helyére a klub leigazolta a norvég Frank Lökét a beálló posztra. A skandináv játékos a nyár elején a dán Skjernhez igazolt a svájci Amicitia Zürichtől, de szerződésének egy pontja szerint előnyösebb ajánlat esetén a Skjern elengedi. Zágrábban korábban felmerült, hogy a horvát élcsapat Gál Gyulával pótolná a Németországba igazoló világklasszis Vorit, Löke leigazolásával erre egyre kevesebb az esély. Így továbbra sem tudni, mi lesz a magyar játékos sorsa, akit még három éves szerződés köt az MKB-Veszprémhez, a klub azonban elengedné Gált.

Gál Zágrábba távozhat

A horvát Sportske Novosti című újság szerint a Croatia Zagrebtől Hamburgba távozó beálló, Igor Vori helyére Gál Gyulát igazolhatja le a horvát csapat.

Vori Hamburgban

A HSV Hamburg honlapja szerint a klub leigazolta Igor Vorit, a horvát válogatott és a Croatia Zagreb beállóját. Az északnémet klubnak ezzel két világklasszis játékosa lesz a poszton, hiszen a csapatot erősíti a francia Bertrand Gille is.

Katarból a Ciudad Realba

A Löwenbe távozó Olafur Stefansson helyett az argentín Eric Gullt igazolta Petar Metlicsics mellé a jobbátlövő posztra a BL-győztes Ciudad Real.

Bemutatkozik a Veszprém csoportja

Német, francia, szlovén, bosnyák, illetve lengyel vagy szlovák csapat ellen szerepel a BL-csoportkörben a magyar bajnok MKB-Veszprém. Bemutatjuk Mocsai Lajos együttesének ellenfeleit.

Bemutatkozik a Szeged csoportja

Spanyol, francia, orosz, román, illetve feltehetőleg ukrán csapat ellen szerepel a BL-csoportkörben a magyar bajnoki ezüstérmes Pick-Szeged. Bemutatjuk a Tisza-partiak ellenfeleit.

Mocsai bízik a továbbjutásban

Mocsai Lajos szerint rendkívül erős csoportba került az MKB-Veszprém a Löwen, a Chambéry, a Gorenje Velenje, a Boszna Szarajevó és feltehetőleg a Kielce társaságában a férfi Bajnokok Ligájában, ám az együttes célja mindenképpen a továbbjutás.

Férfi BL: nem panaszkodhat a sorsolásra a Veszprém

A férfi BL bécsi sorsolásán az MKB-Veszprém a B-csoportba került a szlovén EHF-kupa döntős Velenje, a francia Chambéry, a német Löwen, a Boszna Szarajevó, valamint egy, a selejtezőből továbbjutó együttes társaságában, míg az A-csoportba sorsolt Pick-Szeged az orosz Csehovszki Medvegyivel, a Karabaticot leigazoló francia Montpellier-vel, a spanyol Valladoliddal, a román Constantával és szintén egy selejtezős csapattal került egy hatosba. Mindkét magyar együttesnek jó esélye van csoportjában a legjobb négy közé kerülni, azaz a nyolcaddöntőben is pályára lépni.

Duvnjak Kielben, Balics Zágrábban

A Nemzeti Sport információi szerint Ivano Balics elfogadta a Croatia Zagreb fizetéscsökkentési ajánlatát, így továbbra is a horvát fővárosban játszik majd, míg a Hamburggal előszerződést kötő Domagoj Duvnjakot a Kielnek adja kölcsön két évre a zágrábi egyesület.

Vori távozhat Zágrábból, Balics marad

A Sportal horvát sportportál értesülése szerint Igor Vori, a horvát válogatott beállója távozhat a Croatia Zagreb csapatától, amennyiben bármelyik csapat kifizeti érte a lelépési díjat (a hírek szerint a Hamburg, esetleg a Löwen érdeklődik iránta), az irányító Ivano Balics azonban a hírek szerint marad az egyesületnél.

Elit játékvezetők lesznek

A bundabotrány tanulságait levonva több fontos változásról döntött az Európai Kézilabda-szövetség. A következő szezontól az összes fontos vagy valamilyen szempontból pikáns mérkőzésen „elit játékvezetők” fújják majd a sípot.

Cervar Macedóniában?

Horvát lapértesülések szerint Lino Cervar, a horvát férfiválogatott szövetségi kapitánya lehet a második számú macedón férfiegyüttes, a Metalurg Szkopje trénere.

Duvnjak: Hamburg vagy fakó?

Nikola Karabatic Montpellierbe igazolása mellett a férfi kézilabda-piac legnagyobb nyári slágere kétségtelenül Domagoj Duvnjak sorsa. A Croatia Zagreb csak 700.000 euróért akarja elengedni Hamburgba irányítóját, ha a német klub nem fizet ennyi pénzt, akkor a játékos csak a Croatia tartalékcsapatában szerepel ősszel.

Nenadics visszatér Szerbiába?

A Vajdaság Ma hírportál szerint elképzelhető, hogy a Pick-Szeged irányítója, Petar Nenadics visszatér Belgrádba, a Crvena zvezdához.

BL: harmadik kiemelt a Veszprém és a Győr is

Az Európai Kézilabda Szövetség közleménye szerint a harmadik helyen emelték ki az MKB-Veszprémet és a Győri Audi ETO-t is a 2009-2010-es Bajnokok Ligája június 24-i bécsi sorsolása előtt. Mindez azt jelenti, hogy a 24-es főtáblán a veszprémiek nem kerülhetnek egy csoportba a legutóbbi győztes Ciudad Reallal, a döntős Kiellel és a Csehovszki Medvegyivel. A szintén főtáblás Pick-Szeged a harmadik kalapba került a Barcelonával, a Hamburggal és a Chambéryvel. A női mezőnyben a Győr a Viborg és a Hypo mögött a 3. kiemelt, a Ferencváros pedig a selejtezőben szereplők között a legjobbak közé került, így nem kerülhet egy selejtezőcsoportba az Aalborggal, a Zvenyigoroddal és a Brassóval sem.

Férfi BL: selejtező a szabadkártyáért

Az Európai Kézilabda Szövetség végrehajtó-bizottsága hétvégi, isztambuli ülésén hozott határozata értelmében a férfi Bajnokok Ligája 2009/2010-es szezonjában a szabadkártyára pályázó együttesek számára külön selejtezőt ír ki az EHF, amelynek győztese szerepelhet a BL főtábláján.

Rangos németországi tornákon a Veszprém

Idén is több hagyományos tornára is meghívták Németországba a magyar bajnokot. A lüneburgi viadalra és a Schlecker Kupára is igen rangos mezőnyt nyertek meg szervezők.

Diaz Tatabányán

Amit korábban már sejteni lehetett, immár tény: Ivo Diaz Tatabányán folytatja pályafutását.

Igropulo és Sarics is Barcelonában

Egyre inkább kialakul a Barcelona kerete a következő szezonra. A csapat a León irányítója, Daniel Sarmiento mellett a távozó kapus, Kasper Hvidt helyére leigazolta Pamplonából Daniel Saricsot, míg a csapat házi gólkirályát, Nagy Lászlót a Csehovszki Medvegyitől érkező jobbátlövő, az orosz Konsztantin Igropulo tehermentesítheti nyártól.

Bosszankodnak Zágrábban Duvnjak szerződése miatt

A nehéz anyagi helyzetben lévő horvátok még idén nyáron pénzt szeretnének kapni a tehetséges játékosért. A sportigazgató szerint a Hamburg vagy most rögtön megveszi őt, vagy Duvnjak mehet a tartalékokhoz.

Duvnjak Hamburgba szerződik

Bár korábban több újság is biztos volt benne, hogy Kielbe szerződik, végül a HSV mellett döntött Domagoj Duvnjak, a horvát válogatott játékosa. Igaz, csak 2011 nyarán költözik Hamburgba a Croatia Zagreb 21 éves irányítója. - Büszkék vagyunk rá, hogy szerződtethetjük a világ egyik legkapósabb játékosát. Hat hónapos tárgyalássorozaton vagyunk túl. Nagyon örülünk, hogy Domagoj minket választott - mondta Christian Fitzek, a Hamburg sportigazgatója.

Irányítót igazolt a Barca

Nagy László csapata, az FC Barcelona leigazolta az Ademar León irányítóját, Daniel Sarmientót, aki a dán Joachim Boldsennel párban szervezheti a csapat játékát ősztől.  

Kölnben lesz a férfi BL négyes döntője

Németországban lesz 2010-ben a férfi Bajnokok Ligája négyes döntője. A helyszín a közel 20 ezer férőhelyes kölni aréna lesz.

Stefansson a BL-döntők legjobb góllövője

Az idei finálé két mérkőzésén szerzett 14 találatával Olafur Stefansson lett a Bajnokok Ligája-döntők történetének legeredményesebb gólszerzője. A Ciudad Real játékosa, aki nyártól a német Löwen csapatában folytatja pályafutását, eddig 68-szor volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozat döntőiben.

Most a németek panaszkodnak a bíróküldésre

A drámai csatában elvesztett BL-döntő után a kieliek elsősorban magukban keresik a hibát. Ugyanakkor a német kézilabda vezetői értetlenül állnak a spanyolországi visszavágó bíróküldése előtt.

Megállapodott a Kiel és a Montpellier

A szóbeli egyezség már megköttetett a német és a francia klub között Karabatic és Kavticnik átigazolásáról. A Kiel másfél millió eurót kap a két játékosért, akiket szerb és német válogatottal pótolnak.

Karabatic: hihetetlen, ami történt

A BL-döntőt drámai körülmények között elveszítő Kiel játékosa, Nikola Karabatic letörten nyilatkozott a finálét követően.

Férfi EHF-kupa: Fazekasék győzelme

Fazekas Nándor együttese, a Gummersbach az idegenbeli egygólos győzelmet követően a kölni Lanxess Arénéban fogadta a szlovén Velenjét. Villámrajtot vett a házigazda, negyedóra múltán 9-2-re vezetett, majd szünetre nyolcra növelte előnyét. Félidő után kiegyenlítettebb lett a játék, a szlovénok hat gólra zárkóztak az utolsó tíz percre, de a német kupagyőzelmet nem fenyegette veszély, a Gummersbach 1983 után (akkor BEK-et nyert az együttes) szerzett ismét európai kupaelsőséget. Fazekas a döntő második mérkőzésén nem kapott lehetőséget, mivel csapata kapujában mindvégig a 45 százalékkal védő Goran Sztojanovics állt. A mérkőzés legeredményesebbjei az egyaránt hét gólos Zrnics és Ilics voltak.
Sterbik-parádéval ismét BL-győztes a Ciudad Real

Sterbik-parádéval ismét BL-győztes a Ciudad Real

A spanyolországi visszavágóra ötgólos előnnyel érkező Kiel már négy találattal is vezetett a Ciudad Real otthonában, de Sterbik Árpád szenzációs védéseinek köszönhetően a hazaiak végül fordítottak, hat góllal győztek, és megvédték címüket a Bajnokok Ligájában, így történetük során harmadszor szerezték meg a trófeát.
Férfi BL: csodát tesz-e a címvédő?

Férfi BL: csodát tesz-e a címvédő?

A férfi BL-döntő első mérkőzésén remek találkozón 39-34-re verte a Kiel a Ciudad Realt, így a két évvel ezelőtti győztes komoly előnyt szerzett a címvédővel szemben. Vasárnap kiderült, tudnak-e fordítani a spanyolok. (Fotó: foto24.hu)

Férfi KEK-döntő: egy gól döntött

Óriási izgalmak után a Valladolid nyerte meg a Kupagyőztesek Európa Kupáját, miután egy góllal legyőzte a Nordhornt. A kupagyőzelemről az idegenben lőtt több gól döntött a spanyolok javára, egy hete harminc gólt lőttek Németországban, most viszont csak huszonhármat kaptak.

Karabatic ügynöke cáfolja a francia újságot

Nikola Karabatic hivatalos internetes oldalán Bhakti Ong, a játékos ügynöke cáfolja a Midi Libre című újságban megjelent hírt, amely szerint a Kiel és a Montpellier megegyezett Karabatic átigazolásáról. – Az újságcikk állításával ellentétben, nem született még megállapodás. A két klub között jelenleg szünetelnek a megbeszélések, mivel a németek a BL-döntő visszavágójára készülnek. Nikola Karabatic átigazolása csak akkor valósulhat meg, ha abba a Kiel beleegyezik, de egyelőre nem ez a helyzet. Nagyon sajnáljuk, hogy az újságban „szenzációs hírként” tálalják az írást, és bízunk benne, hogy ez nem zavarja majd meg a tárgyalásokat – fogalmaz Ong.

Végleges Karabaticék átigazolása?

Francia sajtóinformáció szerint eldőlt, hogy Nikola Karabatic és Vid Kavticnik a Montpellierben folytatja pályafutását. A hivatalos bejelentésre a BL-döntő visszavágója után kerülhet sor.

Férfi BL-döntő: a spanyolok a játékvezetőket okolják

Fantasztikus mérkőzésen szerzett ötgólos előnyt a Kiel a Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén a Ciudad Real ellen. A spanyolok a találkozó után a játékvezetők ténykedésében látták a vereség egyik okát.

Férfi BL-döntő: Előny a Kielnél

Rendkívüli izgalmakat és szédületes iramot hozott a férfi BL-döntő első összecsapása, a mérkőzés folyamán végig a Kiel vezetett, ám ötgólos győzelme sem jelenthet életbiztosítást a visszavágóra.

Férfi KEK-döntő: egygólos előnnyel utazhat a Nordhorn

Rendkívül változatos mérkőzésen szerzett minimális előnyt a döntő visszavágójára a korábban a sorozattól a Pick-Szegedet is búcsúztató Nordhorn a Valladolid ellen.

Férfi EHF-kupa-döntő: Fazekasék idegenben nyertek

Nagy lépést tett a végső siker felé a Gummersbach a férfi EHF-kupa döntőjében. Fazekas Nándor együttese a finálé első mérkőzésén egygólos győzelmet aratott a szlovén Velenje otthonában.

Férfi BL: 137 milliót kereshet a Ciudad Real

Eddig 260 ezer eurót keresett a Ciudad Real együttese a Bajnokok Ligája döntőjébe jutással. A végső győzelemért további 150 ezer euró jár az európai szövetségtől, a finálé két mérkőzése pedig összesen 80 ezret ér (40 ezer euró egy gőzelem, 20 ezer a döntetlen). Vagyis, ha kettős győzelemmel szerzi meg a trófeát a spanyol csapat, a végén 490 ezer eurós (137 millió forintos) bevétellel zárhatja a BL-szezont. A finálé másik résztvevője, a német Kiel eddig "csak" 240 ezret kapott, miután elvesztette az elődöntő egyik mérkőzését.

Nagy László is ott lesz Lövgren búcsúmérkőzésén

Júniusban befejezi aktív pályafutását Stefan Lövgren. A svéd játékos tiszteletére augusztusban nagyszabású gálát rendeznek, amelyen rengeteg egykori és jelenlegi sztár, köztük Nagy László is pályára lép.
Nagyhatalmi találkozók

Nagyhatalmi találkozók

Hétvégén rendezik a férfi európai kupák fináléinak első összecsapásait. Ismét német-spanyol hegemónia tapasztalható, a döntők egyedüli kakukktojása a szlovén Velenje. (Fotó: foto24.hu)

Tíz magyar csapat az európai kupákban

Az európai szövetség tájékoztatása szerint a 2009-2010-es szezonban is tíz magyar klubcsapat indulhat az európai kézilabdakupákban.

Karabatic sokallja az árát

Minden jel arra utal, hogy már a távozását készíti elő a játékos. Az adott szó megszegésével vádolja a Kiel vezetőit, és nem érti, hogy lehet milliós összeget kérni érte.

Anyagi gondok St. Gallenben is

Nem kerülik el a pénzügyi gondok az egyik svájci élcsapatot sem. A problémák legfőbb oka a vártnál sokkal jobb nemzetközi kupaszereplés.

Karabatic megállapodott a Montpellier-vel

Montpellier-ben továbbra is azon dolgoznak, hogy sztárokkal erősítsék meg a csapatot. Ehhez persze mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a franciáknak. Sajtóhírek szerint néhány napon belül megszülethet a megállapodás a Kiellel Karabatic és Kavticnik átigazolása ügyében.

Leónból igazolt a Ciudad Real

A BL-döntő előtt álló Ciudad Real háza tájáról eddig távozókról lehetett hallani, a csapat pedig a veszprémi Marko Vujinról is lemaradt, Julen Aguinagalde személyében azonban az első érkezőt is bejelentette a spanyol bajnoki címét megvédő csapat.

Vugrinec is aláírt a Celjéhez

Alakul a Celje jövő évi kerete, hiszen Uros Zorman és Ales Pajovics után Renato Vugrinec is aláírt a Pivovarna Lasko együtteséhez. A két éves szerződést kötő jobbátlövő a spanyol Portland San Antoniótól tér haza.

Pajovics is Celjébe igazolt

Uros Zorman megszerzése után, újabb sztárt igazolt a Celje együttese. Ales Pajovics továbbra is csapattársa marad Zormannak.

Idegenben kezdenek Fazekasék

Az EHF bécsi központjában kisorsolták a férfi európai kupadöntők pályaválasztó-jogait, így eldőlt, hogy Fazekas Nándor csapata, a Gummersbach idegenben kezdi az EHF-kupa finálét a szlovén Velenje ellen.

Irányító távozik a Ciudad Realtól

Nyáron elhagyja a BL-címvédő Ciudad Realt Uros Zorman, a spanyol együttes szlovén irányítója, és az anyagi gondokkal küszködő Celje együtteshez igazol, amely gondjai ellenére szeretné új igazolásokkal szinten tartani az együttest.

Újabb Löwen-igazolás

A nagy terveket szövő, idén BL-elődöntős Rhein-Neckar Löwen csapata leigazolta a spanyol Carlos Prietót, a Valladolid beállóját. Prieto 1998-ban és 1999-ben a Barcelonával, 2006-ban a Ciudad Reallal nyert Bajnokok Ligáját, míg a jelenlegi szezonban a Nordhorn elleni KEK-döntőre készülhet csapatával. 

Férfi EHF-kupa: szlovén ellenféllel találkoznak a döntőben Fazekasék

A szlovén Velenje csupán kétgólos vereséget szenvedett a férfi EHF-kupa elődöntőjének visszavágóján Sankt Gallenben, ezzel összesítésben öt gólt megtartott előnyéből, így bejutott a fináléba, ahol Fazekas Nándor együttesével, a Gummersbachhal találkozik.

Hat játékvezető ellen nyomoznak

Tovább dagad az európai kézilabdát megrengető bundabotrány. A kieli államügyészség hat kelet-európai játékvezetőre terjesztette ki a nyomozást.

Férfi KEK: itt is német-spanyol finálé lesz

A negyeddöntőben a Pick-Szegedet búcsúztató Nordhorn jutott elsőként a férfi KEK fináléjába. A német együttes, amely idegenben is győzni tudott a svájci Kadetten Schaffhausen ellen, az elődöntő visszavágóján az első játékrész közepétől végig vezetett, végül magabiztosan nyert, és kettős sikerrel került a döntőbe. A finálé másik résztvevője a spanyol Valladolid lesz, amely a négygólos idegenbeli vereség után, már az első félidőben ledolgozta hátrányát, és végül hat góllal győzött.

Férfi BL: megismétlődik a tavalyi döntő

Idén is a Ciudad Real és a Kiel találkozik a férfi Bajnokok Ligája döntőjében. A második elődöntő visszavágóján a címvédő spanyolok otthon is legyőzték a Hamburgot.

Kielben lesz a férfi BL-döntő első mérkőzése

A második elődöntő szombati visszavágójának eredményétől függetlenül, biztosan Kielben rendezik a férfi BL-döntő első felvonását. Az európai szövetség szabályzata alapján, ha "egy csapat legutóbbi Bajnokok Ligája-döntős szereplésekor a visszavágót hazai pályán játszotta, a legközelebbi ilyen alkalomkor automatikusan a finálé első mérkőzését rendezi". A szabály alkalmazásakor a legutóbbi három évet kell figyelembe venni. Mivel 2008-ban a már most is döntős Kiel idegenben kezdte a finálét, idén mindenképpen a THW otthonában lesz a döntő első összecsapása.

Fazekasék az EHF-kupa fináléjában

Bár a visszavágót elvesztette, összesítésben magabiztosan jutott az EHF-kupa döntőjébe a német Gummersbach. Az ezúttal is a kezdőcsapatban helyet kapó Fazekas Nándor együttese 26 év után szerepelhet ismét egy európai kupa döntőjében.

BL-elődöntő: fináléban a Kiel

Ahogy az első mérkőzés után várható volt, az idei német bajnoki címet már begyűjtő Kiel jutott be elsőként a Bajnokok Ligája fináléjába. A szintén német Löwennek a visszavágón esélye sem volt tetemes hátránya ledolgozására, így csak a szép búcsúért, és a mannheimi összecsapás megnyeréséért küzdhettek a hazaiak. Wolfgang Schwenke tanítványainak Gensheimer lefújás pillanatában lőtt góljával sikerült is győzelemmel búcsúznia a BL-től. A Kiel viszont már páholyban várhatja az ellenfelét, vagyis hogy a döntőben a Ciudad Real vagy a Hamburg ellen kell majd csatáznia.    

Megindította a vizsgálatot az EHF

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) most kezdi meg a két hónapja kirobbant bundabotrány vizsgálatát. A szervezet a lavinát elindító 2007-es férfi BL-döntő mellett, négy BL- és egy KEK-mérkőzés, valamint egy vb-selejtező ügyét tanulmányozza. A német sajtó szerint a szövetség nem érdekelt a megújulásban.

Gentzel Kielben

A Nordhorn veterán svéd kapusa, a világ- és Európa-bajnok Peter Gentzel szerződést kötött a Kiel-lel, így nyártól a Bundesliga bajnokának hálóját védi majd.

Balics a Löwenben folytatja?

Elképzelhető, hogy a horvát Ivano Balics, akit 2003-ban és 2006-ban is világ legjobb játékosának választották, elhagyja Zágrábot, és a Croatia együtteséből a deklaráltan a világ legjobbja címre törő Rhein-Neckar Löwen csapatához igazol. A hírek szerint Balics fizetését csökkenteni akarta nyártól a Croatia Zagreb, ám az irányító nem fogadta el az ajánlatot. 

Sesumot vinné a Pamplona?

A Srbijasport.com szerb sportportál információi szerint a veszprémi Zsarko Sesumot és a Posada játékosát, Uros Mitrovicsot szerződtetni szeretné a Pamplona. Sesum élő szerződéssel rendelkezik az MKB-nél, így a baszk együttes csak busás összeg fejében vásárolhatná ki. A spanyol csapat körüli legutóbbi hírek szerint azonban elképzelhető, hogy főszponzora, a Portland gyár csökkenti a klub támogatását, így Sesum megszerzése alighanem inkább csak álom Pamplonában.

Férfi BL: a Kiel már szinte a döntőben

Nehéz elképzelni, hogy ne Ciudad Real-Kiel döntőt rendezzenek idén is a férfi Bajnokok Ligájában. A spanyolok hamburgi győzelme után, a THW hazai pályán 14 gólos előnyt szerzett a német elődöntőben a Löwen ellen.

Férfi KEK-elődöntők: a Nordhorn már a döntőre készülhet

A Zürich négy gólos előnyt szerzett a Valladolid ellen a férfi KEK-elődöntő első mérkőzésén, míg a Nordhorn idegenben győzött a Schaffhausen otthonában.

Férfi EHF-kupa: Fazekasék fölényes sikere

A férfi EHF-kupa elődöntőjében Fazekas Nándor együttese, a Gummersbach már az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutás kérdését, a vártnál nagyobb különbséggel, tizennégy góllal győzte le a spanyol Aragónt. A másik párharcban a Velenje hét góllal nyert a St.Gallen ellen, így szintén bizakodhat a döntőbe jutást illetően.

Férfi BL-elődöntő: spanyol öröm a hamburgi hullámvasúton

Fordulatokban gazdag mérkőzést vívott egymással a Hamburg és a Ciudad Real a BL-elődöntő első felvonásán. Az első félidőben a hazaiak négy góllal megléptek, ám a spanyolok felzárkóztak, a szünetben egygólos hamburgi előnyt mutatott az eredményjelző. A második játékrész eleje a vendégeké volt, ezúttal a címvédő húzott el négy góllal, majd jött a Hamburg, és fordított. A végjáték már szorosan alakult, amelyből végül egy góllal a címvédő jött ki jobban, kedvező helyzetben várhatja a visszavágót.

Vereséggel tért vissza a franciák klasszisa

Nem sikerült jól az aktív sportpályafutását befejező francia Olivier Girault visszatérése. Ahogy már beszámoltunk róla, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kézilabdázó jelenleg már edzőként dolgozik a Paris Handball együttesénél, de a szezon utolsó öt mérkőzésén a pályán is segíti nehéz helyzetben lévő klubját.  
Útban a címvédés felé?

Útban a címvédés felé?

A férfi BL-elődöntő első mérkőzéseinek nyitófelvonása Hamburgban a címvédő Ciudad Real sikerével zárult, de a német házipárharc még hátravan.

Torgovanov kihagyja a BL-elődöntőt

Nem léphet pályára a spanyol Ciudad Real elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben Dimitrij Torgovanov, a Hamburg játékosa. A 37 éves orosz kézilabdázó az egyik edzésen térdszalag-húzódást szenvedett. A sérülés miatt a német csapatnál még inkább bíznak benne, hogy a vasárnapi mérkőzésen visszatérhet a bordatöréséből felépülő Bertrand Gille. A francia játékoson kívül kérdéses Torsten Jansen és Marcin Lijewski szereplése is.

Újabb francia "nyugdíjas" tér vissza

A Kiel-ben reaktivált kapus, Bruno Martini, és a Löwen által újra csatasorba állított Jackson Richardson után újabb francia sztár, a nyári pekingi olimpia után aranyérmesként visszavonult Olivier Girault tér vissza a szezon végéig.

Súlyosan megsérült Ivan Csupics

A múlt szombati Prevent elleni bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett Ivan Csupics, a horvát válogatott erőssége. A játékost még ezen héten megműtik.

Újabb terhelő adat a Kiel ellen a bundabotrányban

Egyre nagyobb bajban van a Bundesliga-címvédő Kiel a március elején kirobbant bundabotrányban. Ezúttal egy német hetilap talált terhelő adatokat a THW ellen.

Pesicset nem engedi a Veszprém

A Nemzeti Sport információi szerint Ivan Pesicset, a Cozma-gyilkosságban súlyosan megsebesült kapust, akinek jelenleg rehabilitációja folyik, szeretné megszerezni a Croatia Zagreb, ám az MKB-Veszprém hosszú távon számít a játékosra.

Búcsút int a Kiel menedzsere

A Bundesligát vezető, a Bajnokok Ligájában pedig elődöntős THW Kiel honlapjának információi szerint azonnali hatállyal visszavonul a klub menedzsere, Uwe Schenker.

Férfi BL: tavalyi naptár szerint

Bécsben kisorsolták a férfi európai kupák elődöntőinek párosítását. Akárcsak 2008-ban, a címvédő Ciudad Real idén is a Hamburggal került szembe, míg a Kiel egy évvel ezelőtt a Barcelonán jutott túl az elődöntőben, ezúttal a Löwennel szemben tehet kísérletet.

Cozma-emlékest az A38-on

2009. április 10., 19 óra


Emlékest, amely a tragikusan elhunyt válogatott kézilabdázó emléke előtt tiszteleg a szeretet és összetartozás jegyében, remek román és magyar művészek részvételével.

Férfi EHF-kupa: Fazekasék a négy között

Idegenbeli győzelme után hazai pályán nagy különbséggel verte Fazekas Nándor csapata, a Gummersbach a francia Ivryt, így kettős győzelemmel került az EHF-kupa elődöntőjébe, ahol spanyol, szlovén és svájci ellenfelekkel kerülhet szembe.

Férfi BL: az Oroszlánok legyőzték a Medvéket

Három német csapat jutott a legjobb négy közé a férfi Bajnokok Ligájában. Utolsóként a Rhein-Neckar Löwen biztosította helyét az elődöntőben. A Csehovszki Medvegyi a visszavágó első játékidejében jól tartotta magát, két góllal is vezetett, de a szünet előtti és utáni percek a németeké voltak, és a második félidőben fokozatosan növelték előnyüket.

 

A Picknek sem sikerült

Hiába próbált meg mindent a Pick Szeged, a nagy lelkesedés miatt túl sok hiba csúszott a hazaiak játékába, így egy percig sem lehetett kérdéses a Nordhorn továbbjutása.
Méltó búcsú

Méltó búcsú

A második félidő elején megcsillant a remény a Veszprém számára a BL-elődöntőbe jutásra, de 32-29-es győzelme kevésnek bizonyult, így a Ciudad Real jutott a legjobb négy közé. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: a Kiel is elődöntős

A zágrábi döntetlent követően a Kiel már az első félidőben nagy előnyt szerzett hazai pályán a BL-negyeddöntő visszavágóján, a Zágráb azonban nem adta könnyen a skapját, és többször megpróbált visszazárkózni, ám négy gólnál közelebb nem tudott férkőzni a németekhez. A Kiel a Hamburg után már a második német csapat az elődöntőben.
Kifulladásig

Kifulladásig

A Ciudad Real minden poszton két világklasszist vonultat föl, sérültjeik száma azonban bővült a héten, így alighanem a jobb fizikai állapot dönti el a veszprémi csatát. (Fotó: foto24.hu) 

Férfi BL: a Hamburg nyerte a német krimit

A férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első visszavágóján fantasztikus izgalmak után a hazai pályán játszó Hamburg ünnepelhetett. A Flensburg ugyan ledolgozta az első mérkőzésen, saját pályáján szerzett hátrányát, de a hajrában két gólra zárkóztak a házigazdák. Az utolsó támadás joga az emberelőnyben játszó Flensburgé volt, amely kapusát is lehozta, de nem tudta bedobni az elődöntőbe jutást érő gólt, így a Hamburg 2008 után ismét a legjobb négy közé jutott.
A Pamplonának már sikerült

A Pamplonának már sikerült

A Veszprém ötgólos hátrányból próbál fordítani a címvédő Ciudad Real ellen a BL-negyeddöntőben, és bár spanyol elitcsapat ritkán ad le ekkora előnyt, a címvédő két évvel ezelőtt pórul járt. (Fotó: foto24.hu)

Az IHF és az EHF szerint nem csaltak a 2007-es BL-döntőben

A nemzetközi szövetségek szerint nem volt gond a játékvezetéssel a férfi Bajnokok Ligája 2007-es fináléjában. Szintén minden rendben van a horvátországi világbajnoksággal.

Az EU-hoz fordulnak az élcsapatok

A korrupciós botrány mellett újabb esemény rázhatja meg a nemzetközi kézilabda-életet. Az élcsapatok saját liga megalapítását tervezik.
Matics: a pályán kell összezárni

Matics: a pályán kell összezárni

Padlót fogott a Pick-Szeged Nordhornban a KEK negyeddöntőjében, a mérkőzés után pedig lemondott a csapat edzője, Vladan Matics, de a visszavágón még ő ül a kispadon. Sőt, talán utána is.

Velős Viasat-válasz

Választ kaptunk a Viasat 3-csatornától a Ciudad Real-MKB-Veszprém BL-negyeddöntő első mérkőzésének közvetítésével kapcsolatban.

Veszprémi panasz a bírókra

Hivatalosan panaszt tett a játékvezetőkre az MKB-Veszprém, amely vasárnap 29-24-re kikapott a címvédő Ciudad Real otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Lúzer KC

Lúzer KC

Közfelháborodás kísérte a Ciudad Real-MKB-Veszprém BL-negyeddöntő TV-közvetítését, pontosabban csúsztatott sugárzását. A Viasat Pimasz ura közbeszólt. (Fotó: foto24.hu)

Férfi EHF-kupa: Fazekasék páholyban

A férfi EHF-kupa negyeddöntőiben idegenben szerzett komoly előnyt Fazekas Nándor csapata, a Gummersbach, a spanyol házipárharcban pedig az Aragón az Arrete otthonában győzött.
Matics lemondott, de marad

Matics lemondott, de marad

Kilencgólos vereséget szenvedett a Pick-Szeged Németországban a Nordhorn elleni KEK-negyeddöntőn, a mérkőzés után pedig lemondott Vladan Matics, a szegediek vezetőedzője, de a visszavágón még biztosan ő ül a kispadon.
Csodára várva

Csodára várva

Két hasonló félidőt követően 29-24-re kapott ki a Veszprém Ciudad Realban, így ötgólos hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán a BL-negyeddöntőben a címvédő ellen. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: remi Zágrábban

Nem bírt egymással a Zagráb és a Kiel a BL-negyeddöntő első meccsén, Horvátországban.

Férfi BL: jövőre final four Berlinben vagy Kölnben?

Az EHF végrehajtó-bizottsága részben döntött a 2009-2010-es férfi Bajnokok Ligája kiírásáról. Biztossá vált, hogy a főtáblán 24 csapat szerepelhet, majd a csoportkör után, a legjobb tizenhat között egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek, de a négyes döntőről csak később döntenek.

EHF: nagy meccs, nagy pénz

Szombaton és vasárnap ülésezett az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) végrehajtó-bizottsága, majd Bécsben sajtótájékoztatóra került sor a döntésekről, illetve az utóbbi idők vesztegetési ügyeiről.
Ciudad Real-Veszprém: posztról-posztra

Ciudad Real-Veszprém: posztról-posztra

Tisztán matematikai alapon nézve erősebbnek tűnik a Veszprémnél a Ciudad Real. Kérdés, vajon olykor tudnak-e hazudni a számok. (Fotó: foto24.hu)

Előrehozott KEK-döntő?

Már a sorsoláskor előrehozott döntőként emlegették a KEK-ben a legjobb nyolc között összekerülő tavalyi EHF-kupa-győztes Nordhorn, valamint a Pick-Szeged párharcát, nem is alaptalanul, hiszen a másik három negyeddöntő párosítását elnézve bátran állíthatjuk, hogy a német és a magyar együttes is méltán pályázik a végső KEK-sikerre. A kupasorozat legutóbbi kiírásában csak a döntőben találkozott egymással a német és a magyar induló, és nagy örömünkre a Veszprém-Löwen párharcból Mocsai Lajos győztese került ki (kupa)győztesen. Reméljük, idén a Szeged neve is rákerül a trófeára.
Ciudad Real-Veszprém: kölcsönös tisztelet

Ciudad Real-Veszprém: kölcsönös tisztelet

Nemcsak a spanyolok tartják nagyra a Veszprémet, a tisztelet kölcsönös: Mocsai Lajos edző és Putics Barna is elismeréssel beszél a Ciudad Realról. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: Csehovban kapott ki a Löwen

Az első félidőben porrá zúzta a Löwen védekezését a hazai pályán játszó Csehov, így a folytatásban csak őriznie kellett az előnyt a BL-negyeddöntő első mérkőzésén. Ez azonban korántsem sikerült maradéktalanul, mivel a vége 33-31 lett, a visszavágóra április 5-én, Karlsruhéban kerül sor.

Kiel: egyre mélyebbre süllyedve

A spanyol Diario Sport francia és német laptársára hivatkozva azt írta, állítólag a tavalyi BL-elődöntőben a Kiel úgy tudta 41-31-re legyőzni a Barcelonát, és gyakorlatilag már az első mérkőzésen eldöntetni a továbbjutást, hogy megvásárolta az ukrán Ljudovik-Vakula bírókettőst.

Spanyol lapszemle

A Ciudad Real edzője, Talant Dusebajev a veszprémi óriásoktól tart a vasárnapi negyeddöntő előtt. Lapszemle Spanyolországból.

Vadkerti: fél év kihagyás

Vadkerti Attila, a Pick-Szeged válogatott balszélsője szerdán, a Tatabánya ellen szenvedett térdsérülést, pénteken pedig Szegeden meg is műtötték a kézilabdázót, és a beavatkozás során kiderült: Vadkertinek elszakadt a keresztszalagja, így várhatóan fél évet lesz kénytelen kihagyni.

Ciudad Real-Veszprém: élőben csak a kézi.hu-n!

A Viasat 3 vasárnap csupán bő fél óra csúszással közvetíti a magyar klubkézilabdázás idei legfontosabb mérkőzését, a Veszprém BL-negyeddöntőjét, a kézi.hu olvasói azonban semmiről sem maradnak le!

Európai szuperliga alakult

A spanyol, a német, a francia és a dán kézilabda ligák vezetői barcelonai nyitóülésükön megalakították az Európai Kézilabda Ligák Szövetségét, az EPHLA-t.

Szeged: sérülések és balhé

Műteni kell Vadkerti Attilát, a Pick-Szeged válogatott balszélsőjét, aki - mint beszámoltunk róla - a szerdai, Tatabánya elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett térdsérülést. Petar Nenadicsnak kifordult a bokája, de ő feltehetőleg pályára léphet vasárnap Nordhornban. A szerdai bajnokin nem csak sérülések "tarkították" a mérkőzést, hanem egy inzultus is: Nenad Puljezevics ugyanis egyik ellenfele felé köpött. 
Most jön az ötödik?

Most jön az ötödik?

Vasárnap Ciudad Realban lép pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén a Veszprém. Ráhangolódásképpen felidézzük a két együttes európai kupaszereplésének elmúlt tíz évét. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: fél lábbal a négy között a Hamburg

A férfi BL első negyeddöntőjén, az északnémet házipárharcban idegenben is előnyt szerzett a Hamburg Flensburgban, így jó eséllyel pályázik az elődöntőre.

Férfi BL: nem nyilvános a bíróküldés

Az Európai Kézilabda Szövetség a közelmúlt játékvezetői botrányai miatt megváltoztatta a bíróküldési, illetve -értékelési mechanizmust a közelgő férfi BL-negyeddöntőkre. A legfontosabb döntés, hogy a játékvezető-küldést előre nem hozzák nyilvánosságra, a klubok is csak a mérkőzések előtt két órával tudják meg, kik vezetik mérkőzéseiket.

Kézizz nyáron Nagy Laci táborában!

Július 3-11. között válogatott világklasszisunk, Nagy László nyári kézilabdás tábort szervez 8-15 éves fiúk és lányok részére a spanyolországi Camprodonban.

Celje: Koksarov marad kevesebbért is

Mint korábban beszámoltunk róla, komoly anyagi gondokkal küzd a 2004-es BL-győztes Celje együttese. A szlovén csapat költségvetése harminc százalékkal csökken, így a játékosok bérét is mérsékelni kénytelen a klub. David Spiler és Dragan Gajics biztosan távozik a klubtól, Eduard Koksarov azonban elfogadta a módosított feltételeket, így marad Celjében.
Fújhatják?!

Fújhatják?!

Bő két hét alatt már a harmadik vesztegetési ügy pattant ki a nemzetközi kézilabda életben, amely évekre visszamenőleg vet árnyékot bizonyos csapatokra és játékvezetőkre.

Veszprém-Ciudad Real: minden jegy elkelt

Kedden kezdték árulni a jegyeket az április 4-i MKB-Veszprém-Ciudad Real férfi BL-negyeddöntő visszavágóra, és a szabad belépők másfél óra alatt el is fogytak, így a találkozó előtt tizenhét nappal már biztos, hogy telt ház, ötezer néző előtt fogadja Mocsai Lajos együttese a BL-címvédőt. A párharc első találkozójára március 29-én 18 órától kerül sor Ciudad Realban.

Karabatic hazatér?

A Nemzeti Sport információi szerint a világ legjobb játékosa, Nikola Karabatic a Kiel körüli bundabotrány miatt hazatérhet Franciaországba, és a Montpellierben folytathatja pályafutását, ahol öccse, Luka is játszik.

Újabb csontváz a szekrényben: dán bírókat is megkörnyékeztek

A német Lemme-Ullrich duó megvesztegetési botrányát követően ezúttal a dán Martin Gjeding, Mads Hansen bírópáros közölte, hogy a 2008 júniusi Románia-Montenegró férfi világbajnoki selejtező visszavágója előtt a hazaiak 30 ezer eurót kínáltak fel nekik egy kofferben, hogy támogassák őket.

Bundabotrány: német bírók bajban

A 2007-es Kiel-Flensburg BL-döntő körüli, jelenleg vizsgálat alatt lévő vesztegetési ügy után újabb európai kupadöntőről derült ki, hogy a játékvezetőket lefizethették.

Válságmozgások: Lazarov távozhat, bajban a spanyolok

A Nemzeti Sport információi szerint még a Ciudad Realt is elérheti a gazdasági válság, hiszen a klub a következő szezonban csupán 16 professzionális kézilabdázót alkalmazna, és távozhat keretéből Petar Metlicsics is, méghozzá Zágrábba, ahonnan viszont Kiril Lazarov állhat tovább.
Jön a final four?

Jön a final four?

Az EHF végrehajtó-bizottsága következő ülésén dönt a férfi Bajnokok Ligája következő évi kiírásáról. Utánanéztünk a variációknak, érveknek, ellenérveknek.

Luxemburgi jelölt az IHF élére

Kedden a német Berliner Zeitungban hivatalosan is jelentette Jean Kaiser, indulni kíván a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elnöki tisztségéért.

Nehéz BL-csatát vár a Ciudad

Nincs könnyű helyzetben az MKB-Veszprém férficsapata, amely a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a címvédő Ciudad Real ellen léphet pályára. A spanyolok sem örülnek a magyar együttesnek, ahogy edzőjük, Talant Dujsebajev fogalmazott, szenvedni fognak a Veszprém ellen.

Vizsgálat Szerdarusics ellen

Tovább gyűrűzik a Kiel-botrány. A kieli ügyészség vizsgálatot indított a Kiel kézilabdacsapata, illetve Uwe Schenker menedzser és Zvonimir Szerdarusics egykori tréner ellen. Az ügyészség hűtlen kezelés miatt vizsgálódik az egyre tovább gyűrűző kézilabdabotrányban, melyben a legerősebb német csapatot mérkőzések sorának, köztük a 2007-es BL-döntőnek manipulálásával vádolják.

BL-reform: szűkül a kör

A férfi BL-negyeddöntő bécsi sorsolása előtt a középdöntőben szereplő 14 klub képviselői megállapodtak arról, hogy a következő szezontól a Bajnokok Ligája főtábláján 32 helyett csak 24 csapat szerepel.
Belehúztak

Belehúztak

Nagyon nem szerettük volna, mégis a címvédő jutott a Veszprémnek: a Ciudad Real következik a BL-negyeddöntőben.

EHF-aggodalmak bundaügyben

Közleménye szerint az Európai Kézilabda Szövetség aggodalommal figyeli a Kiel állítólagos bundaügyének fejleményeit.
Csoportelső a Veszprém

Csoportelső a Veszprém

Vasárnap kikapott a Flesnburg Leónban, így a Veszprém lett a csoportelső! A negyeddöntőben egy életveszélyes és két "könnyebb" ellenfél várhat Pericsékre. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: Kikapott a Flensburg, nyert a Löwen és a Barca

Csoportgyőztes a Veszprém! Ezt elsősorban a Leónnak köszönhetjük, amely legyőzte a magyarok vetélytársát, a Flensburgot. A németek így a második helyen jutottak csak tovább. Szintén csoportelső lett a Chambéry-t kiütő Löwen is, és ugyancsak nyert a Barcelona.

Férfi BL: hazai siker a gigászok rangadóján

A férfi BL IV-es középdöntő csoportjában jobb végjátékával megnyerte a két tavalyi BL-döntős csatáját a hazai pályán játszó Ciudad Real, ám a csoportelsőséghez a kétgólos siker kevésnek bizonyult, mivel Kielben hét góllal kapott ki.
Ez a csata elveszett

Ez a csata elveszett

Időn túli hetessel kapott ki hazai pályán a már negyeddöntős Veszprém a Montpellier-től 23-22-re, így nem sikerült megszereznie a csoport megnyeréséhez szükséges pontot. Ha a Flensburg győz vasárnap Leónban, csoportelső. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: Zagreb-gála kiütéssel

Kiütéses győzelmet aratott a Zagreb férfi csapata a Celje ellen a BL-középdöntő II-es csoportjában, ezzel megmaradt az esélye a továbbjutásra.

Férfi BL: elbukott a Pamplona

Pontszerzéssel továbbjuthatott volna a Pamplona férfi együttese a BL-középdöntő I-es csoportjából, ám meglepetésre kikapott a pont nélkül álló FC Köbenhavn otthonában, s kiesett, mivel a Csehovszki Medvegyi az egymás elleni eredmények miatt megelőzi a baszk csapatot.

A bundabotrány folytatódik

A Kiel körül kirobbant bundabotrány tovább gyűrűzik – bár a hét közepén a német Bundesliga elnöksége úgy nyilatkozott, hogy lezártnak tekinti az ügyet, új, eddig senki által nem ismert információk láttak napvilágot.
Egy pont = csoportelsőség

Egy pont = csoportelsőség

Az MKB-Veszprém már biztos továbbjutóként, ám mégis motiváltan várhatja az utolsó Bajnokok Ligája középdöntő-meccsét: Eklemovicséknak egy pont kell a csoport első helyének megszerzéséhez. (Fotó: foto24.hu)

Petre Cozma kitüntetése

A Magyar Sportért-emlékérem arany fokozatát adományozza Petre Cozmának, a február 8-án meggyilkolt Marian Cozma román kézilabdázó édesapjának Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter.

Bundagyanú: véget ért a vihar

„Vihar egy pohár vízben” – így jellemezte a Kiel férfi kézilabdacsapatát ért manipulációs vádakat a német Bundesliga elnöksége, amely szerdai, háromórás ülése után bizonyítékok hiányában lezártnak tekinti az ügyet.

Férfi BL: hatalmas csatában nyert a Hamburg

A BL-középdöntő I-es csoportjának szerdai rangadóján a csoportot vezető Hamburg egyetlen találattal győzte le a Medvegyit és ezzel a németek csoportelsőként jutottak tovább.

Goralczyk: Nem kaptunk pénzt!

Tagadják a megvesztegetési vádakat azok a lengyel játékvezetők, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 50 ezer euróért elvezették a 2007-es Kiel-Flensburg Bajnokok Ligája finálét.

Nem lesz két meccs Szegeden

A német Nordhorn vezetősége nem fogadta el Pick Szeged ajánlatát, hogy mindkét KEK-meccset Szegeden rendezzék.

Küldd be Te is vicces, érdekes kézilabdás-jelenetedet!

Ha a youtube-on, vagy bárhol máshol a világhálón érdekes, vicces kézilabdás videóba botlanál, küldd be nekünk e-mailben a videót vagy a linkjét a szerkesztőség címére! A legjobb videók beküldőit havonta díjazzuk.
Löwen-Kiel háború?

Löwen-Kiel háború?

Szerdarusics cáfol, a hírek szerint a Kiel és a Löwen háborúskodása áll a 2007-es BL-döntő vesztegetési ügyének kirobbanása mögött.

Férfi BL: panaszkodik a León

A spanyol sportportál, a Marca szerint a León hivatalos panaszt nyújt be a Veszprém elleni BL-mérkőzés utolsó percei miatt az EHF-hez, mivel a spanyol klub szerint a végjátékban a szlovén játékvezető-kettős többször is sújtotta csapatukat ítéleteikkel.
BL: Botrány Lesz!

BL: Botrány Lesz!

Kacifántosnak tűnik a 2007-es BL-döntő, azaz a Kiel-Flensburg párharc állítólagos bundaügye. A botrány kirobbanásának hátterében német lapok szerint akár az északnémet együttestől tavaly nyáron eltávolított edző, Noka Szerdarusics is állhat.

Bundával nyert BL-t a Kiel?

Nem kevesebbet állít a hétfő reggel megjelenő számában a Flensburger Tagblatt, mint azt, hogy a THW Kiel férfi csapata vesztegetéssel érte el, hogy 2007-ben megnyerje az SG Flensburg-Handewitt elleni Bajnokok Ligája-döntőt.

Férfi BL: kiesett a Barca

A Ciudad Real a bajnokságban és a BL-ben is győzni tudott Barcelonában, Nagy Laciék idegenben próbáltak visszavágni. Szünetig még nem dőlt el semmi, majd a végjáték is izgalmasan alakult, de a magyar átlövő, aki a mezőny egyik legjobbjaként a legtöbb akciógólt lőtte a meccsen, hiába talált be a végjátékban, Stefansson vezérletével jobban bírta az utolsó percet a Ciudad Real, így megnyerte a mérkőzést. A Barcelona kiesett a BL-ből, míg a Ciudad Real továbbjutott, igaz, csak akkor lehet csoportelső, ha az utolsó fordulóban hazai pályán több mint hét góllal legyőzi a Kielt.

Férfi BL: a Veszprém nyomában a Flensburg

Egy góllal nyert a Flensburg a Montpellier ellen a férfi BL középdöntőjében, ezzel csatlakozott a Veszprémhez, és már biztos negyeddöntős.

Férfi BL: már a Hamburg sem hibátlan

A férfi BL-középdöntő I-es csoportjában a Pamplona szünetre nagy előnyt szerzett a Hamburg ellen, és három gólt a végére is megőrzött, így a középdöntőben először vesztett pontokat a német együttes, míg a spanyolok felzárkóztak a Csehovszki Medvegyi mellé a tabellán.

Férfi BL: zárkózik a Zagreb

A férfi Bajnokok Ligája II-es középdöntő-csoportjában a Croatia Zagreb idegenben aratott bravúros győzelmet a csoportot vezető Chambéry ellen, így fölzárkózott, és maradt esélye a negyeddöntőbe jutásra, ráadásul az utolsó fordulóban a nehéz anyagi helyzetben lévő Celjét fogadja.
Lehet ezt fokozni?

Lehet ezt fokozni?

Simának tűnt a meccs a 45. percig, a vége pedig izgalmak után ismét hősköltemény lett: nyolc között a Veszprém! (Fotó: foto24.hu)
Lehetetlen küldetések?

Lehetetlen küldetések?

A Veszprém a León otthonában, míg a Győr a pokoli podgoricai csarnokban lép pályára szombaton a BL-ben. Már a pontszerzés is bravúr volna. (Fotó: foto24.hu)

Férfi BL: nagy Löwen-lépés

Hazai pályán 31-26-os győzelmet aratott a német Löwen együttese a szlovén Celje ellen a férfi BL-középdöntő II-es csoportjában, ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé vezető úton.

Férfi BL: nem hibáztak az oroszok

Félidei egygólos előnyét a végén háromra feltornázva 37-34-es győzelmet aratott az orosz Csehovszki Medvegyi együttese a dán FCK ellen a férfi Bajnokok Ligája-középdöntő I-es csoportjában.

Gondok Celjében

A férfi BL-középdöntőben szereplő szlovén Celje nehéz helyzetbe került, harminc százalékkal csökkenti költségvetését, így nyáron több kulcsjátékosa is távozik.

Kiel: továbbra is hibátlanul

Kiel-Svendborg. Első az utolsó ellen, elvileg sima. A szünetig azonban a vendégek tartották a lépést a toronymagas esélyes házigazdák ellen, akik fordulás után megrázták magukat és állva hagyták vendégeiket. Győzelmével a Kiel továbbra is 100 %-os csoportjában.
Szeged: sztárom a párom

Szeged: sztárom a párom

Alig egy hete látott napvilágot a hír, hogy a német bajnokság kilencedik helyén álló Nordhorn a gazdasági összeomlás szélére került, sőt meg is indult a csődeljárás az egyesülettel szemben. Akkor még nem sejtettük, hogy ennek hamarosan magyar vonatkozása is lesz.

Felelősségre vonják az elnököt

Az európai élcsapatokat tömörítő szervezet (GCH) nyilatkozatában részletes elszámolásra szólította fel Hasszan Musztafát,a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) egyiptomi elnökét a szervezet által problémásnak vélt ügyek kapcsán.

Nordhorn-Pick párharc a KEK-ben

A gazdasági csőd szélén álló, német Nordhorn lesz a Pick Szeged ellenfele Kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében, a sorsolás értelmében a párharc Németországban kezdődik, a mérkőzéseket március utolsó, illetve április első hétvégéjén rendezik.

Ellenfélre vár a Pick Szeged

Az EHF bécsi központjában kedden délelőtt 11 órakor kezdődik a férfi nemzetközi kupák negyeddöntőinek sorsolása, az eseményen csak egy magyar csapat, a Pick Szeged érdekelt, amely a KEK legjobb nyolc csapata között várja ellenfelét.
Fantasztikus Veszprém!

Fantasztikus Veszprém!

Szenzációs győzelmet aratott az MKB-Veszprém a Montpellier vendégeként.

Ismét kikapott a León

Újabb vereséget szenvedett a León a múlt heti, veszprémi fiaskó után. A Flensburg ezzel a győzelmével (reményeink szerint csak ideig-óráig) a III-as csoport élére ugrott.

Nyert a Barca, helycsere az élen

Megvan az első győzelme a Barcelonának a BL-középdöntőben. Az eddig pont nélkül álló csapatok meccsét Nagy Laciék fölényesen nyerték. A csoport rangadóján pedig a Kiel intézte el meglepően simán a Ciudad Real-t, így a két csapat helyet cserélt a tabella élén.
Lendületből tovább

Lendületből tovább

Az Adeamar León múlt heti legyőzése után újabb hatalmas erőpróba vár az MKB Veszprémre, amely vasárnap a hazai pályán bivalyerős Montpellier otthonába látogat.

Fel! Támadunk!

Úgy tűnik jót tett a Croatia Zágreb-nek a hétközi edzőváltás (a lemondott Lino Cervar helyét a Maglajlija-Basic páros vette át), ugyanis a horvátok idegenben is győzni tudtak és ezzel beérték a táblázaton a Löwen gárdáját. Az esti mérkőzésen a Pamplona hozta a kötelezőt a Koppenhága ellen, így életben maradtak a továbbjutási reményei.

Helytálltak, de a csodára még várni kell

Kisebb csodára lett volna szüksége a DKSE-Airport Debrecen csapatának a továbbjutásához az EHF-kupa nyolcaddöntő visszavágóján, miután egy hete az első mérkőzésen a Velenje 11 gólos (24-35) előnyt szerzett. A debreceniek becsülettel helytálltak hiszen döntetlent harcoltak ki, de a Velenje jutott a legjobb 8 közé.

Szeged: tovább

Négygólos előnnyel utazott a Pick Szeged otthonába a Dunaferr férfi együttese, amely egy hete a KEK-nyolcaddöntő első meccsén 33-29-re diadalmaskodott. A Tisza-partiak most nem estek abba a hibába mint Újvárosban, nagy előnyük tudatában sem engedtek ki és az első perctől nyomatékosították, hogy ezt a meccset csak ők nyerhetik, méghozzá olyan meggyőző fölénnyel, hogy kétséges se legyen a két párharc alapján melyik együttes érdemli meg a továbbjutást. A Szegedben a kapus Puljezevics extraklasszis teljesítményt nyújtott, de Ghionea is kitett magáért 10 találatával. A Dunaújvárosnak ezúttal esélyt sem adó hazaiak teljesen megérdemelten jutottak a legjobb 8 közé.

Dunaferr vagy Pick Szeged?

Négygólos előnnyel utazik a Pick Szeged otthonába a Dunaferr férfi együttese, amely egy hete a KEK-nyolcaddöntő első meccsén 33-29-re diadalmaskodott.

Veretlen maradt a Chambéry

Továbbra is 100 százalékos a Chambéry a BL-középdöntő II-es csoportjában, miután a szerdai rangadón két góllal legyőzte közvetlen riválisát, a Löwen gárdáját. A franciák ezzel biztos továbbjutók.

A Hamburg Oroszországban is nyert

Nagy csatát hozott a férfi BL I-es középdöntő-csoportjának rangadója, felváltva vezettek a csapatok, de a második félidő közepéig egyszer sem volt nagyobb a különbség két gólnál, ekkor a Hamburg "robbantott", a Csehovszki pedig már hiába kapaszkodott. A németeknek már elegendő egy pont a csoportelsőséghez.

Nagytakarítás Zágrábban

Nehéz helyzetbe került a Croatia Osiguranje-Zagreb férficsapata, amely a hétvégén hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a francia Chambéry csapatától. A horvát klub hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Lino Cervarral, de úgy tűnik, a tisztogatás ezzel nem állt meg.

Cervar búcsúja Zágrábtól

Lino Cervar váratlanul lemondott a Croatia Zagreb vezetőedzői posztjáról miután csapata hétvégén hazai pályán kikapott a francia Chamberytől.

Mocsai Lajos: Erőt kellett sugároznunk

A Veszprém edzője arról beszélt, mennyire másképp élték meg az egyes játékosok Marian Cozma elvesztését, éppen ezért a szakmai stábnak kellett erőt sugároznia.

Eklemovics: Minden negatívumot igyekeztünk pozitívvá változtatni

A mezőny egyik legjobbja, Nikola Eklemovics értékelése a León elleni találkozóról.

Vujin: Fölnéztem Marian mezére és erőt adott

Marko Vujin, aki jobbszélsőként játszotta végig a León elleni meccset.

Nyert a Kiel és a Montpellier

A veszprémi BL-csoport másik vasárnapi mérkőzésén a Montpellier hozta magát, azaz ismét bizonyította, hogy hazai környezetben senkinek sem lesz könnyű legyőznie. A IV-es csoportban a Kiel pillanatnyi esélyt sem hagyott a dán Svendborgnak, ezzel tartja a lépést a Ciudad Reallal.

Iváncsik G.: A szeretteink segítettek, hogy helyt álljunk

Iváncsik Gergő érzései a León elleni meccset követően.

Csoknyai: A szomorúság és a düh volt a motivációnk

Csoknyai István a felkészülésről és a játékosok lelkiállapotáról beszélt a kézi.hu-nak.

Pásztor: A győzelemmel visszanyerték a fiúk az elvesztett lelküket

Pásztor István megrendülten búcsúzott Marian Cozmától.

Gál: Életem legnehezebb meccse volt

Gál Gyula a talpraállásról beszélt a Veszprém-León mérkőzést követően.

Mezei Richárd: Fanatasztikus, amit tesz a Veszprém!

Mezei Richárd, egykori sokszoros válogatott játékosunkat kérdeztük a Veszprém-León mérkőzés szünetében.
Harcoltak és győztek érte

Harcoltak és győztek érte

Hősiesen kűzdött, és felejthetetlen sikert aratott az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leon ellen a Bajnokok Ligájának középdöntőjében. Mocsai Lajos együttese először lépett pályára Marian Cozma tragikus halála óta. 

Képek Veszprémből

Veszprém-León

14:40 Hajdú B. István Erőt kell meríteni!

A mérkőzést közvetítő riporterrel beszélgettünk a találkozó előtt.

14:20 Putics is csapatban

Az öltözőfolyosón érkezése után Csoknyai István másodedző közölte Putics Barnával, hogy ő is csapatban van, így a Barcelonában kölcsönben szerepelt, de Cozma halála miatt visszatérő balátlövő pályára lép a León ellen.

14:10 Sorbanállás Cozma mezéért

Kinyitották a Veszprém Aréna kapuit, szinte rögtön megtelt a csarnok előtere. Hosszan kígyózik a sor az ajándékbolt előtt, ahol Cozma 8-as mezéért állnak sorba a szurkolók. A magyar drukkerek mellett találkoztunk román, szerb és horvát szurkolókkal is.

14:00 Kétezren az Emlékezés menetén

Megérkezett a Veszprém Aréna elé a Veszprém Kézilabda Fan Club által szervezett néma menetelés, mintegy kétezren érkeztek a csarnokhoz. A szurkolók veszprémi sálakkal, transzparensek nélkül emlékeznek Marian Cozmára, mécseseket, gyertyákat gyújtanak Cozma portréja előtt.

13:50 Több százan az Óváros téren

Már több százan gyűltek össze Veszprémben, az Óváros téren, hogy felvonuljanak a Marian Cozma tiszteletére rendezett emlékmenetben.

13:45 Több százan az Aréna előtt

Több száz szurkoló vár beengedésre a Veszprém Aréna előtt, felállt a kivetítő, amelyen szintén követni lehet majd a Veszprém-León mérkőzést a csarnok előterében. Jelenleg Marian Cozmáról pereg a film. Az Aréna parkolója lassan megtelik. Jegyet csak akkor kaphatnak a jelenleg belépő nélkül lévők, ha valaki nem veszi át előrendelt jegyét, szabad belépők már nincsenek a pénztárban.

13:30 Marianért mindent

Mocsai Lajos, az MKB-Veszprém edzője elmondta: a játékosok egyként küzdenek majd Marian Cozmáért, mindent megtesznek a győzelemért. Elkezdődött a taktikai értekezlet az öltözőben.

13:15 Érkeznek a játékosok

Megérkeztek az MKB-Veszprém játékosai és edzői stábja az Arénába. Az öltözőfolyosón lehorgasztott fejű, talpig feketébe öltözött játékosokat látni. Megérkezett Sinka László, a szövetség főtitkára is. 

13:00 Már gyülekeznek a megemlékezők az Arénánál

Több mint száz szurkoló már gyülekezik a Veszprém Aréna előtt, folyamatosan érkeznek az emberek. Sokan mécsest, gyertyát gyújtanak Marian Cozma portréja előtt, amely a csarnok főbejáratánál áll. Pár tucat drukker a jegypénztár előtt állva abban reménykedik, hogy még belépőhöz juthat, a kassza egyelőre zárva van.
Veszprém-León

Veszprém-León

Kövesd velünk már kora délutántól percről-percre a Veszprém-León mérkőzés előtti órákat Veszprémből, illetve magát a találkozót! (Fotó: foto24.hu)

Debrecen: semmi esély

Nagy különbségű vereséget szenvedett a DKSE Velenjében a férfi EHF-kupa nyolcaddöntőjében, így szinte semmi esélye nem maradt a továbbjutásra a jövő hétvégi, debreceni visszavágón.

Német siker Szlovéniában

A Bajnokok Ligája középdöntőjének II-es csoportjában lejátszott szombati második mérkőzésen, a Löwen megszerezte első győzelmét és ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit. Nem úgy a Celje, amelynek már csak matematikai esélye maradt.

A franciák a továbbjutás kapujában

Továbbra is 100%-os a BL középdöntőjének II-es csoportjában, a Chambéry, miután Zágrábban is győzni tudott, pedig a szünetben még a horvátok vezettek. Harmadik győzelmével szinte már bebiztosította továbbjutását  a francia gárda.

Egy újabb köddé vált meccs

Szombaton játszották volna az FC Köbenhavn-Csehovszki Medvegyi BL középdöntő mérkőzést az 1-es csoportban, azonban valószínűleg az oroszországi köd miatt a Csehovszki nem tudott elutazni Dániába (vagy csak késéssel), ezért a mérkőzést vagy elhalasztották, vagy csúszik a kezdési időpont. Amint friss hírek érkeznek, természetesen azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat.

Maradt esélye a Dunaferrnek

A magyar csapatok KEK-párharcának első, dunaújvárosi mérkőzésén csak az első félidőben érvényesült az esélyesebb vendégek akarata, a szünetben öt góllal vezetett a Pick Szeged a Dunaferr otthonában. A hazaiak azonban újfent nem ismertek megalkuvást, a második félidőben Bagaric és Bajusz vezérletével megfordították a találkozót, így a jövő heti visszavágó is nagy izgalmakat tartogat.

Nagy Laciék kiestek?

A spanyol BL-rangadón igazságos volt a döntetlen félidőben, az első negyedórában a vendégek, szünet előtt a Barcelona játszott jobban. A félidőt követően komoly előnyt szerzett a Ciudad Real, a Barcelona viszont óriási energiákat mozgósítva fordított, a hajrára azonban elfogyott a katalánok ereje, így a Ciudad Real újabb két pontjával szinte biztos továbbjutó, míg Nagy Laciék negyeddöntőbe jutási esélyei szinte a nullára csökkentek.
Végső búcsú Cozmától

Végső búcsú Cozmától

Pénteken Bukarestben örök nyugalomra helyezték a vasárnap hajnalban meggyilkolt Marian Cozmát, az MKB-Veszprém 26 éves román válogatott beállóját. A temetést megelőzően a Dinamo Bucuresti sportcsarnoka előtt több ezren búcsúztak Cozmától, a gyászmenetben szintén több ezren álltak a román fővárosban az utcák mentén. Templomi búcsúztatásán az MKB-Veszprém küldöttsége mellett több veszprémi önkormányzati képviselő és a Pick-Szeged néhány játékosa is részt vett. Cozma nagyszülei mellett lelt végső nyugalomra.

Lemondott a leóni klubfőnök

Miközben az MKB-Veszprém csapata a vasárnapi, Ademar León elleni BL-középdöntő előtt Marian Cozma temetésén vesz részt pénteken Bukarestben, a spanyol csapat elnöke, Juan Arias tizenöt év után lemondott posztjáról.

Sesum hazamehet

Rácz Jenő, a veszprémi kórház igazgatója szerint Zsarko Sesum pénteken elhagyhatja a kórházat, hiszen gyógyulása a továbbiakban járóbetegként is kontrollálható, így a sportoló döntését múlik, elhagyja-e az egészségügyi intézményt.
A Barca mindenre képes

A Barca mindenre képes

Sorsdöntőnek nevezhető BL-meccsre készül szombaton a Barcelona a Ciudad Real ellen. Nagy Lászlót, január hónap legjobb férfi játékosát kérdeztük. (Fotó: Nemzeti Sport)

Kivetítőn a Veszprém-León

Az óriási érdeklődésre való tekintettel vasárnap az MKB-Veszprém-Ademar León BL-középdöntő mérkőzést – amelyen először lép pályára a veszprémi csapat Marian Cozma halála óta – a Veszprém Aréna előtt kivetítőn is követhetik majd azok a szurkolók, akik nem jutnak be a csarnokba.

A második félidőre elfogyott a Pamplona

A férfi Bajnokok Ligája középdöntőjének első mérkőzésén csak a szünetig volt partiban a Pamplona, a második játékrészben valósággal átrohant ellenfelén a Hamburg. A német csapat győzelmével nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Folytatni kell...

Folytatni kell...

Marian Cozma tragédiájának árnyékában is pályára lép vasárnap az MKB-Veszprém a november vége óta tartó szünet után a BL-középdöntőben, amely szerdán a Hamburg-Pamplona mérkőzéssel kezdődött. (Fotó: foto24.hu)

Emlékmenet Marian Cozma tiszteletére

A veszprémi kézilabda-szurkólok felhívása
Mi lesz veled, Veszprém?

Mi lesz veled, Veszprém?

Marian Cozma brutális meggyilkolása, illetve Zsarko Sesum és Ivan Pesics sérülése lelkileg és szakmailag is nehéz helyzetbe hozta a KEK-győztes csapatot. Hogyan tovább? (Fotó: foto24.hu)

Vasárnap a León ellen

Hajnal Csaba, az MKB-Veszprém ügyvezetője közölte, hogy lejátssza eredeti időpontjában a León elleni BL-mérkőzést a csapat.

Újabb vb-ezüstérmes Zágrábban

A világbajnoki második helyezett horvát válogatott összesen hét tagja szerepelt a legjobb horvát klubcsapatban, a Croatia Zagrebben – eddig. A torna után ugyanis újabb válogatott kézilabdázó szerződött a fővárosi együtteshez.

Elmeszelték a bíróverő edzőt

Az EHF 2009. december 17-ig eltiltotta és 3000 eurós bírsággal sújtotta Veszelin Vujovicsot, a Vardar Szkopje férficsapatának vezetőedzőjét.

A dán harmadosztályból igazol a Löwen?

Még mielőtt bárki meglepődne, a KEK-döntős együttes Olafur Stefanssont kívánja leigazolni, de a Ciudad Realtól minden bizonnyal egy érdekes vargabetűt követően juthat el az izlandi átlövő a Rajna-partiakhoz.

Szűkebb lesz a férfi BL?

Könnyen lehet, hogy a jelenlegi 32 együttes helyett a 2009/2010-es szezonban csupán 24 csapat indulhat a férfi Bajnokok Ligája főtábláján.
Szerencséje volt a Veszprémnek

Szerencséje volt a Veszprémnek

A francia Montpellier és a spanyol Ademar León lesz az MKB Veszprém csoportellenfele a Bajnokok Ligája középdöntőjében.

Szlovéniába utazhat a Debrecen

Szlovéniába utazhat a Debrecen

A férfi EHF-kupában magyar részről a DKSE-Airport Debrecen volt érdekelt a keddi bécsi sorsoláson, a hajdúsági együttes a szlovén Gorenjét kapta.

Dunaferr-Szeged a KEK-ben

Dunaferr-Szeged a KEK-ben

Balszerencsés sorsolás következtében a két állva maradt magyar KEK-résztvevő, a Pick-Szeged és a Dunaferr egymás ellen játszhat a nyolcaddöntőben.

Nagyék fejre álltak Kielben

Vasárnap hét mérkőzéssel folytatódott a férfi Bajnokok Ligája csoportsorozata. A 6. fordulóban a León meglepetésre kikapott Zürichben, míg a Barcelona - Nagy László csapata - súlyos, hétgólos vereséget szenvedett a német Kiel otthonában. A magyar játékos nem szerzett gólt.

Kettős sikerrel száguld a Dunaferr

Idegenbeli győzelme után hazai pályán is legyőzte a Dunaferr férficsapata a PLER-t a KEK-ben, így bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.

EHF-kupa: sima DKSE-menet

A szombati sikert követően vasárnap is nyert a DKSE-Airport Debrecen férfi együttese az ukrán Juzsnij ellen, s így bejutott az EHF-kupa nyolcaddöntőjébe.

Góleső Debrecenben

A férfi EHF-kupa 3. fordulójának első mérkőzésén a DKSE gólzáporos mérkőzésen tizenegy góllal verte a Portovik Juzsnijt. Mivel az ukrán csapat feladta pályaválasztói jogát, ezért a visszavágóra is Debrecenben kerül sor.

Szépen halt meg a Szeged

A férfi Bajnokok Ligája H-csoportjának utolsó mérkőzésén a már továbbjutott Zagreb a biztos csoportharmadik, ezáltal KEK-szereplő Szegedet fogadta. A magyar együttes az egész mérkőzésen remekül tartotta magát, de sok sérültje miatt a hajrára elfáradt.

Nemes veszprémi bosszú

A férfi Bajnokok Ligája F-csoportjának utolsó mérkőzésén a Veszprém felőrolte izlandi ellenfelét, így kilencgólos győzelmet aratott, és bejutott a sorozat legjobb 16 csapata közé.

Pont kell az i-re

Az utolsó fordulóra kerül sor a férfi Bajnokok Ligája első csoportrkörében. A Veszprém számára hazai pályán a továbbjutás a tét a Haukar ellen, míg a Szeged a tisztes búcsú érdekében igyekszik helyt állni Zágrábban.

Könnyedén nyert a Löwen

A német Löwen könnyed, 14 gólos győzelmet aratott a lengyel Wisla Plock otthonában a férfi Bajnokok Ligája szegedi érdekeltségű csoportjának zárófordulójában.

Előnyben a Dunaferr

A férfi KEK 3. fordulójának magyar házirangadóján a Dunaferr idegenben is győzni tudott a PLER ellen, így esélyesként várhatja a  visszavágót.
Öt percen csúszott el a Veszprém

Öt percen csúszott el a Veszprém

Többször állt föl hátrányból a Veszprém Flensburgban, a második félidő elején vezetett is, de a 45. és az 50. perc között jobban koncentrált a német együttes, és végül 32-29-re győzött. (Fotó: foto24.hu)

Csoportelsőség vagy...

A szombati Zaporozsje-Haukar mérkőzést (26-15) követően sok minden letisztult a Veszprém BL-csoportjában, az MKB vasárnapi, flensburgi csoportrangadója pedig a csoportelsőségről dönt.

Szépen búcsúzott a Komló

A pénteki 13 gólos vereség után csupán egy góllal nyert a Komló férfi együttese az izraeli Maccabi Rishon Le Zion otthonában, így búcsúzott az EHF-kupa küzdelmeitől.

KEK-résztvevő a Szeged

Ugyan egy hete búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Pick Szeged együttese, a H csoport 5. fordulójában, hazai pályán legyőzve a lengyel Plock együttesét kivívta a KEK-szereplés lehetőségét.

Ukrán segítség a Veszprémnek

Az ukrán Zaporozsje magabiztos, 11 gólos győzelmet aratott az izlandi Haukar ellen az MKB Veszprém BL-csoportjában.

Szeged: fogyi klub

Az már egy héttel korábban, a Löwentől elszenvedett idegenbeli vereség után kiderült, a Pick Szeged együttesének a csoportkör jelenti a végállomást a Bajnokok Ligájában.

Esély nélkül a visszavágón

A férfi EHF-kupa 3. fordulójában feladta pályaválasztói jogát, de úgy tűnik, ezzel a továbbjutást is a Komló, mivel az első mérkőzésen súlyos vereséget szenvedett Rishon Le Zionban a Maccabitól. A visszavágóra szombaton kerül sor.

Iksz lett a szegedi riválisok BL-csatája

A német Löwen hazai pályán 27-27-es döntetlent játszott a Zagreb együttesével a Őick Szeged BL-csoportjában. Magabiztos, ötgólos győzelmet aratott a Metallurg Szkopje otthonában a német Kiel egyettese a férfi BL C csoportjának 5. fordulójában.

Felőrölt szegediek

Felőrölt szegediek

Remekül tartotta magát a Pick-Szeged a Bajnokok Ligája H-csoportjában a Löwen vendégeként, ám a negyvenedik perctől fokozatosan növelte addigi 2-3 gólos előnyét a német csapat. A szegedieknél az első félidőben Petrea és Ghionea (képünkön)remekelt, a második félidőben pedig Krivokapics és Oszmajics vezette a magyar együttest, amely azonban sok sérültje miatt csupán tizenkét hadra fogható emberrel tudta végigjátszani a meccset, így a németek fölőrölték Vladan Matics gárdáját.

Magabiztosan hozta izlandi meccsét a Flensburg

Az MKB Veszprémmel azonos csoportban szereplő Flensburg magabiztosan nyert az izlandi Haukar Hafnarfjördur otthonában. A Szeged csoport ellenfelei közül a HC Zagreb három góllal nyert a Wisla Plock otthonában.

BL: remekelt a Veszprém

BL: remekelt a Veszprém

A papírformának megfelelően győzelemmel folytatta Bajnokok Ligája-szerepését az MKB Veszprém. (Fotó: foto24.hu)
Nehéz meccsre készülve

Nehéz meccsre készülve

A KEK-címvédő MKB Veszprém délután az ukrán Zaporozsje csapatát fogadja a BL-ben. (Fotó: foto24.hu)

BL-t kell nyerni!

BL-t kell nyerni!

Kézilabdában egyértelműen komoly költségekkel jár a Bajnokok Ligája-szereplés mind női, mind férfivonalon. Ahhoz, hogy nyereségessé váljon az európai kaland, egy megoldás van: meg kell nyerni a BL-t! (Fotó: MKB-Veszprém)

Férfi Bajnokok Ligája: otthon tartott német pontok

A férfi Bajnokok Ligája C-csoportjában a Kiel könnyedén győzte le a norvég Dramment, míg a Hamburg csupán két góllal győzött az FC Köbenhavn ellen a D-csoportban a 4. fordulóból lejátszott találkozókon.

Román siker a vb-ezüstérmes ellen

Románia második Eb-selejtezőjét is megnyerte, miután hazai pályán, Buzauban négy góllal legyőzte a vb-ezüstérmes Lengyelországot. A román válogatott Magyarországgal egy csoportban szerepel a januári horvátországi világbajnokságon.

Férfi EHF-kupa: DKSE - kétszer itthon, Komló - kétszer idegenben

BL-körkép

Félidejénél jár a férfi Bajnokok Ligája csoportköre, ideje körülnézni a továbbjutási esélyeket illetően.

Magyar csata a KEK-ben

Bécsben elkészítették a férfi KEK és EHF-kupa következő, 3. fordulójának párosítását. A kupagyőztesek között biztosan lesz magyar továbbjutó, hiszen a PLER és a Dunaferr egymás ellen csatázhat. Az EHF-kupában a DKSE-Airport Debrecen hazai pályán kezd az ukrán Juzsnyijjal, míg a Komló a Maccabi Rishon vendégeként lép pályára.


Retz Bútor